Nemesis: Miért hív e régi dal most? 

Tartalom: Vigyázat, közveszélyes. A főszerepben Perselus Piton Professzor, A Talár és a Színpad.

Természetesen a jogok JKR-é és azoké, akik megvették, én csak egy icipicit kölcsönvettem Tőle (...többet vissza nem adom...).
Frissítés: nyomtam még egy linket a végére, hogy meglegyen a vizuális hatás is.
Korhatár: Korhatár nélkül
Kategóriák: Humor
Szereplők: Perselus Piton
Műfajok: egyperces

Szerző megjegyzése: Figyelmeztetés: Enyhe agybetegségre utaló nyomok lelhetők fel az alábbi sorok között. Csak saját felelősségre. Bocsánat, ha valakinek bántom vele a pici lelkét, természetesen nem ez a célom.

Perselus Piton mások által meg nem szokott vigyorral a képén bámult a tükörbe. Valójában csak ellenőrizte, hogy a múlt heti tojásrántotta darabkái kellőképpen beivódtak-e a fogai közé. Kitörő örömmel konstatálta, hogy bizony még a kéthetes spagetti apró emlékei is mélyen beleragadva pihentek hátsó gumóiban.

Egy pillanat alatt eltűntette a kényszeredett vicsorgást az arcáról, így újra kisimultak férfias vonásai. Horgas orra büszkén állt képe közepén, sötét szemei is a jólismert lenézést és a lefejellek-és-élve-eltemetlek-ha-hozzám-mersz-szólni mélyre hatoló jelzést tükrözték. Elégedetten szemlélte zsírosan csillogó haját, amelyet már a spagettis eset óta nem ért egy csepp víz sem – ó, hogy erre milyen büszke volt a professzor! De még így sem döntötte meg a rekordját…

A fogmosást mellőzve indult el a Nagyterem felé, hogy felfrissítse fogai társaságát – meg persze a leheletét. Útközben kimért biccentéssel üdvözölte a Mardekárosokat, Dracónak még egy bájos kacsintást is megengedett, amit a fiú fülig pirulva fogadott.

A Nagyterem előtt aztán más ház diákjain is megakadt a szeme, akik átlagos félelemmel iszkoltak be előle a terembe, mielőtt rájuk szórhatta volna kedvenc undorító-mocskos-kis-férgek pillantását.

Reggeli közben – ügyelve arra, hogy a korábbi maradékok még inkább megtapadjanak fogsorában – kollegáit vizsgálgatta. McGalagonyra ráférne már egy alapos ránctalanító főzet, Flitwicknek pedig kifejezetten nem ártana egy kis növesztő bájital. Hagridon már semmi sem segít, Dumbledore-nak viszont jót tenne egy kis méreg, vagy talán egy nefelejcs-főzet: talán akkor végre eszébe jut meghalni. Annyira szórakoztatónak tartotta azon morfondírozni, hogy kinek milyen bájitalra lenne szüksége, hogy észrevétlenül átslisszant a tekintete a diákok asztalaira, és sorban állította fel a diagnózisokat: egy kis púptalanító-bájital ide, egy nagyobb mennyiségű kancsalságjavító-főzet oda.

Végül eljött az ideje, hogy megtartsa kedvenc diákjai óráját, így felállt az asztaltól, és úgy tett, mintha élete legszebb pillanatai következnének. Elvégre Potterékat alázhatja a földig – már ezért megérte felkelni. (Persze a nap későbbi eseményeiért még inkább megérte…)

A nap határozottan kellemesen telt ebédig. Potternek és Weasleynek hála legalább nyolcvan pontot levonhatott azoktól a drágajó, hősködő Griffendélesektől, és még a haja is csak jobban beitta magába a bájitalok gőzét, amitől a zsír koncentrációja csak növekedett becses szálain. Arról nem is beszélve, hogy ebédre evett egy kis hagymát, aminek köszönhetően akár fogat is moshat, elvégre azután is gyomorfelfordító szagok fognak áradni szájából. Szóval Perselus Piton nagyon boldog volt – ebédig.

Az étkezés után úgy döntött, megérdemel egy kis ápolást, így lement a pincéjébe, hogy kicserélje egyszerű fekete talárját. Úgy érezte, ez AZ a nap. Most végre megmutathatja, hogy milyen, amikor igazán ijesztő. Elővette a szekrényéből A Talárt. Egy hétköznapi hős csak annyit vett volna észre rajta, hogy még valószínűleg sosem viselték, ugyanis egy csöppet sem volt kopott vagy kifakult. Perselus Piton számára azonban ez volt a Tökéletes Talár.

