Hermione bosszúsan robogott le az alagsorba. Büntetőmunkára volt kárhoztatva Piton professzor felügyelete alatt. Pedig most az egyszer valóban ártatlan volt… Nem ő robbantotta fel Malfoy üstjét bájitaltan órán. Igaz, ami igaz – már bánta, hogy nem tette meg… Az a kis nyomorult mardekáros megérdemelte, amit kapott…

Csak azt tudná, tulajdonképpen ki robbantotta fel az üstöt… Egyrészt gratulálna az illetőnek, amiért Malfoy testét az utolsó centijéig beborította a trutyi, amit az órán félrekotyvasztott; másfelől viszont irtózatosan összeszidná az illetőt, amiért nem vállalta csínyének következményét, és ezért most őt bünteti Piton – ártatlanul… Ez a bájitaltanár számára másodlagos, vagy inkább igencsak sokadlagos ténynek számított. Őt nem érdekelte, hogy tulajdonképpen senki sem vállalta el az üstrobbantás vétségét, rögtön Hermione Grangert gyanúsította, majd meg is büntette.

Hermione morózus hangulatban állt meg a bájitaltanterem ajtaja előtt. Neki igazán lenne jobb dolga is… Az átváltoztatástan házi dolgozata még meglehetősen hiányosan várta… Grimaszolva kopogtatott.

Piton alig egy perc múlva, résnyire nyitotta az ajtót. Hideg tekintetével felmérte, hogy csak Granger jelentkezik büntetőmunkára; majd gonosz mosollyal tárta ki előtte az ajtót.

- Jó estét, professzor… - morogta a lány, és besétált az oroszlán barlangjába.

- Ó, Ms Granger, milyen jókedvű ma este… - ironizált Piton, miután magukra csukta a terem ajtaját. – Azelőtt gondolkodott volna, mielőtt felrobbantja Mr Malfoy üstjét…

Hermione felsóhajtott, és megállt a padok között.

- Mint már többször is mondtam, Piton professzor, nem én robbantottam fel azt az átkozott üstöt… Bár megtettem volna… - morgott maga elé Hermione.

- Griffendéles arrogancia… - morgott Piton is.

- Mi lesz a büntetésem? – nézett körül a lány. Túl akart esni megkínzatásán, és mielőbb szeretett volna visszatérni az átváltoztatástan leckéjéhez.

- De sürgős, Ms Granger… - húzta fel a szemöldökét a tanár. Keresztbe fonta karjait a mellkasán. – Nyugodjon meg, idejében meg fog tudni mindent… - nézett le a nála jóval alacsonyabb diákra. Néhány pillanatig farkasszemet néztek egymással, majd Hermione elkapta a tekintetét.

- Piton professzor, nem hiszem el, hogy nem talált ki nekem semmi, gusztustalan büntetést… Ez nem vall önre… - csúszott ki a lány száján. Máskor, két perccel a tanterembe lépését követően már büdös lárvákat kellett darabolnia, vagy ragacsos fiolákat suvickolnia puszta kézzel… Most meg csak állnak, békésen, szemtől szemben…

- Azon gondolkodom, Ms Granger, hogy talán különböző bájitalokat kellene tesztelnek magán… - indult el az asztala felé Piton. Hermione elképedve bámult a férfi hátára.

- Szerintem is remek volna! Őszintén remélem, hogy valamilyen gyorsan ölő méreggel kezdünk… - morogta maga elé. Piton ezt meghallva visszanézett a válla fölött, és komoran a lány szemébe nézett. Hermione életében először meglepődött e sötét íriszen, mert az nem hidegséget, vagy gúnyt, hanem sokkal inkább fásultságot tükrözött. – Elnézést… - sóhajtotta halkan. Piton közönyös arccal leült a tanári asztalhoz, majd intett Grangernek, hogy ő is üljön le vele szembe, az első padsorba.

- Úgy gondolom, Ms Granger, sokkal nagyobb büntetés az magának, ha nem hőn szeretett könyvei fölött éjszakázhat, mint bármi más… Csak üljön nyugodtan, én kijavítom a dolgozatokat… Majd szólok, ha elmehet… - húzta gonosz mosolyra a száját Piton, majd az asztalára koncentrált. Hermione villámló szemmel bámulta, szugerálta a férfit néhány percig, de mivel ő nem nézett fel, megszólalt.

