°IEPP° - ~Imádjuk Együtt Perselus Pitont~
Menü
 
Lillia_hun írásai
 
Belldandy írásai
 
StormBird írásai
 
Kelenta írásai
 
Avalon írásai
 
Susan Kreber írásai
 
Silverflower írásai
 
Spirit Bliss írásai
 
Rea írásai
 
Magiccat írásai
 
Severosa írásai
 
Geisha írásai
 
Emily írásai
 
Dorkuci írásai
 
Angel8 írásai
 
Banyus írásai
 
Sophie írásai
 
Gwendolyn írásai
 
Severe Snape írásai
 
Anna írásai
 
Tündibogyó írásai
 
Nemesis írásai
 
Mudblood írásai
 
Szerkesztők írásai
 
Továbbírások
 
Nymph: Régi Ismerősök I. /14, WIP/
Nymph: Régi Ismerősök I. /14, WIP/ : 1. fejezet

1. fejezet


 Nymph: Régi Ismerősök I. - Akkor... 



Tartalom: Történet a múltból...
Korhatár: 14
Kategóriák: Általános
Szereplők: Nincs
Műfajok: regény
Figyelmeztetések: Nincs


I. rész- Akkor…



1. fejezet- Egy új barát

- Anya! Anya!
- Tessék, kincsem?
- Kik azok az emberek?
- Kikre gondolsz? - hajolt anyám közelebb az ablakhoz.
- Arra a fekete hajú fiúra, arra a nőre, meg arra a férfira - mutattam - Kik azok?
- Óh, ők az új szomszédaink. Legyél velük kedves! - fordult felém, majd visszament a finom illatokat árasztó sütőhöz.
Visszafordultam az ablakhoz, és tekintetem találkozott a fiúéval. Egy pillanatig tartott az egész, majd hirtelen elfordította fejét, mondott valamit a szüleinek, és beiszkolt a házba.
Érdekes… Na, mindegy! Biztos csak egy félős kis pisis!
Újra elfordultam az ablaktól, és odasétáltam tüsténkedő anyámhoz.
- Mit sütsz? És mért kapkodsz ennyire?
- Ez, kicsim, sütemény az új szomszédainknak.
- Miért?
- Mert nem árt jóban lenni a környék lakóival.
- De ők is újak még - pont, mint mi! Nekik nem kell ˝jóban lenniük a környék lakóival˝ ?
- Figyelj! Az illem ezt kívánja! Ha kész lesz, akkor együtt átmegyünk köszönteni őket. Oké?
- Na persze… - dörmögtem.

Otthagytam a konyhát, és inkább kimentem a kertbe. Gyönyörűen sütött a nap, és ettől máris jobb kedvre derültem.
Hogy őszinte legyek, nem igazán tetszettek meg az új szomszédok! Az anyuka túl hallgatagnak, az apuka túl szigorúnak tűnt, a fiuk meg egy nyámnyila tökfilkónak.
- Mindegy! Ez nem az én dolgom. Csak ne kéne átmenni hozzájuk…
- Kerry! - hallottam anyám hangját bentről - Kerry, gyere! Kész vagyok!
Rosszkedvűen bekullogtam, miközben megpróbáltam az egyetlen pozitívumba kapaszkodni: legalább anya is jön! Nem a minisztériumban, hanem velem tölti az időt!
- Na végre! Mehetünk, drágám?
- Persze… - motyogtam duzzogva.
- Akkor kalandra fel! - azzal megfogta a sütis tálat, és kilépett az ajtón. Már én is mentem volna ki, amikor egy ismeretlen hangot halottam a hátam mögül:
- Mrs. Drawn! Áh, biztos te vagy Kelly! - megfordultam. A konyhai kandallóban megjelent egy idegen varázsló feje.
- Kerry – helyesbítettem – Ki maga?
- Kicsim, mi lesz már? - lépett be anyám – Oh, bocsánat David! Mit tehetek önért?
- Be kellene jönnie az irodába!
- De mi épp…
- Fontos! Azt hiszem, még estére is bent kell maradnia!
- Rendben - törődött bele - Kicsim, nem baj? Sajnos egyedül kell menned.
- Sajnálom! - szólt közbe a varázsló.
- Pár perc, és megyek, David!
- Rendben! - azzal az idegen eltűnt a zöld lángokban.
- Nos, akkor én megyek. Legyél kedves! És ne maradj fent sokáig! Lehet, hogy későn jövök, de igyekszem. Légy jó! - adott egy puszit, majd dehoppanált.
- De jó! - dühöngtem. Felkaptam a tálat, és elindultam.