Na de, bármennyire is azt hittük, nem A Talár miatt teljesedett ki Perselus Piton napja.

Már épp indulni készült, amikor a kandallójában egy fej jelent meg. Egy kerek, elöl kopaszodó, sötétbarna szakállú ember feje. Akit Perselus Piton túl jól ismert, annak ellenére, hogy már legalább egy hónapja nem is látta.

- Perselus! Jönnöd kell! Hétkor. Halál.

Csak ennyit szólt, aztán el is tűnt. Perselusban először megállt az ütő – nem is értette, hogyan került bele ütő… -, majd hirtelen olyan sebesen áramlott ereiben a vér, mint egy hegyről lezúduló vízesésben. Szélsebesen. Villámgyorsan. Csak úgy lüktetett a fején a kidagadó ér, érezte a szívverését, és majdnem felrobbant… oké, ne fokozzuk.

Szóval Perselus Piton teljesen lázba jött.

Kótyagosan (!) indult a következő, délutáni órájára, amely a hatodikos Griffendélesekkel és Hugrabugosokkal volt. Egy átlagos délutánon valószínűleg mindkét háztól húszasával vonta volna le a pontokat, de ez nem volt egy átlagos délután. Minden diák meglepetésére Perselus Piton csak felírta a hozzávalókat a táblára, majd egész órán át csak ült az asztala mögött, és vigyorgott.

Este hét óra előtt tizenöt perccel

Perselus Piton továbbra is a Tökéletes Talárban volt, annak ellenére, hogy tudta, hamarosan meg kell tőle válnia. De nem bánta – ez igazán sokat sejtetett, hiszen a férfi egy átlagos napon semmi pénzért nem vált volna meg ettől a fantasztikus darabtól, ami olyan tökéletesen kiemelte a legrémisztőbb vonásait.

Felállt kényelmes foteléből, amelyből eddig a kandallót bámulta szüntelenül, és türelmetlenül a hopp-porért nyúlt.

A hatalmas terem lassan elsötétült. A zenekar gyors bemutatójával üdvözölte a közönséget. A függönyt felhúzták, és színes jelmezekbe öltözött színészek kezdtek ugrálni a színpadon, gyönyörűen skálázva a musical nyitódalát. A hangszerek gyors játéka néhány perc után lelassult, és egy alacsony, kerek arcú színész szólalt meg:

- Őfelsége, a Halál! – szavaira a színpad jobb oldalán kékes fénybe borulva egy díszes, sötét ruhába öltözött férfi jelent meg. Hosszú hajának egy középső tincsét csattal hátrafűzték, hogy ne lógjon a kifestett arcába, a többi pedig selymesen omlott vállára és hátára. Méltóságteljes, büszke kifejezéssel jelent meg, jobbjában egy fehér női ruhát tartva, és bársonyos, mély hangon énekelni kezdett:

- Mért hív e régi dal most? Mért szól hozzám? Rettentő régtől fogva kedvenc nótám…
A dal végén a férfi visszalépett a kulisszák mögé. Megőrizte a kemény, könyörtelen Halál álarcát, de Perselus Piton belül ujjongott: végre énekelhet!

Az már csak a pincébe visszatérve jutott eszébe, hogy az előadás miatt órákon át kellett a fogait súrolnia és a haját is legalább két liter samponnal kellett megmosnia – és most újabb hetek munkájába fog telni, míg minden reggel a tojásrántotta kellemes ízével a szájában ébredhet.


A/N: ehhez a kis szörnyűséghez ajánlom ezt az oldalt:
http://www.musicalmuzeum.hu/indexmc.php?t=12&p=1079 különösképpen a szöveg fölött található „Meghallgat” felirat melletti kis háromszöget. Hangfalat is kéretik bekapcsolni.
Aki nem nézné meg, annak elárulom: az Elisabeth című darabról volt szó, a Halál szerepét pedig Szabó P. Szilveszter játssza csodálatosan.

A/N2:Ezt a videót nagyon ajánlom hozzá (meg persze az összes hasonlót... :-) ):
http://youtube.com/watch?v=wvaNhJxud34 Sajnos azt, amiből a részlet van, nem találtam meg, de ez is dobogós.