- Ezt most nem mondja komolyan… - fakadt ki a lány. – És meddig kell itt ülnöm, és önt bámulnom, Piton professzor? Talán este tízig?

- Hála a sértő megjegyzéseinek, nem hiszem, hogy éjfél előtt szólnék, Ms Granger. Ezt köszönje a stílusának… - mondta a férfi fel sem nézve.

- Most viccel? – kiáltott fel a lány. Piton letette a tollát, felnézett.

- Hallotta már valaha, az elmúlt hat év során, akár egyetlen alkalommal is, hogy csak egyszer vicceltem volna? – a férfi szeme szikrákat szórt, hogy a lány elvonta a figyelmét egy dolgozatról.

- Talán a Cruciatus-átoknál is nagyobb fájdalom érte volna, hogy egyszer megpróbálkozott volna a humorizálással… - mondta Hermione meggondolatlanul, ujjaival az asztalon dobolva. E mondat után már sejtette, hogy hajnal három előtt már kerül ágyba… Piton arca megrándult, majd hallgatásba burkolózva ismét a dolgozatokra meredt.

Hermione nem hagyta abba az ujjaival a zongorázást, igyekezett megnyugtatni magát. Piton hosszú percekig bámult az egyik lapra, majd türelmetlenül felnézett a lányra.

- Abbahagyná a dobolást az ujjaival? – kérdezte villámló írisszel.

- Tudja, Piton professzor, én így vezetem le a semmittevéskor bennem felgyülemlő feszültséget…

- Granger, ha nem vigyáz a szájára, a holnap estét is lesz szíves a társaságomban eltölteni… - morogta a férfi. Hermione angyalian elmosolyodott, ám a dobolást továbbra sem hagyta abba.

- Nem baj, mert ha belegondolok, én egész héten ráérek, Piton professzor…

- Egész héten ráér, hogy büntetőmunkára járjon hozzám, Ms Granger? Ez remek! Akkor kitörő örömmel fogom várni, Ms Granger… Csak azt tudnám, hogy akkor mikor fog a szerelmetes könyveivel éjszakázni… - mosolygott Piton, majd ismét a dolgozatokhoz fordult. Hermione arcára ráfagyott a mosoly. Egész héten ráér?! Micsoda eget rengető hazugság volt ez! Ő nem ér rá! Megbánta, amit mondott… Jaj… Sosem fog elkészülni a leckéivel… Rögtön abbahagyta a dobolást, és fogadkozott, hogy többé nem bosszantja ma már Pitont. Egész héten büntetőmunka???

Elsápadva gondolta végig egyre reménytelenebbnek tűnő helyzetét. Eldöntötte, hogy ezentúl már csak válaszolni fog a tanár kérdéseire, és nem hagyja, hogy kihozza a sodrából egy sértésével sem… Alig hallhatóan felsóhajtott. Egész héten büntetőmunka???

Piton felemelte a fejét, és kérdőn a lányra nézett. Hermione felvonta a szemöldökét – hiszen most nem csinált semmit. Már rég abbahagyta a dobolást is…

- Most engem próbált megátkozni? – kérdezte szórakozottan a férfi. Hermione értetlen arcát látva folytatta. – Itt egy könyv, nagyon kérem, kösse le magát… - vett el látatlanul egy régi, vastag kódexet az asztal melletti polcról, és a lány elé tette.

-A varázsfőzetek magasiskolája??? – csillant fel a diák szeme. Piton csak morrant egyet, de amint a lány a könyvre irányította minden figyelmét, rögtön Grangert kezdte nézni. Hermione néhány kusza, barna tincse az arcába hullott, és száját résnyire nyitva felejtette, úgy lekötötte, amit olvas.

Piton erőszakot követett el lelkén, és visszafordult a dolgozatokhoz. Legnagyobb örömére és bánatára egyaránt, alig fél óra alatt sikerült kijavítania az összes irományt. (Félelmetes, hogy milyen gyenge képességű diákokat kénytelen tanítani…)

A férfi tolla már hosszú percek óta nem sercegett a pergamenlapokon, hanem dolga fogyottan pihent az asztalon; ám Hermione mindebből mit sem érzékelt. Minden gondolatát az előtte fekvő könyv kötötte le. Már megérte a Pitonnal való civakodás… Micsoda kincsbe olvashatott bele… Ez a könyv a könyvtár zárolt részlegén található csak meg, ahova azonban neki nem volt szabad bejárása…

Remek ez a Piton professzor… A modorán lehetne csiszolni ugyan, ám az ízlése, ami a könyveket illeti… Az tökéletes volt. Hermione ábrándosan felsóhajtott, majd izgatottan lapozott egyet. Piton ekkor megköszörülte a torkát.