* * *


Csak öt-hat méterre laktak tőlünk, úgyhogy hamar odaértem. Idegesen becsöngettem, majd elővéve legbájosabb mosolyomat vártam, hogy ajtót nyissanak.
Egy kis ideig csend, aztán az ajtó kinyílt, és megláttam mögötte a fekete hajú srácot.
De király! - gondoltam - Már csak az hiányzott, hogy ez a majom nyisson ajtót!
Neki is hasonló gondolatok járhattak a fejében, mert mikor meglátott, megforgatta a szemeit és erőt véve magán unott hangon így szólt:
- Bejössz, vagy tervbe vetted, hogy itt döntesz álldogálási rekordot? - észbe kaptam, és megpróbáltam kedvesen köszönteni:
- Khm… Kerry Drawn - nyújtottam kezet.
Vonakodva bár, de elfogadta, és kezet ráztunk.
- Perselus Piton - mondta közben.
- Örvendek!
- Ezen már túl vagyunk… - mondta sejtelmesen ˝mosolyogva˝ - amit én inkább fintornak neveznék -, és becsukta az ajtót.
Óh, hogy szakadna rá az ég! Valószínűleg a szemezésre célzott. Most biztos azt hiszi, hogy tetszik nekem! Habár, közelebbről elég helyes… A fenébe is! Erről leszokhatnál… - szóltam magamra.
- Itt vagy még?
- Mi?
- Már vagy öt perce beszélek hozzád!
- Ja, bocs…
- Ők itt a szüleim - fordult az imént érkezett házaspár felé. A magas, fekete hajú férfi kemény tekintetét rám emelte, majd kezet nyújtott:
- Anon Perselus Piton. Üdvözlöm! - mondta egy cseppet sem kedélyes hangnemben.- Ő pedig a feleségem, Edna. - mutatott a mellette álló, csendes és mosolytalan nőre.
- Szervusz!
- Jó napot! Öhm… Hoztam egy kis süteményt… - nem úgy tűnik, mintha sütis típusok lennének!- Az anyukám sütötte önöknek, de ő nem tudott jönni, mert visszahívták a munkahelyére.
- Óh, köszönjük szépen! – előzte meg férjét Edna, és kezében a tállal gyorsan elszelelt.
- Nos, fáradjon beljebb!- vezetett a nappaliba Anon. - Nekem most dolgom van. Barátkozzatok össze… - nézett fiára gúnyos-sejtelmesen, majd otthagyott minket. Ahaa… Szóval innen örökölte!
- Khm… - köszörültem meg a torkom. Ránéztem, ő meg énrám. Kicsit kínos volt a csend, úgyhogy hirtelen ötlettel azt mondtam: - Szóval… Barátkozzunk össze!- meglepetten felhúzta szemöldökét, tekintetében pedig ezt lehetett olvasni: Mi van?
Képtelen voltam megállni röhögés nélkül- egyszerűen kitört belőlem. Erre ő bosszús képet vágott, és így szólt:
- Nincs kedvem… - azzal fogta magát, és elment.

