Boldog új évet!

Tartalom: SS/HG fordítás, szerző: Orlane. Az írásra a legjobb szó szerintem a szívmelengető. Kedves, humoros romantikus meseszerű novella.
Korhatár: 14
Kategóriák: Romantikus, Humor
Szereplők: Albus Dumbledore, Hermione Granger, Minerva McGalagony, Perselus Piton
Műfajok: novella
Figyelmeztetések: Nincs

Szerző megjegyzése: A fordítás a szerző engedélyével történt. Anyagi hasznunk nincs belőle. A segítséget köszönöm Emsilisnek és Lillia_hunnak és Lord Blendinek.

Jó olvasást!

Az eredeti mű itt megtalálható:
http://www.fanfiction.net/u/921845/

Ezt a kis szilveszteri egypercest mindenkinek, aki örül a szilveszternek, és azoknak is, akik utálják közölünk (akik közé csekélységem is tartozik), de mindenekelőtt Kirának, és a remélhetőleg hamar eltűnő arcüreggyulladásának ajánlom! Jobbulást! – Teát, kedves?

Hermione óvatosan szürcsölte a gőzölgő folyadékot.

- Borsmenta íze van! – állapította meg, mielőtt egy újabb tüsszögő roham minden további kommunikációs kísérletet lehetetlenné tett.

Perselus Piton bólintott.

- Hasonló az íze, mint a borsmentáé. Mindenekelőtt megnyugtatja az orrot és a torkot! Az igazgató hozta nekem – magyarázta rekedten, és vigyorogva figyelte, ahogy a lány mellette ül, vörös-arany Griffendél sálba bugyolálva, csöpögő orral és fátyolos tekintettel. Hermione eldugult és gyulladt arcürege időről időre megkínzottan sípolt.

Ő maga sem nyújtott szebb látványt. De legalább nem adott ki ilyen hangokat.

Megfázásuk miatt mindketten távol kellett maradjanak a kviddicspályára tervezett szil-veszteri buliról, egyébként a helyszín Harry és Ron profi játékosként való debütálásának helyszíne is volt aznap. Ami őt illeti, a megfázás jó kifogás volt, hogy az egykori és utált diákjai legújabb győzelméhez ne kelljen kelletlenül asszisztálnia.

Ami őt illette, csak Dumbledore kívánságára jelent meg itt, aki briliáns ötletnek tartotta, hogy a végső küzdelem utáni szilvesztert barátok között, egy szilveszteri-kviddics meccsen és utána az Odúban töltsenek el.

Morogva egyezett bele – úgy gondolta, a kviddicspályán végül is nem kell társalogni, és egy-két órát utána túl lehet élni Molly és Arthur házában is.

És most itt ül – megfázva – az Odúban, egyedül a lánnyal és a lány sípoló arcüregével.

A jövő évre már most elhatározta, hogy Dumbledore minden egyes meghívása elöl ki fog térni.

Hermione látta rajta, hogy boldogtalan helyzetéről gondolkodik, és hogy innen minél messzebbre kívánja magát. Az ő fejében is egészen hasonló gondolatok kavarogtak.

A szituáció azonban látható módon nem volt gyorsan megváltoztatható, és úgy döntött, megpróbál beszélgetést kezdeményezni:

- Mire gondolt az igazgató, amikor korábban azt mondta, hogy nyugodtan vegyen valamennyit a Gründorn teából, de vigyázzon az adagolásnál, mert különben nem kívánt hatást válthat ki?

Piton felhorkantott, és egy újabb köhögőrohamot sem tudott megakadályozni. Szeme előtt lebegett Dumbledore ravasz mosolya.

- Ezt csak most kérdezi, miután már ivott a teából? – érdeklődött, mikor a rohamból magához tért. – De ne aggódjon, a Gründorn tea szerelmi bájitalként gyakorolt hatása csak nagyon nagy mennyiségnél jelentkezik! – tette hozzá mellékesen, és ivott egy kortyot a saját csészéjéből.

Hermione félrenyelt, tiltakozni kezdett, és a teája felét egyenletesen elosztotta a talárján. Köhögni kezdett, de még éppen le tudta tenni bögréjét a kis asztalra.

Piton nem tudta elfojtani győzedelmes vigyorát, és kicsit túl lelkesen veregette a hátát. A lány majdnem kiesett a fotelből.

Hermione döbbenten bámult rá. A férfi békítően tartotta fel mindkét kezét:

- Ahogy már említettem, az adagolástól függ, és ezen kívül egyébként is egy nagyon gyenge szerelmi bájital.

Még mindig csak bámult rá.

A csöndet arcürege halk, sóhajtó hangja törte meg.

Piton a lány csészéje után nyúlt, és ismét teával töltötte tele, majd türelmetlenül tartotta eléje.

- Ha még sokáig ezt az idegesítő hangot adja ki, semmit sem garantálhatok! ITT VAN! És biztos lehet benne, hogy semmilyen erkölcstelen szándékom sincs!