A lány révetegen a férfira nézett.

- Ez a könyv fantasztikus, Piton professzor. – sóhajtott fel.

- Tudom, Ms Granger, magam is olvastam. – mondta Piton. Életében először értett egyet a mindentudó eminenssel.

- Olyan egyszerűen vannak megfogalmazva benne a bájitalok, hogy az embernek kedve volna rögtön szerencsefőzetet, vagy inkább álom-szirupot készíteni… - mondta felvillanyozva a diák. Korábbi, mord hangulatát messzi elűzte a könyv.

- Álom-szirupot, Ms Granger? – vonta fel a szemöldökét érdeklődve Piton. – A maga korában az érzékiséget átélni szokták, nem álmodni...

- Nem várom el, hogy megértsen… - vont vállat a lány, majd sóhajtva becsukta a bájitalos könyvet. Piton fürkészte a lány arcát, szemét; Hermione viszont inkább a könyv borítóját bámulta. Nem akart a férfira nézni. Félt, hogy gúnyt látna megcsillanni a szemében.

- És miről álmodna egy pohár álom-sziruptól? – kérdezte végül a tanár. Felállt a székéből, kinyújtóztatta lábait. Hermione kérdőn rápillantott.

- Nem tudom. Talán az iskolakönyvtárról… Könyvekről… Erről a könyvről… - bökött maga elé a lány. – Vagy erről a szituációról… - sóhajtott némán maga elé. Piton e halk kijelentéskor éppen háttal állt a lánynak, így Hermione nem láthatta, milyen arcot vágott. Egyszerre volt meglepett és izgatott. Mire visszafordult a diák felé, már összerendezte ábrázatát, hogy a szokásos, hideg szemével nézzen a lányra.

- Ön használt már álom-szirupot? – kérdezte óvatosan Hermione.

- Micsoda kérdés ez, Granger? – csattant fel Piton.

- A megrökönyödéséből úgy gondolom, a helyes válasz az ’igen’ lehetett volna… - mosolyodott el halványan a lány. Piton gúnyos fintorát látva azért még bátorkodott feltenni egy, az oldalát fúró kérdést. – És milyen álmot látott? Különleges volt?

- Az álmaim nem tartoznak magára, Ms Granger. – grimaszolt a férfi. Diákja már éppen nyitotta volna a száját, ám beléfojtotta a szót. – Mindazon által nem szeretném hiú ábrándokba ringatni, az álmaim cseppet sem voltak különlegesek. Olyan egyszerűek voltak, akárcsak a hétköznapi álmok vagy képzelgések…

- Miről álmodott?

- Az álom-szirup érzéki álmot bocsát a használójára. Maga szerint miről álmodtam, Ms Granger? Nem tudja? Akkor elárulom, nőkről, Ms Granger… - villant meg Piton szeme. Hermione elpirulva kapta el tekintetét a férfiról. A tanár titokzatosan elmosolyodott.

- Tudja mit? Kövessen… - intett a lánynak. Hermione meglepetten engedelmeskedett. A tanár elhagyta a tantermet, és némán lépdelt a kihalt alagsori folyosón. A lány megborzongva követte. Piton a saroknál balra fordult, és megállt egy ajtó előtt. Kettőt rákoppintott, majd benyitott. Belépett a félhomályos helyiségbe, a lány nyugodt szívvel követte. Mikor körülnézett, meglepődve tapasztalta, hogy a terem a férfi magánlaborja volt. A fal mentén, bal oldalon két hatalmas üst volt felállítva, bár most mindkettő üresen ásított. Középen egy íróasztal állt, a jobb falon pedig rengeteg könyvespolc sorakozott. A polcok sorát megszakítva egy egyszerű, tüzet tán sosem látott kandalló kapott helyett. A kandalló elé egy régi, viseltes kanapé volt tolva.