Kis ideig haboztam, majd követtem. Az egyik ajtó felé vettem az irányt - az résnyire nyitva volt. Kimentem rajta, és a kertben találtam magam. Ő egy padon ült, hátát – a mi kertünktől elválasztó - falnak vetve, és olvasott valamit.
- Nem illik egyedül hagyni a vendéget! - szóltam oda neki az ajtóból.
Odamentem hozzá, és leültem mellé. Felnézett a könyvből, becsukta, és hozzám fordult:
- Nem illik valakit olvasás közben zavarni! - vágott vissza.
- Mit olvasol? - nyúltam a könyvért, de ő elhúzta előlem.
- Mi közöd hozzá?
- Mindig kérdéssel válaszolsz?
- Mindig ilyen idegesítő vagy?
- Igen. Most te jössz!
- Mi? - nézett rám értetlenül.
- Kérdeztél - válaszoltam. Én is kérdeztem - de, te nem válaszoltál! - magyaráztam - Szóval? Mit olvasol?
Kérdésemre kelletlenül felemelte a könyvet, és előlapját felém fordította. A cím ez volt: A Három Vámpír.
- Hú, ez a kedvenc könyvem! - kiáltottam fel izgatottan.
- Na, persze!
- Nem hiszed? - biztos azt gondolja, hogy be akarok vágódni nála…
- Akkor mondd meg: mi Claire kutyájának neve?
- Nincs is benne Claire nevű szereplő! Az pedig nem kutya, hanem kiméra!
Elismerően nézett rám, és alig láthatóan bólintott. Ha-ha-ha! Nem fogtál ki rajtam!
- És most? - kérdeztem.
- Mi most? - kérdezett vissza.
- És most: mi lesz?
- Nem kell már hazamenned?
- Nem! - válaszoltam dacosan, majd kicsit szégyellősen hozzátettem:- Anyu úgysincs otthon…
- És az apád?
- Meghalt… - mondtam halkan, majd gyűlölködve folytattam: - Halálfaló volt. Egy másik Halálfaló végzett vele…
- Sajnálom… - mondta érzelemmentesen; szimpla udvariasságból.
- Na, persze… - morogtam, aztán témaelterelésképpen megkérdeztem tőle: - A te szüleid mivel foglalkoznak?
Rámnézett. Látszott rajta, hogy nem akar válaszolni, de úgyis kierőszakoltam volna belőle, így hát megadta magát:
- Az apám halálfaló – tudtam! Láttam rajta! Olyan a tekintete, mint a Halálfalóknak, és…
- És az anyukád mit csinál?
- Amit az apám mond neki… - válaszolta gúnyosan.
- Jól érzem, hogy nem igazán szereted az apádat?
- Semmi közöd hozzá!- förmedt rám. Nem zavartattam magam.
- Igazad van. Semmi… - felpattantam, és felültem a kerítésre.
- Egyébként - kezdtem csevegő hangon -, azt hiszem, a te apád ölte meg az enyémet.
Leugrottam nálunk és elindultam a konyha hátsóajtaja felé.
- Várj csak! - szólt utánam.
Megfordultam. Már nálunk volt, és a kerítés előtt állt. Közelebb jött (a könyv még mindig nála volt).
- Honnan tudod? - kérdezte.
- Anon-nak hívják. Hány Anon nevű Halálfaló van még? - vettem fel a flegma stílust.
- És miért ölte meg?
- Ne itt! - szóltam rá - Nem szeretnék bajba kerülni! Inkább… - körülnéztem. Tekintetem megakadt a konyhaajtón. Megadóan sóhajtottam egyet, és így szóltam: - Inkább menjünk be!
Elindultam, ő követett.

- Ülj le! - mondtam, mikor már bent voltunk. Leült, én meg elkezdtem járkálni, és megpróbáltam összeszedni a gondolataimat.
- Tehát… - fogtam bele - A Nagyúrnak, ugye, vannak elvei. Ezeken alapszik a muglik, sárvérűek és ˝mugli- imádók˝ iránti gyűlölete… És persze, a másik oldallal vívott örökös harc! Az apám – mivel híve volt - egyet kellett, hogy értsen vele…
- Megállnál végre? – szólalt meg hirtelen - Már ötször körbejártad az asztalt! - megtorpantam - És ha lehet, térj a lényegre!
- Szóval…- támaszkodtam az előttem álló székre - Apám Halálfaló volt, de szerette anyát! Elvette feleségül, és megszülettem én - ezzel alá is írta halálos ítéletét… Anyám sárvérű, és a minisztériumban dolgozik. Kell ennél több, hogy elrabolják? Meg is próbálták! Ki akarták vallatni, majd velem együtt – mivel szemtanú voltam - megölni. Apám életében először – és utoljára - szembeszállt a Sötét Nagyúr akaratával, és megvédett minket. A végére csak ketten maradtak. Észvesztő gyorsasággal forgatták a pálcájukat, de apám megbotlott. Anon kihasználta az alkalmat, és feléküldte az átkot. Az a mellkasán találta el… és meghalt.