A lány habozva fogta meg a bögrét, és bosszús
pillantással jutalmazta a férfit.

- Az ön vonzerejénél a világ egyetlen szerelmi bájitala sem lehetne hatásos!

A tanár viszonozta a pillantást, és nyűgösen krákogva válaszolt:

- És ez jó is így!

Egy darabig hallgatva ültek egymás mellett, és csak a fáradtság és a kandalló tüzének melege, illetve egyre elnehezedő lábaik tartották őket vissza attól, hogy a szobájukba menjenek.

Alkalmanként megtörte a nyugalmat egy köhögés, tüsszögés vagy Hermione arcüregének hangja. Piton minden egyes sípolást ideges torokköszörüléssel fogadott, ami mindig köhögő rohamot váltott ki nála.

Végül mégis felállt sóhajtva, és Hermione már megkönnyebbülten “jó éjt!” kívánsággal akarta útjára bocsátani. De a férfi csak a kis ajtóhoz ment, ami az ebédlőből a főzőrészt elválasztotta, és az ajtónak támaszkodva a varázspálcáját hanyagul megpöccintve feltett egy üst vizet forrni.

- Több teára van szükségem! – szólt egyszerűen, és a zöld-ezüst Mardekár sálat még szorosabbra húzta a nyaka körül. Majd gúnyosan nevetve hozzátette – Jöjjön, Miss Granger, legyen bátor és igyon még egy csésze teát velem! Az arcüregéért! Vagy fél?

Hermione, aki a fejében érzett jótékony hatáson kívül semmi mást nem észlelt a főzettel kapcsolatban, csak megrázta a fejét és megvetően horkantott. Figyelte, ahogy a férfi gőgösen, összefont karokkal az ajtónak dőlt.

Hirtelen nevetnie kellett.

- Szívesen iszom még egy teát Önnel, de vajon van Ön is olyan bátor, ahogy azt mindig mutatja?

A férfi kérdően pillantott rá.

- Még tíz pohárral is ihatok, és akkor sem fenyeget majd a veszély, hogy Önt nevezzem életem szerelmének!

- Na akkor gyerünk! – felelt Hermione kuncogva. – Én ugyan nem a teára gondoltam. – Kezével Piton feje fölé intett. A férfi felnézett, és egy pár ágat vett észre, kicsi zöld levelekkel. Megértette, mire utalt a lány.

- Egy ostoba fagyöngy, Miss Granger! A tény, hogy egyáltalán eszébe juthatott ez az ötlet, azt mutatja, hogy talán mégsem kellene Önnek több teát adnom!
A fagyöngy ezt nyilvánvalóan kihívásnak vette, mivel rögtön életre kelt, és minden irányba kinyújtóztatta ágait, majd magas hangon kiabálni kezdett:

- Csókoljátok meg egymást! Csókoljátok meg egymást!


Piton ijedten hátrált el az ajtótól.

- Csókoljátok meg egymást! Csókoljátok meg egymást! – A kiáltás egyre hangosabb lett.
Piton befogta a fülét.

- Merlinre, ez rosszabb, mint bármilyen eldugult arcüreg! Mit idézett a fejünkre!

- Ön állt alá! – vágott vissza Hermione sértetten.

A kiáltás már fülsértően hangos volt és betöltötte az egész házat.

Végül már Hermione is befogta a fülét. De ez sem segített.

- Legyen elég! A karácsony már elmúlt! – krákogta Hermione és Piton teljesen egyszerre olyan hangosan, amennyire csak tudta.

A fagyöngy bánatosan sóhajtott és még annyit kiáltott:

- Ünneprontók! – majd elnémult, és leveleit búsan lelógatta.

Piton sóhajtott.

- Te jóságos! – Letépte a fagyöngyöt a falról.

Hermione mellkasa előtt összefonta karjait.

- Na, szerencséje volt!

- Kérem?

- Nem néztem volna ki magából! Tea ide vagy oda! – magyarázta Hermione hetykén.

- Mit nem nézett volna ki?

- Látja, már ahhoz sem elég bátor, hogy a beszélgetés elejére emlékezzen! – fuvolázta elégtétellel, és egy tüsszentéssel támasztotta alá állítását.

Piton ingerülten hajította a fagyöngyöt a padlóra, majd a lányhoz lépett. A karja után kapott, és gyorsan magához vonta, hogy ajkát rövid ideig a lányéra szorítsa, hogy végre nyugta lehessen.

A lány szája olyan lágy volt, hogy megmagyarázhatatlan módon lehetetlenné vált, hogy elszakadjon tőle. Ehelyett még szorosabban átkarolta, és kelletlenül élvezte a pillanat lágyságát és melegségét. [Fejrázással egybekötött megjegyzés a szerzőtől: valamit kelletlenül élvezni is csak Perselus Piton tud!]

Hermione kezdeti döbbenete egyre inkább elhatalmasodó vággyá változott, hogy visszacsókoljon, így végül hagyta, hogy a férfi lépésről lépésre felfedezze ajkait és egyben ő is viszonozta ezt.