- Csukja be az ajtót, Ms Granger. – utasította a férfi a lányt. Hermione megszeppenve engedelmeskedett. – Üljön le!

Hermione ismét szótlanul követte a tanára utasítását. Leült a kanapéra, majd tovább nézelődött a helyiségben. Túl sok látnivaló nem akadt, a falak jobbára csupaszok voltak, ahol nem polcok és bájitalos fiolák sorakoztak.

Piton egykedvűen odalépett az egyik szekrényhez, és levett róla egy fél literes körüli üveget. Egy pálcasuhintással az íróasztalán termett egy pohár. Az asztalhoz lépett, majd félig öntötte a poharat.

- Az a maga hihetetlen szerencséje, hogy ma jó kedvemben vagyok. – mondta a férfi, és a lányhoz lépve a kezébe nyomta a poharat. – Álom-szirup. Kóstolja meg! Mint tapasztalhatja, semmi kuriózum nincs sem illatában, sem ízében, és még hatásában sem. Annyiban tér el mindössze más altatóktól, hogy érzéki álmot bocsát fogyasztójára, vágyaink titkos alanyáról…

Hermione kezében megremegett a pohárka bájital. Akkor ő most igya meg… Piton szeme láttán aludjon el, és merüljön buja álomba???

- Mi az, Ms Granger? Hol marad a híres, griffendéles bátorság? – kérdezte gúnyosan Piton, mire a lány meggondolatlanul egy szuszra kiitta a poharat. Először megremegett a kesernyés íztől, majd kiverte a veríték. – Ettől a mennyiségtől körülbelül egy órán keresztül fog aludni…

- Már érzem… - állapította meg bágyadtan Hermione. Alig egy pillanat múlva lehunyta barna szemeit, és ernyedt testtel hátradőlt a kanapén. Piton még időben elkapta a kezéből kieső poharat. Hideg tekintettel rakta le az üres tárgyat az íróasztalára, majd az alvó lány felé fordult. Néhány percig némán figyelte, miként alszik mosolytalan arccal a diákja.

… Még elfeküdni sem volt ideje a strébernek… Hogy fog majd sajogni ébredéskor a nyaka – ő már csak tudja… Néha ő is ülve esett az álmok csapdájába.

Rá már régen nem gyakoroltak mély hatást e mohó álmok. Talán azért, mert egy ideje menekülésként használta őket. Menekülés a valóságból…

Grimaszolva lépett a kanapéhoz. Megragadta Hermione vállát, és rendesen elfektette a lányt. Az halkan, jólesően felnyögött.

- A könyvekről álmodó főokos… - morogta maga elé gúnyosan a férfi. Megfogta a lány bokáját, és a kanapé karfájára rakta őket. A szoknya kissé felcsúszott Hermione combján, Piton tüzes tekintettel siklott végig a lány fehér bőrén. – Teljesen megőrültél, Perselus… - sziszegte magának, majd egy határozott rántással visszaigazította a lány szoknyáját. Hermione felnyögött.

- Nem én robbantottam fel az üstöt, Piton professzor.. – bizonygatta ártatlanságát még álmában is. Piton kérdőn felhúzta szemöldökét, majd a lány következő sóhaja után elvigyorodott. Vele álmodna Granger??? Hermione Granger, a mindentudó, mindenre válaszoló, szőrszálhasogató, örök elégedetlen, griffendéles? Vele, a Mardekár ház fejével??? VELE?

Elég irreálisnak tűnt az ötlet, ám a lány mocorgása és szabálytalanul emelkedő-süllyedő melle, halk nyöszörgése mégis erre engedett következtetni.

- Professzor… - nyögte elfúló hangon Hermione. Pilláit behunyva tartotta, alsó ajka remegett. Piton észrevette, hogy a lány olyan erősen szorítja ökölbe kis kezeit, hogy körmei a tenyerébe vágnak, és belefehérednek ujjai.

Varázspálcájával egy kényelmes fotelt bűvölt a kanapé mellé, hogy helyet foglalhasson az alvó lány mellett. Leszögezte magában, hogy érdeklődése pusztán szakmai, illetőleg tanári a lány iránt. Csak azért nézi végig ezt az érzéki tusát, mert felelősséggel tartozik a diák iránt…

Hermione felnyögött, és a feje mellé csapta a karját. Felhúzta a lábát, majd lassan, minden izmát megfeszítve engedte le. Látszott rajta, hogy nagyon küzd valami ellen.