Perselus egy szót sem szólt, csak bámulta az asztalt.
- Nyugodtan megszólalhatsz! - mondtam kényszeredett gúnnyal a hangomban.
- Veletek mi lett? – kérdezte nagy sokára, és felnézett rám.
- Valahogyan… valahogyan leszakadtak rólunk, mi meg elmenekültünk. Két hónapja költöztünk ide. A Halálfalók –ki tudja miért? - nem jöttek utánunk. Vagyis…
- Nem!- pattant fel. Kitalálta a gondolatomat…
- Honnan tudod? - támadtam rá - Talán beszélnek neked ilyesmiről?
- Nem, de…
- De mi?
- Tudnék róla!
- Arról se tudtál, hogy megölte az apámat!
- Mert akkor még nem hallgattam ki! - vágott vissza.
- Mi van?- kérdeztem tőle halkan. Kicsit lenyugodtam.
- Ki szoktam hallgatni a ˝magánbeszélgetéseit˝ - válaszolta kelletlenül.
- Tudod, hogy az életeddel játszol?
- Tisztában vagyok vele… - morogta. Egy ideig csönd, majd:
- Akkor… végleg leszálltak rólunk? - kérdeztem reménykedve.
- Nem biztos - válaszolta őszintén - Szerinted, mégis miért mondta, hogy: barátkozzatok össze?
- Igaz… De… Ez most akkor mit jelent?
- Hát, annyit biztosan, hogy itt nem vagytok biztonságban.
- Hacsak… - csillant fel a szemem.
- Igen?
- Hacsak nem haverkodom össze ˝apuci egyetlen kisfiával˝… - vigyorodtam el gonoszul.
- Na ne! Ennyire hülyének nézel?
- Miért? - kérdeztem egyszerűen.
- Mert… csak!
- Ahaa… Igazad van. Tényleg csak! Bár tudnám, mit jelent… - gúnyolódtam.
- Na, jó! Nekem mennem kell! Nincs időm itt vacakolni! - és már indult is.
- Mi olyan sürgős? - szóltam utána. Megfordult és egyszerűen így válaszolt:
- Kicsomagolni - indult volna tovább, én meg utánaeredtem, és kikísértem.
- Ha végeztél, átjössz? - kérdeztem kertelés nélkül. Meglepetten visszafordult.
- Nem! - vágta rá totál ledöbbenten.
- Miért nem?
- Miért menjek?
- Mert unatkozom, mert egyedül vagyok, mert te vagy az első, aki 5 percnél tovább bírt a társaságomban maradni… Te jössz!
Válaszul csak tátogott, mire kisegítettem:
- Figyelj! Egyszerű! Elkezdem, neked meg csak pár szót kell szólnod. Tehát: Azért nem megyek át hozzád, mert… - mondtam, majd jelentőségteljesen ránéztem.
- Csak! Hagyj már, oké? - teljesen zavarba jött, szegény. Nem bírta ám sokáig - ahogy senki más sem, ha így néztem rá.
- Szóval?
- Mert… a szüleimmel szeretném tölteni az estét! - vágta ki magát. Na, ezt nem veszem be! Hagytam, hogy elmenjen, de nem éreztem rosszul magam miatta.
Visszamentem a konyhába.

