A küldetés

Tartalom: Kiegészítő történet a Piton álomnő főzetéhez. Teljes megértéséhez nem árt, ha olvastad, bár nélküle is érthető a szituáció, maximum a körülmények nem teljesen világosak.

Perselus Piton élete legnagyobb küldetése előtt áll, a tét nem kevés. Vajon bír a feladat súlyával, vagy feladja?

Korhatár: Korhatár nélkül
Kategóriák: Humor
Szereplők: Perselus Piton
Műfajok: novella

Szerző megjegyzése: A Harry Potter könyvek szereplői és világa kizárólag J. K. Rowling teremtő fantáziájának gyümölcsei. Én csak kölcsön vettem őket a magam és mások szórakoztatására. Megírásukban semmiféle anyagi haszon nem vezérelt.

Piton összeszorított fogakkal haladt előre, ki a szabadba, minél messzebb Roxforttól. Mikor már senki sem látta, válla lejjebb ereszkedett, háta meggörnyedt, máskor lobogó talárja most súlyos, vizes anyag hatását keltette, amely szinte a földre rántotta viselőjét.

A madarak ijedten rebbentek szét az útjából, a fűszálak elhúzódtak talpa alól, de sokuknak nem volt szerencséje, és a bakancs egy pillanat alatt széttaposta gyenge életüket.

Piton gyalogolt, és úgy érezte, legszívesebben a világ végéig meg sem állna, ott talán már nem ismerik rettegett nevét, de azt is tudta, nem teheti ezt.

Csak a küldetésre tudott gondolni, és arra, hogy voltaképp magának köszönheti ezt az egészet. Ha nem kérdez, nem kap olyan választ, amelyet semmiképpen sem szeretett volna hallani.

Félt, hogy elbukja a küldetést. Mi fog akkor történni? Kitör a háború, nem is vitás. Már látta maga előtt a vörös szemeket és a rá váró büntetést, ami elől nem menekülhet. Nem menekülhet, de talán azért, mert nem is akar. Alá kell vetnie magát a tomboló haragnak, hogy aztán megbocsásson Ő, és újra megfelelő pozícióba kerülhessen előtte.

De hogyan fogjon hozzá? Miként vigye véghez a lehető legkisebb áldozat árán? Vegyen fel álruhát, használjon felejtésátkokat, vagy emelt fővel, rezzenéstelen arccal nézzen szembe azzal, amit rá mért a sors, de legfőképpen egy szeszélyes akarat?

Roxmortsban elintézte a vásárlásokat, amelyek miatt eredetileg elindult. Biccentve fogadta a köszönéseket, gúnyos tekintettel mérte végig az eladókat, akik nem a legtökéletesebb árucikkeiket merték elétenni a pultra, és ha nincs a küldetése, még jól is szórakozott volna a rémült arckifejezéseken, amiket okozott.

Most inkább lelke mélyén szánta őket, mert megtapasztalta, mit élnek át. Ő, Perselus Piton, aki bátran szembeszállt ezernyi veszéllyel, gyilkos haraggal, jelenleg maga is rémült volt. Mi több, félt.

Úgy érezte, ezerszer inkább a már régóta jól ismert szenvedés, kín, kínzás és tomboló harag, mint ez. De tudta, nincs más választása.

Nyelt egyet, megköszörülte a torkát, majd belépett az újabb üzlethelyiségbe. Az ajtó felett csengettyű hívta fel rá a bent lévők figyelmét, és Piton sápadtan eszmélt rá, hogy mennyivel jobban járt volna, ha nem csúcsidőben jön. Vagy húsz vásárló nézett rá kimeredt szemekkel, egy kislány ijedten édesanyja talárjába kapaszkodott, és elrejtette az arcát.

Nem foglalkozott senkivel, hanem beállt egy sorba, egy rikítólila talárt viselő túlsúlyos asszonyság mögé. Az érdeklődve felé fordult, de Piton vérben forgó szemeit látva gyorsan úgy tett, mintha csak a polcok tartalmát szemlélné messziről.

Percek teltek el, mire az ablakhoz ért. Addigra mögötte is sor alakult ki, és talán csak azért nem fordult ki a helyiségből és futott el, mert azzal valószínűleg még nagyobb feltűnést keltett volna, mint szerette volna.

- Parancsol? – nézett rá flegmán egy rózsaszín hajú, fehér köpenyt viselő, unott képű boszorkány, aki több karikát hordott egy fülében, mint ahányszor Piton fület mosott egész életében.

- Egydoboztampontkérek – válaszolta, és elszörnyedve tapasztalta, hogy akarata ellenére hadart, és talán még el is pirult mondandója alatt.

- Tessék? – kérdezett vissza a nő, miközben előrébb hajolt.

- Tampont kér – segítette ki Pitont a mögötte álló fiatal lány, miközben jelentőségteljesen végigmérte.

Úgy érezte, már mindenki erről sugdolózik az üzlethelyiségben. A másik sorban felkacagott valaki, de Piton méltóságán alulinak érezte, hogy egyáltalán arra forduljon, pedig minden idegszála pattanásig feszült.

Az eladó csak bólintott, és folytatta a faggatózást.

- Márkája? Mérete? Hány darabos kiszerelés?

- Maga szerint úgy nézek ki, mint aki ezt használni akarja? – vágott a szavába a férfi minden mindegy arckifejezéssel. – Mit tudjam én! Adjon abból, amelyiket a legtöbben veszik! – köpte ki a szavakat felháborodva.

Az eladó elé rakta az árut, majd Piton fizetett. Csak az a cél lebegett a szeme előtt, hogy minél hamarabb kijusson a boltból, és végre véget érjen ez a rémálom.

- Bátor ember – meredt rá a mögötte álló nő elismerően, miközben elfurakodott az ajtó felé. Piton ránézett egy pillanatra, meglepődve. Erre egyáltalán nem számított. Már majdnem látta benne a kihívást, de végül csak rámosolyodott, majd továbbállt. Nem, most, hogy túl van ezen, már nem ronthatja el. Hermione kikaparja a szemét, ha benőzik. Azt nem úszhatná meg egy újabb kellemetlen vásárlással!

Kint az utcán méltóságteljesen kihúzta magát, talárjába játékosan belekapott a szél, a főszálak pedig újra örömüket lelték abban, hogy hősies talpa alatt adják át magukat az enyészetnek.

Perselus Piton újra a régi volt. Gúnyosan maga elé képzelte a jelenetet, amikor a dobozt a griffendéles fruska elé teszi. Nem lesz vörös szem, veszekedés, sértődés.

Igen, kiállta a próbát.

Azt csak remélni merte, hogy nem csinál rendszert ebből a lány. Annyira nem volt kellemes élmény, hogy még egyszer át akarja élni.

----
Ez egy olyan jelenet a PÁF-ból, amit már nagyon régóta meg szerettem volna írni, miután egy olvasóm még levelet is szentelt ebbéli kívánságának réges-régen. Most hirtelen kedvem támadt hozzá, hogy le is jegyezzem. Remélem, nem bánjátok :)