- Ezt nem szabad… - suttogta szinte hang nélkül.

„Kis buta… A főzet nekem készült, bivalyerős, hogy az én elmémet is megtörje…” – nevetett magában a férfi. Száját titokzatos mosolyra húzta.

Hermione tovább mocorgott, és intenzíven hadakozott érzékeivel. Szoknyája lassan, de határozottan ismét a combja közepéig vándorolt. Piton írisze kitágult, majd enyhén remegő kézzel nyúlt a szépívű comb után. Hideg ujjaival lassan simogatni kezdte a lány forró bőrét. Amikor tenyere Hermione szoknyája alá araszolt, úgy rántotta vissza a kezét, mintha tűz égette volna meg. Hermione jobb keze ugyanis éppen az övén landolt…

Lángoló tekintettel nézett fel a lányra, talán már magyarázkodásra is készült, mikor észrevette, hogy a diák szeme továbbra is csukva volt. Vagy egy méterrel hátrébb rúgta magát a fotellal, nehogy még egyszer késztetést érezzen, hogy megérintse az alvó lányt. Mekkora szerencse, hogy az imént nem riadt fel az érintésére… Mázli…

Legnagyobb fájdalmára Hermione még több, mint egy órán keresztül a kanapéján hentergett, és nyöszörgött. Néha a férfi nevét suttogta, néha megnyalta kiszáradt ajkait.

Piton vére már lángolt. Minden porcikája kívánta a lányt; annak minden mozdulata csak további olaj volt e bűnös tűzre. Már átkozta Grangert, átkozta a büntetést, átkozta saját magát. Szétfeszítette a kín, amit a lány váltott ki belőle. Nyughatatlanul felugrott a fotelból, és bezárt vad módjára járta körbe a helyiségét. Begyújtott a kandallóba, majd ismét átkozni kezdte magát, amiért a kandalló tüze nélkül is roppant melege volt.

A lány minden egyes sóhajtásával nőttön nőtt a vágya. „Össze kell szedned magad! Mindjárt felébred, és itt talál teljesen felajzva… Higgadj le! Higgadj le…” Eltüntette a fotelt a kanapé mellől, majd egy újabb pálcasuhintással egy kancsó jeges vizet varázsolt az asztalra. A poharából ivott néhány kortyot a vízből, hogy talán az majd segít rajta… A pohár száján észrevette Hermione ajkának nyomát, majd vadul lecsapta a poharat, és elvágtatott az asztala mellől.

Hermione szemei kipattantak, és a lány villámgyorsan felült. Rendszertelenül kapkodta a levegőt, haja kócosan az arcába hullott. Piton talán szebbnek látta a diákját, mint eddig bármikor.

A lányon a teljes kétségbeesés, a kábulat és a vágy különös egyvelege mutatkozott. Maga alá húzta lábait, és próbált nyálat erőltetni teljesen kiszáradt szájába.

Piton szótlanul vizet öntött a pohárba, majd a kanapé végébe ülve átnyújtotta a lánynak. Hermione révedő szemmel, hálásan vette el a poharat. Mohón egy szuszra kiitta tartalmát, néhány cseppje azonban óvatlanul kiszökött szája szegletéből, és az állára, majd nyakára csurgott. Piton néhány másodpercig megbabonázva nézte a jelenséget, majd enyhén rekedt hangon megszólalt.

- Mit gondol, Ms Granger, még most is olyan különleges az álom-szirup hatása? Azt tudta, hogy beszél álmában? Miről is álmodott; könyvekről, tanulásról? – kérdezte gúnyosan. Hermione csak kábán meredt a férfira, nem tudott mit válaszolni a kérdésekre. Egyszerűen nem forgott az agya. Ahogy lángoló tekintetük összefonódott, és egyre teltek a másodpercek, a csend kezdett kínossá válni. „Mondj már valamit, te ostoba! Kérdeztek… Mondj már valamit… De mit? Hogy életemben nem paráználkodtam ilyen jót, drága professzor, köszönöm? Mondj már valamit! Ez már nagyon kínos! Megőrültél, hogy hallgatsz! Mondj valamit! Csinálj valamit!!!”