- Mivel töltsem az időt? - vetődött fel bennem újra meg újra. Úgy döntöttem, ismét elolvasom a Három vámpír-t. Leültem a konyhában, és elkezdtem olvasni.
Jónéhány óra eltel így, mígnem valaki kopogott a bejárati ajtón.
Egy színes cetlivel megjeleztem, ahol tartottam, majd kimentem ajtót nyitni. Mit ne mondjak, eléggé meg voltam lepődve…
- Nahát! Máris visszajöttél?
- Csak a könyvemért. Visszaadnád? - vetette oda Perselus.
- Gyere be! - invitáltam, mire nagy-nehezen belépett az előszobába.
- Nem maradok sokáig, csak a könyvem kell! - kötötte ki.
- Jó-jó! Ülj le! - én meg továbbmentem. Kihoztam a könyvet a konyhából, és a kezébe nyomtam - Bocs, összetévesztettem a sajátommal.
- Kösz - azzal már állt is volna fel, de szóval-tartottam:
- Tudod, mit nem értek? - ráncoltam a homlokom nagy komolyan.
- Mit? - sóhajtotta.
- Azt, hogy ha a szüleiddel akarod tölteni az estét, akkor miért akarod most befejezni a könyvet? Holnap is eljöhetnél érte!
- Jaj, ne csináld! Tudod, hogy hazudtam! A szüleim nincsenek is otthon!
- Akkor, miért nem maradsz? - adtam meg a kegyelemdöfést.
- Jó, rendben! Csak tudnám, miért jó ez neked…
- Már mondtam…
- Nem ez, hanem, hogy kínzol!
- Nem úgy tűnik, mintha olyan nagyon szenvednél!- jegyeztem meg gonoszan.
- Szóval? - váltott témát - Mit akarsz?
Megint csak el kellett nevetnem magam.
- Hogy… mit akarok? Ne légy ostoba! Semmi extrát! Csak unatkozom egyedül. Ennyi!
- Aha… - nézett rám gyanakvón.
- Most mi baj?
- Semmi, semmi… - vágta rá, majd egy pillanatra elmosolyodott.
- Jut eszembe! Kérsz teát?
- Kösz, nem.
- Ahogy gondolod. De én iszok egyet! - mondtam, majd magára hagytam. Bementem a konyhába, tettem - vettem, aztán már csak arra vártam, hogy felforrjon a víz.
- Nem illik egyedül hagyni a vendéget! - hallottam közvetlenül a hátam mögül. Akkorát ugrottam ijedtemben, hogy elejtettem a kezemben tartott csészét, és az ripityáratört.
- A szívrohamot hoztad rám! - kiáltottam, majd megfordultam.
- Ne kiabálj! Így is hallom…
- Óh, hogy szakadna rád az ég! - mordultam fel, és letérdeltem, hogy összeszedjem a maradványokat.
Ő is segített, de elég sok darabka volt. Egyszer – ahogy azt a filmekben szokás- véletlenül ugyanazt a darabot fogtuk meg - vagyis ő a kezemet. Teljesen elpirultam, és gyorsan elrántottam a kezem. Persze, amilyen az én szerencsém, pont a csésze élesebbik felével kerültem közelebbi barátságba, és rendesen megvágtam a tenyeremet.
- Várj, segítek! - mondta Perselus. Őt nem zavarta az előbbi incidens…
Felállt, szerzett egy rongyot, és letörölte a tenyerem a vértől. Csúnya seb volt, de nem vérzett nagyon.
- Van itthon aranyvirágotok?
- Persze. Ott, a szekrényben mindent megtalálsz!
Gyorsan összehozott nekem valami kenőcsszerűt, és egy kicsit rákent a sebre.
- Kösz… - szóltam - Ilyen jó vagy a bájitaltan terén?
- Már régóta érdekel…
- Ez tök király! Azaz, hogy… én is szeretem a bájitaltant, és már alig várom, hogy Roxfortban többet is tanulhassak róla.
Kis csend, de – ahogy máskor sem - nem bírtam sokáig:
