^o^ ~ Emlékek fogságában ~ ^o^

Ebéd közben, mint ahogy az órán is, csak tűnődött, s úgy nézelődött, mint aki egy másvilágban jár. Így nem vette észre a már egy jó perce előtte toporgó madarat. Az megunva a várakozást belecsípett a címzett kezébe. A fájdalom hatására visszazökkent a való világba, s elvette a borítékot a szárnyastól, így az végre elröppenhetett onnan.

 Ms. Spell,                       

Amai büntetőmunkát holnapra halasztom.

Perselus Piton professzor

Na tessék – gondolta – még ez is. Még én igazodjam a mélyen tisztelt professzorhoz? – hirtelen felindultsága miatt felpattant a helyéről, s leviharzott a tanárhoz. Ám hiába kopogtatott, zajongott az ajtó előtt, nem nyert bebocsátást.

Feladva a hirtelen kapott tervét, felsétált kedvenc helyére – a csillagvizsgáló toronyba – s leült, a fal mellett. Szerencséjére aznap már nem volt több órája, így nyugodt lelkiismerettel nézte a bárányfelhőket, s a mögülük ki-ki kukucskáló napsugarakat, melyek így az ősz közepén is feltudták melegíteni a szabadban levőt.

^o^ ^o^ ^o^ ^o^ ^o^

- Tom, ezt nem teheted! – mondta kétségbeesve egy vékony, sötét hajú nő

- Fogd be a szád Sandra! Azt teszek amit akarok! – kiabált a nőre, s lekevert neki egy hatalmas pofont.

A Tom nevezetű, fekete hajú férfi büszkén tornyosult a nő fölé, aki egy védtelen kislányt próbált védeni.

- Nem lett volna szabad hozzád mennem….

-Hallgass! – parancsolta – Amúgy meg, ha jobban belegondolok, nincs is már rád szükségem. –mondta miközben az állát dörzsölte – Avada Kedavra!

^o^ ^o^ ^o^ ^o^ ^o^

Angela torkát, egy hatalmas sikítás hagyta el. A fákon lévő madarak e hang hallatára felröppentek a fákról. Verejtékben izzadt, miközben homályos látása kezdett kitisztulni.

Mikor végre rendesen látott, szemeit könnyek lepték el. Ilyen szörnyű álma még sohasem volt. Felhúzta a térdeit, átkarolta azokat, s sírása egyre jobban fokozódott.

Észre sem vette, mikor színes falevelek kezdtek táncolni mellette. Erősebb lökésekkel feltámadott a szél, s csak akkor mászott le szobájába.

^o^ ^o^

Nem akart lemenni vacsorázni, így a szobájában az asztalnál evett pár falatot. S megírta gyógynövénytan házi feladatát. Mikor már megvolt a megfelelő mennyiség félretette a pergamen lapokat, s egy könyvet húzott maga elé a kupacból, amit még délután szerzett be a könyvtárból. Ezek a könyvek az álmokkal foglalkoztak, s késő éjszakába nyúlóan olvasta őket, míg az álom ott, az asztalnál utol nem érte.

^o^ ^o^

Másnap sötétvarázslatok kivédésén, és átváltoztatástanon is hiányolták. McGalagony megunta a várakozást, s óra vége előtt elengedte a csoportot, hogy megkeresse a felelőtlen lányt.

Útja egyből a szobájához vezetett, de hiába kopogtatott, nem invitálták be. De nem hagyta annyiban, s benyitott. Nem látta az alsó szinten, felment hát a galériára. Hirtelen nem tudta mit csináljon. Diákja a földön feküdt, verejtékben izzadt, teste néha rándult egyet-egyet.

Egy pergamenre kanyarított néhány szót, majd pálcájával rákoppintott, s az eltűnt.

Néhány másodperc múlva Dumbledore megjelent az ajtóban, s felsietett a lépcsőn. Addigra a professzor bevarázsolta az eszméletlent az ágyba, s a fölösleges ruhadarabokat leszedte róla.

- Minerva, mi történt? – kérdezte, miközben szemügyre vette a lány állapotát.

-Nem tudom Albus. Nem volt bent a délelőtti órákon, és..

-Nyugodjon meg! . nyugtatgatta – Menjen és szóljon Perselusnak.

Amint kimondta, egy velőt rázó sikítás hagyta el Angela száját, s mind a két idős tanerő mejd kiugrott a bőréből.

- Siessen kérem! – sürgette

Piton épp egy bájitalkönyvet olvasgatott, mikor kopogtatásra lett figyelmes. Félretette olvasmányát, s ajtót nyitott.

- Perselus, kérem siessen! – mondta zihálva Mcgalagony, hisz úgy rohant le a lépcsőn, mintha az élete múlna rajta.

- Jó-jó. De mégis hova?

- Ms, Ms Spellhez.

A név hallatán faképnél hagyta a levegőt alig kapó professzort, s már rohant is felfele a rengeteg lépcsőn.

Miért kellett ennek a lánynak pont a legfelső szinten szoba? – átkozta magában a lányt, s az ajtóhoz érve megállt, hogy kicsit kifújja magát. Ez azonban nem sikerült, mert egy sikítás hagyta el ismét a lány torkát.

Feltépte az ajtót, s szeme egyből megakadt az idős varázslón.

- Mi történt? – kérdezte, miközben már megint lépcsőkön mászott felfele

- Lenne egy tippem – mondta szomorúan – s, ha igazam van, még eltart egy darabig.

- Mondja már! – sürgette

- Azt hiszem a régi emlékei törnek fel belőle, s míg át nem éli mindet, nem fog felébredni

- De hát milyen emlékei lehetnek, ha sikít és sír?

- Ohh, még észre sem vettem, hogy sír.

Pedig Angela könnyei patakokban folytak a párnára miközben aludt.

- Most mit csináljunk?

- Legjobb lenne, ha levinnéd magadhoz, s ellátnád néhány bájitallal.

- Albus! Már nyáron megmondtam, hogy nem leszek dajka! Ezt most is fenn tartom!

Míg elmondta, tekintete rátévedt a szörnyű állapotban lévő lányra, s szavaival ellentétben felemelte, s elindult vele saját szobájába.

Dumbledore egy halvány mosollyal a szája szélén, fejcsóválva követte őket.

Piton letette az ággyá varázsolt kanapéra, majd eltűnt egy kis szobaszerűségben. Néhány öveget felnyalábolt, s magával vitte.

Mivel a folyosón majdnem elejtette az ismét feltörő sikítás miatt, elnémított a lányt. Megitatott vele lázcsillapító főzetet, mert teste csak úgy ontotta magából a meleget. Egy fájdalom csillapítót, mert kisebb zúzódásokat vélt felfedezni a lány karjain, s végül bekente a fájó végtagokat.

Feloldotta a némító bűbájt, hogy tudja mikor van baj. Már az íróasztalánál járt, amikor egy hangos NEEEEE kiáltás vissza csalta a lány mellé. Kezeit a homlokára tette, hogy meggyőződjön lejjebb ment-e a láza, s mikor el akarta venni, öntudatlan állapotban Angela elkapta a kezét, s ráfonta sajátjait.