Hermione szíve a torkában dobogott, amikor odahajolt a férfihoz, és szájon csókolta. Piton egy pillanatig nem tudott mit kezdeni a helyzettel, annyira váratlanul érte a diákja támadása, majd mire visszacsókolt volna, a lány lassan elhúzódott tőle.

Egy pillanatig teljes képzavar látszott Hermione arcán, mint aki porig átkozza magát; ám mielőtt felpattanhatott vagy magyarázkodni kezdett volna, Piton megszólalt:

- AMARANT!

Hermione tekintete ellágyult, szeméből eltűnt a szégyen. Halványan a férfira mosolygott, majd ismét megcsókolta. Piton ezúttal ráérősen viszonozta a lány csókját. Talán mégsem olyan átkozott ez a büntetés…

Hosszan, egyre szenvedélyesebben csókolóztak, mire a lány lassan elkezdte kigombolgatni a férfi talárját, majd ingjét.

Piton közel járt a megőrüléshez, mert a lány lassan, szelíden kezdte vetkőztetni. Ő persze két határozott mozdulattal letépte a griffendélesről az iskolai egyeninget, és a melltartót. Az meg óvatoskodott az ingjével… Sietősen besegített a lánynak, ledobta a talárját, majd az ingjét is, aztán tovább csókolgatta Hermione nyakát és vállát. Nyelvével bebarangolta a lány kulcscsontjának gödreit, majd a kanapéra nyomva birtokba vette Granger feszes, kis melleit is. Először csak körkörösen masszírozta a fehér kis halmokat, majd szájával, nyelvével becézgette azokat, míg Hermione fel nem nyögött, ahogy álmában tette.

Bal keze remegősen siklott fel a lány combján, eszébe juttatva alig egy órával korábbi érintését… Sejtelmesen belemosolygott a lány melleibe, aztán folytatta a kényeztetést. Ujjaival Hermione belső combját cirógatta, aztán keze a bugyijára tévedt. Egy ideig a vékony anyagon keresztül simogatta diákját, majd a bugyit félrehúzva indult hosszú ujjaival felfedezőútra a lányban.

Hermione halkan felsikított, és az izgalomtól megugrott, majd teljesen átadta magát a férfinak, hagyva, hogy az azt tegyen vele, amit csak akar. Piton kiélvezte a korlátlan uralmát, helyzetét, hogy Granger nem ellenkezik, nem felesel… Csak gyönyörködött a lehunyt szemű, nyöszörgő lányban, amint az alatta, az ő keze nyomán vonaglik. Amikor Hermione teste kielégülten elernyedt, a lány felsóhajtva a férfi szemébe nézett. Mindkettejük tekintete egyszerre volt nyugodt és lángoló.

Hermione egy pillanatig végigkalandozott pillantásával a férfin, majd ismételten megállapodott az arcán.

„Biztos megtűrt a bűbáj… Észrevette, hogy az én karjaimban fekszik… Csúnya, öreg Piton professzor…” – kezdett magában morgolódni a férfi, ám a lány félénken elmosolyodott, majd gyengéd csókot lehelt a tanár szájára. Végtelenül izgatónak tartotta a férfi határozottságát, parázsló íriszét, és céltudatos érintését.

Ahogy egymás szájába feledkeztek, Hermione szelíden simogatni kezdte a férfi fehér mellkasát, majd reszkető keze Piton övcsatjára vándorolt. Mivel sehogy sem boldogult a csat kinyitásával, zavartan elnevette magát.

- Mit szerencsétlenkedik, Granger… - gördült le a lányról a férfi. Hermione mosolyogva csusszant a tanár ágyékára.

- Sajnálom, professzor… - mondta, majd lágy csókokkal borította be a férfi mellkasát. Piton felnyögött, aztán ő maga kapcsolta ki övét. Hermione, a férfi hasának csókolgatása közben kigombolta Piton nadrágját, és óvatosan lehúzta cipzárját. A férfi ágyéka szinte tüzelt az alsónadrágon keresztül is. Piton kissé megemelte csípőjét, hogy Hermione a combjáig lehúzhassa róla a zavaró ruhadarabokat. Mikor gyengéden cirógatni kezdte a merev férfiasságot, Piton hangosan felnyögött.