- Te is halálfaló leszel? - ez már egy ideje motoszkált bennem.
Megdöbbent hirtelen kérdésemen, de azért válaszolt:
- Lehet. Ha apámon múlik…
- Rajta múlik.
- De, úgyis elmerültem a fekete mágiában, szóval…
- De ez nem azt jelenti, hogy gonosznak kell lenned!
- Miért, szerinted a halálfalók gonoszak?
- Még szép! Talán szerinted nem?
- Hát… attól függ, kinek - mi a ˝gonosz˝.
- Ettől függetlenül, úgy gondolom, egy-véleményen vagyunk. Nekem ők ˝gonoszak˝, és nem szeretném, hogy te is az legyél!
- Hogy mi? De hát… nem is ismersz!
- Na és? Akkor ismerkedjünk meg!
- Te mindig ilyen rámenős vagy?
- Nem. Csak barátkozni szeretnék.
- Nincsenek barátaid?
- Eltaláltad. Nincsenek… - ettől egy kicsit ledöbbent és zavarbajött.
- Oh… Oh! Bocs! Én… Nem gondoltam komolyan
- Én igen. De hagyjuk ezt!
- Rendben…
- Miről beszéljünk?
- Gőzöm sincs!
- Akkor ˝kérdezz - felelek˝-ezzünk! Én kezdem! Mit szoktál csinálni szabadidődben? - megint csak sóhajtott, majd belekezdett:
- Olvasok, az erdőkben járok, költözök, vagy épp az apámat hallgatom ki. És te?
Megint elnevettem magam.
- Te! Ez most vicces volt!
- Ne mondd! Tényleg?
- Na ez már nem. Elég ritkán vagy vicces, és gyakran gúnyolódsz. Miért nem változtatsz?
- Mert ilyen vagyok. Különben is: már megszoktam. De ez már a második kérdésed volt! Válaszolj az enyémre!
- Oké… Hát, én a szabadidőmben… olvasok, a természetben járkálok, sziklát mászok, menekülök, merengek… Azt hiszem ennyi!
- Menekülsz?!
- Hát, igen… Két hónap alatt kiismertem a város kétharmad részét, de még így is elkapnak néha…
- De… Mégis kik?
- Az iskolatársaim. Van egy banda, aminek a tagjai szinte állandóan üldöznek. Ez az ő legkedvencebb szórakozásuk…
- De hát… Miért üldöznek? - értetlenkedett tovább. Nahát? Neki soha nem voltak ilyen gondjai? - Valószínűleg nem…
- Miért?! Mert más vagyok, mint ők; mert vízióim vannak; mert lila a hajam, vagy mert épp tüsszentettem… Mikor-miért!
- Lila?
- Nem igaz! Mindenki ezzel kezdi! Igen: lila! Nem fekete, hanem lila! Csak tudnám, miért olyan fontos ez… - háborogtam.
- Inkább hagyjuk… Azt mondtad, vízióid vannak?
- Igen – válaszoltam valamivel nyugodtabban - Ritkán, de vannak.
- Ez…
- …fura, tudom. 10 évesen eléggé ˝meglepő˝. Tudom, hogy később jelennek meg más látóknál, de… Én még csak nem is vagyok igazi jós! Csak látomások- jóslatok nem.
- Érdekes vagy…
- Ez most bók akart lenni? Mert elég gyatrára sikeredett!
- Nem, ne aggódj! - mosolygott rám. Jé, egy ˝őszinte˝ mosoly! Lemerném fogadni, hogy most csak azért ilyen kedves, mert megsajnált!
- Na jó, most én kérdezek! Miért jársz feketében?
- Mert az a kedvenc színem.
- Ez nem ér! Ez lett volna a következő kérdés! Oké… Miket szoktál olvasni?
- Fekete-mágiával kapcsolatos könyveket, bűbáj-, igézet- és átok-gyűjteményeket, ilyesmit. Te?
- Szintén, kivéve a fekete mágiát. Olyan könyv még nem akadt a kezembe.
- És olvasnál belőle?
- Talán. Érdekel, de nem valószínű, hogy használnám is. De amint látom, te már készülsz a sulira!
-Sohasem lehet tudni…