Piton percekkel később lihegve húzódott el, és mélyen a lány szemébe nézett.

- Ez az átkozott tea! – szólt hirtelen.

Hermione nem hagyott neki időt, hogy elgondolkodjon a teáról, ismét magához húzta, miközben tudat és értelem nélkül elveszett a férfi fekete szemeiben.

Piton kezeivel a hajába túrt és megcsókolta a nyakát.

- Ez az átkozott tea! – vette elő ismét a témát, de ez egyáltalán nem tartotta vissza attól, hogy egy rántással levegye Hermionéről a pulóverét, hogy először a vállait, majd a mellét kényeztethesse gyengéden.

A lány halkan felnyögött, és elkezdte kigombolni Piton ingét. Kezével végigfutott a meztelen mellkason, majd lesimogatta az anyagot a válláról.

Egyik ruhadarab a másik után landolt a padlón.
Mindegyiket egyre kevésbé kétségbeesettnek hangzó “ez az átkozott tea” kísérte.

Minden ledobott ruhadarabbal közelebb kerültek a lépcsőhöz. Végül nevetve és inogva másztak fel rajta, miközben az utolsó két ruhadarabot, a sálakat a korlátra akasztva hagyták hátra.

Hermione nekidőlt vendégszobája ajtajának és magával húzta a férfit is.

Piton határozottan lenyomta a lányt a puha párnákra és hozzá hajolt. Ő átfogta a felsőtestét, és megpróbálta lehúzni magához, de a férfi nem hagyta. Kezei végigsiklottak a nyakán, le egészen a melléig, majd tovább. Szájával követte őket.

Hermione álmában sem gondolt volna arra, hogy visszatartsa.

Remegve nyúlt a varázspálcája után, és halkan bezárta az ajtót.

Nem sokkal éjfél előtt lehetett, amikor Dumbledore és McGalagony belépett az Odúba. A játék még tartott, de egyszerűen túl fáradtak voltak, hogy emiatt kint üljenek a hidegben.

Remegve léptek be a kellemesen meleg konyhába, és Dumbledore éppen bezárta az ajtót, amikor McGalagony döbbenten felkiáltott, ezzel kiszakítva szép savanyú citromporos gondolataiból.

- Merlinre, Albus, nézd meg, mi van itt! – McGalagony hangja remegett. A szerteszét hagyott ruhákra mutatott, amik a lépcsőfeljáróig vezettek.

Dumbledore meghúzogatta hosszú szakállát és tanulmányozta a zűrzavart.

McGalagony pillantása eközben a földön fekvő fagyöngyről az asztalon álló üres teáscsészékre vándorolt.

- Jóságos ég, Albus! A szegény lány! – siránkozott, merthogy nem lehetett kétsége afelől, mi történt. Nyögve követte a pillantása a lépcsőt egészen a sálakig. – Tudnod kellett volna! Az az átkozott tea!

Dumbledore nevetni kezdett, először halkan, majd egyre hangosabban.

McGalagony értetlenül bámult rá.

- Hogy tudsz még ezen is nevetni? Hiszen ő egy diák!

Dumbledore felemelt mutatóujjal válaszolt:

- Ő csak egy volt diák, Minerva!
Kétségbeesetten rázta a fejét.

- De ő... ez a tea! Túl sok kellett, hogy legyen! Most gondolj a szegény lányra és Perselusra! A tudatuk teljesen ködös!

Dumbledore varázspálcájával minden egyes földön fekvő ruhadarab felé intett.

- Egészen biztosan! – szólt kuncogva, és a ruhahalmot lebegtetve felemelte. – De határozottan nem a teától! Hirtelen nem volt több Gründorn teám, és teljesen normális borsmenta teát hoztam Perselusnak, az ízük ugyanolyan! – vetette közbe jókedvűen.

McGalagony nem bírt megszólalni.

- És ezeket itt – folytatta Dumbledore a ruhadarabokat fel-le mozgatva -, a szobámba viszem, mert másoknak nem kell feltétlenül erről az új esetről értesülniük! – Helyettesére hunyorított. – Mit szólna egy kellemes bögre teához utána, Kedvesem?

Fent a szobában Hermione kimerülten pihent Perselus mellkasán. A férfi keze a hátát simogatta. Mintha igazán távolról szólna, hallotta a tűzijátékot, ami az új évet köszöntötte.

- Boldog új évet, Piton professzor!

A férfi érthetetlenül mormogott vissza.

Hermione felé fordult, és lágyan, de határozottan a felső ajkába harapott.

- Csak nem fáradt el máris? – kérdezte szigorúan.

- Az az átkozott tea!

Szerző: Vége : )))
Írjatok nekem, hogy tetszett az első egypercesem?

Fordító: A Gründorn sejtésem szerint egy afrikai fafajta lehet (tippelnék, valószínűleg használják szerelmi vágy fokozására is;) ), de nem találtam magyar megfelelőt. Aki esetleg tudja, árulja el...