- Nem kell megtennie, Granger… - hörögte halkan a tanár. Hermione két kuncogás közben válaszolt

- Sosem fog leszokni arról, hogy az ágyban ne a vezetéknevemen szólítson, professzor? – azzal ajkával kezdte becézni az égbe meredő szerszámot. Nyelvével körbetáncolta a megtermett férfiasságot, mire Piton remegve megszorította a lány vállát. Zihálva kapkodta a levegőt, és régebbi tapasztalataival ellentétben kis híján elélvezett, mikor Hermione a kiduzzadt erekhez ért a fogaival. Nem akart tovább várni, felült, de a lány ráérősen visszalökte a kanapéra. Hosszú percekig kényeztette a férfit, mire az szinte az eszét vesztette.

Ismételten felszökkent, egy mozdulattal letépte a lányról a szoknyát, majd leszakította bugyiját is. Határozottan megragadta, és a hátára fektette, hogy fölébe kerekedhessék. Egy pillanatig riadalmat látott a lány szemében, ami azonban egy vad csók alatt kínzó vággyá alakult. Piton nem tudott tovább várni, már-már erőszakosan a lányba mélyedt.

Hermione néhány másodpercig átható fájdalmat érzett, összerándult és megdermedt. Vadul próbált levegőhöz jutni, szája teljesen kiszáradt. Piton elkerekedett szemmel, meglepődve lett úrrá a lány fájdalmán. Testének mozgása gyorsan feledtette a kezdeti fájdalmat. Őszintén csodálkozva nézte a lányt, amint az milyen alázattal, némán tűrte, viselte el szinte kegyetlen rohamát…

Hermione lehunyt szemmel a férfi derekába kapaszkodott, és élvezte, ahogy együtt hullámzik a testük. Az álmában is valami hasonlót élt át – de ez sokkal jobb volt. VALÓSÁGOS. Boldogan vette tudomásul, hogy Piton, testének minden négyzetcentiméterét valóságosan betölti… Úgy illettek össze, mint kulcs a zárba – ezen mosolyognia kellett…

-Minek örül, Granger? – kérdezte pihegve, enyhe gúnnyal Piton, két lökés között.

-Sok a szöveg, uram… - csókolta meg kacéran a férfit Hermione. A csókból vad fuldoklás lett, majd a lány feje kábán zuhant vissza a kanapé karfájára. Úgy érezte, mintha súlytalanul lebegett volna a végtelenben…

Egy perc múlva Piton is csatlakozott hozzá. Testének teljes súlyával a lányon feküdt. Élvezte, ahogy medencecsontja a diákéhoz ér; ahogy a lány levegőt vesz alatta. Beszívta Granger hajának illatát; és igyekezett minden apró részletet elraktározni agyában.

Hermione lassan kinyitotta a szemét, majd rácsodálkozott Piton szelíd tekintetére.

- Megcsókolna, professzor? – kérdezte halkan a lány, kisimítva egy sötét tincset a férfi arcából. Piton gúnyosan elvigyorodott.

- Sok a szöveg, Granger… - mondta rekedten, majd mégis eleget tett a lány kérésének. Hosszú, nyugodt, szelíd csókot váltottak.

- Mit is beszéltünk meg, hányszor kell jönnöm büntetőmunkára, professzor? – kérdezte kacéran Hermione.

- Maga ajánlotta, Ms Granger, hogy egész héten ráér…

- Úgy is van. Van bennem egy adag mártírhajlam,hogy olyanért is elszenvedjem a büntetést, amit el sem követtem…

- Ugyan, Granger! Ennek már semmi köze az üst felrobbantásához! Hogy beszélt velem az elmúlt fél órában? „Sok a szöveg, uram?!” Ez szégyenletes, nem gondolja, kisasszony?

- Valóban. Elismerem. És akkor azt még meg sem említette a professzor, hogy milyen gyakorlatlan voltam az öve kicsatolásakor…

- Egyetértek. Be kell látnia, hogy a büntetése jogos…

- Egy hétig akar büntetni? Akkor jövő csütörtökön szabadulok… Tehát jövő szerdán, vagy legkésőbb csütörtökön gúnyosan meg kell jegyeznem, hogy csak bűbájjal mert elcsábítani, uram…

- Ha nem vigyáz a szájára, Granger, akkor nekem kell… Feljebb akarja tornázni a büntetését?

- Nem félek a büntetéseitől, uram…

- Griffendéles arrogancia…