* * *


Egy ideig eltöprengtünk egymáson.
Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy valaki kinyitja az ajtót, és valamit ledob az előszobában. Fogtam magam, se szó, se beszéd kirohantam, és megláttam…
- Anya! Na végre! - öleltem át anyámat.
- Na, engedj el, kicsim!
- Mi ez? - néztem a zsákra, ami a kanapé mellett feküdt. Szóval ez puffant?
- Ez? Egy kis munka.
- Mi van benne?
- Sajnálom, de ez hivatali titok! De ha nagyon kíváncsi vagy, nézd meg, mi van… ebben! - húzott elő egy papírzacskót. Kinyitottam a száját és belenéztem.
- Azta… Ez tök jó! Kösz anya! - na igen. Mi volt a zacskóban? Minden gyerek álma: édesség.
- Oh, majd’ el felejtettem! Bemutatom neked a szomszéd fiút! Gyere!
Bevezettem a konyhába. Perselus rendes volt, mert mire beértünk, eltüntette a csésze maradványait (a kezem is meggyógyult).
- Khm… Ő Perselus, anya! Ő pedig az anyukám: Angela!
- Angela Drawn! - ráztak kezet.
- Perselus Piton…
- Piton?- sikkantott fel anya.
- Hoppá… Anya nyugi! Ő nem veszélyes ránk!
- De… a szüleid halálfalók, nem?
- Csak az apám. De ne aggódjon, Mrs. Drawn! Nem tudok semmiről semmit.
Anya valamennyire lenyugodott.
- Hát, te rendesnek látszol… Vegyél! - kínálta őt is édességgel.
- Köszönöm, nem kérek. Csak egy könyvért jöttem, már megyek is. Viszont látásra!
- Kikísérlek!- kaptam az alkalmon, azzal otthagytam anyát a konyhában.
- Sajnálom, nem tudtam, hogy így fog reagálni - mondta odakint Perselus.
- Nincs semmi gond! Illetve… lehet, hogy lesz, de az most mindegy. Tudod, nem véletlenül mutattalak ám be a vezetékneved nélkül!
- Tényleg bocs… Na jó, én megyek. Szia!
- Szia, és kösz!
- Mit?
- Hogy itt maradtál.
- Viccelsz? Kész élmény volt! Kibírni téged… kemény kihívás - gúnyolódott, habár most úgy tűnt, ez inkább viccelődés.
- Hát akkor… Szia!
- Szia!
Megvártam, amíg elmegy, aztán becsuktam az ajtót.
A konyhába lépve az asztalra - borulva találtam anyámat.
- Anya, ne sírj! - odamentem és átöleltem - Légy szíves, nyugodj meg!
- Köszönöm, de most nem tudsz megnyugtatni, kicsim.
- Miért? Mi a baj?
- Lehet, hogy a kis barátod mindent kitálal a szüleinek! És akkor bajban vagyunk…
- Anya! Csak az apja halálfaló! Az anyja egy rendes nőnek tűnik, csak egy kicsit megtört… A lényeg, hogy Perselus nem árul el semmit, mert nem is tud semmit, így nem is árthat nekünk semmit!
- Honnan tudod ilyen biztosan?
- Megnyugodhatsz! A srác fülig belém van esve!
- Komolyan? - csillant fel a szeme. Máris jobbkedvre derült!
- Anya, az ember észreveszi az ilyesmit! Meg aztán… el is árulta magát - mosolyodtam el huncutul.
Persze, hogy hazudtam! De valahogy meg kellett nyugtatnom anyát!

 
Pontos idő
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Frissítések


 
Egyéb továbbírások
 
Képek
 
Videók
 
Kristie SSHG ajánlója
 
Továbbírások linkjei
 
Barátaink oldala
 
Linkek
 
Számláló
Indulás: 2006-07-27
 

TRY.HU

Szavazás
Hogyan jutottál el az oldalra?

Még a Merengő fórumáról.
Lumos Hop-Hálózatán keresztül.
Ismerős ajánlotta.
Egy másik oldalról.
G-Portal listájáról.
Egyéb.
Már nem emlékszem.
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Szavazás
Kiváncsi vagyok milyen korosztály látogatja az oldalt :)
Hány éves vagy?

Még csak 12 leszek.
13-15.
16-18.
19-21.
22-24.
Emúltam 25.
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
engbanner_1

Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak