18. Fejezet
Sirius

Sexy Sirius, alias Gary Oldman J

Másnap Estrelle már kora reggel a gyengélkedőn ült Sirius ágya mellett. A férfi ugyan még mindig nem volt eszméleténél és az arca is eléggé beesett volt, mégis jobban nézett ki, mint pár nappal előtte. A lány csak fogta a mozdulatlan kezet, és még mindig az igazgató szavain gondolkodott.
-         Sajnálattal hallottam Minervától a dolgot. Reméltem, hogy az én varázslataim elegendők lesznek, de úgy látszik tévedtem. Elérkezettnek látom az időt arra, hogy komolyabb eszközökhöz nyúljak...
-         Mire gondol?
-         Nos, egy roppant bonyolult eljárással remélhetőleg hatásos védelmet tudnánk maga köré szervezni, de ez a módszer egyben roppantul veszélyes is. Nem tudom, hogy...
-         Szeretném hallani professzor úr!
-         Rendben. Tehát a lényeg az, hogy meg kell idéznünk egy démont, aki védelmet tud biztosítani önnek.
-         De hát ez... ez nagyon nagy hatalmat igénylő varázslat, és ha nem tévedek, rengeteg áldozatot is be kell mutatni ahhoz, hogy...
-         Ne féljen Estrelle, a tanári kar véleményem szerint biztosan segíteni fog, a többit pedig csak bízza rám! Most mindenek előtt még áttanulmányozom néhány könyvemet, amik pontos leírást adhatnak, és majd hivatom, ha konkrétummal szolgálhatok.
„Na igen, nem nagyon tehetek ellene semmit. Úgy tűnik ez az utolsó esélyem, ha önmagam akarok maradni... Ez nem lehet igaz! Miért kell mindennek ennyire bonyolultnak lennie?!”
-         Ráadásul még te sem tértél magadhoz... Jaj, Sirius! Én nem így képzeltem ezt az egészet... Én komolyan nem akartalak bántani... Még talán azzal tudnám vigasztalni magamat, hogy a mi kapcsolatunk mindig is furcsa volt...
Estrelle rámosolygott a férfire, majd a következő pillanatban egy réges-régi jelenet elevenedett meg lelki szemei előtt...
*
Egy fiatal, alig huszonkét éves lány vágott át hangtalanul az erdő ősöreg fái között. A szürkületi homályban még néhány madár csiripelése hallatszott, de amint az est egyre közeledett, mindinkább nagyobb csend ereszkedett az erdőre is. Ahogy a lány felért az előtte magsodó hegy lábához, visszanézett a távolban elterülő falucskára, ahonnan útja indult. Fekete szemeiben megcsillantak a távoli ablakok és a csillagok fénye. Hosszú hajába pedig bele-belekapott a hűvös, északi szél. A lány mindig elcsodálkozott a Skót-felföld szépségein.
A Mágiaügyi Minisztériumban eltöltött három év alatt a megbízásoknak köszönhetően sokfelé járt, hogy felkutassa és megfigyelje a vámpírok viselkedését, és alkalomadtán még beszédbe is elegyedett velük. Most is ehhez a zegzugos barlangrendszerhez küldték, mivel a faluból érkezett jelentések szerint egy vámpír bujdokolt arrafelé. Estrelle mindig is szeretett utazni, és minden „küldetésére” nagy lelkesedéssel indult.
Lassan ismét a hegy felé fordult és szemével pásztázni kezdte az élesen kimeredő sziklákat. Magát bíztatva végül ismét elkezdett felfelé lépkedni. Mire az egyik feketén ásító barlanghoz ért, kicsit ki is fulladt. Lassan előhúzta pálcáját, de nem gyújtott kis lángocskát a végén, hiszen elég jól látott a sötétben. Sokkal jobban, mint az átlag varázslók és boszorkák. Hangtalanul bement a vájatba, de az üres volt.
„Hát akkor hajrá! Van még egy pár...” - bíztatta magát és feljebb mászott a csúszós köveken. De hiába nézte át már legalább a tizedik barlangot, egyikben sem látta jelét annak, hogy azt valaki is használná. Mikor lenézett a mélybe, kicsit elcsodálkozott. Nem is vette észre, hogy ilyen magasra mászott. Már épp arra gondolt, hogy pihen egy kicsit, amikor alig hallható zaj ütötte meg a fülét. Először nem ismerte fel, hogy mi az, de aztán rájött, hogy pár kavics indult lefelé a lejtőn nem messze mögötte. Érezte, hogy valaki, vagy valami arrafele jár, és egy másodpercre az egyik barlang előtt egy fekete árnyat vélt kivenni a sötétségből, ami a következő pillanatban már el is tűnt az alagútban.
Nagyon óvatosan elindult a vélt irányba és ügyelt rá, hogy ne csapjon semmi zajt. A barlang szájánál erősen megmarkolta pálcáját és a falhoz tapadva elindult befelé. Az adrenalin száguldozott a vérében. Minden lépés után megállt hallgatózni, de még hosszú percekig nem hallott semmit, csak a kövekről csöpögő víz hangját. Aztán egy forduló után mintha egy alakot látott volna az egyenetlen padlón feküdni. Lélegzetét visszafojtva közelebb lopakodott, és akkor már meg is hallotta a sípoló szuszogást a fekete halom felől.
Estrelle pár percig csak állt és hallgatta. Végül vett egy mély lélegzetet és az úgy tűnt alvó alak felé indult előre szegezett pálcával.
-         Lumos! - suttogta alig hallhatón, mire a pálca végéből egy kicsiny láng bújt elő bevilágítva a barlang egy részét. Amint a földre nézett, magától pár méterre meglepődésére nem egy állatot - mint ahogy sejtette -, hanem egy embert látott hason feküdni. Hatodik érzéke megsúgta, hogy nem vámpírról van szó. A külseje alapján inkább remetének tűnt derékig érő fekete, csimbókos hajával, csontsovány karjaival és ezer helyen elszakadt ruhájával, ami Estrelle szerint hajdanán egy talár lehetett. A férfi arcát nem látta, mivel azt jobb karjára hajtotta, a balon viszont egy mély sebet fedezett fel a hosszan felszakadt, koszos anyag alatt, ami még csillogott a friss vértől. A lánynak úgy tűnt, mintha a férfi valami elől menekült volna, de az ereje elhagyta, mielőtt elérhetett volna rejtekhelyére.
Gondolataiból egy hangosabb szusszanás térítette magához, ami akár kutyamorgásnak is beillett volna. Estrelle centiről-centire közelítette meg a férfit, és már nyúlt volna a seb felé, hogy alaposabban megvizsgálja, mikor az idegen ujjai hirtelen a nyaka köré kulcsolódtak, és a lányt teljes súlyával a barlang kemény falához szorította. Estrelle tágra nyílt szemmel figyelte a dühtől és félelemtől eltorzult arcot.
-         Ki maga és mit akar? - mordult fel mély, reszelős hangon a férfi.
-         Sirius Black. - nyögte elhalón a lány.
-         Á, csak nem a Minisztériumtól jött? Újabban fiatal lányokat küldenek az elfogásomra? - mérte végig szemtelenül a lányt. - Be kell valljam... nem rossz, nem rossz...
-         Disznó! - sziszegett vissza fojtottan.
-         Na-na, csillagom, előbb azt mondd meg, hogy hogyan találtál rám!
A lány elszántságtól és dactól csillogó szemmel nézett a férfira, akinek szakálla alatt gúnyos mosoly ült. De a szemei továbbra is hidegek, mégis tébolyultan csillogóak maradtak. Estrelle azonban rögtön észrevette a szemek alatt húzódó sötét karikákat, amik hosszú álmatlanságról tettek tanúbizonyságot.
-         Én nem magát kerestem...
-         Na persze, és ezt higgyem is el?
-         Nem kell elhinnie, elég ha én tudom, hogy nem hazudok. - húzta össze kicsit a szemét.
-         Akkor mégis mit keres itt?
-         Egy állítólagos vámpír után kutatok, akit a falusiak láttak errefelé kószálni.
-         És mit akar attól a vámpírtól?
-         Az nem tartozik magára.
-         Igazán? - Hogy hangsúlyozza Estrelle hátrányos helyzetét, kicsit erősebben szorította meg fél kézzel a nyakát, másikkal pedig lefogta pálcáját tartó kezét. Finoman beleszimatolt a levegőbe. - Hmm... érzem a félelem szagát...
-         Én nem félek magától!
-         Olyan biztos ebben? - azzal olyan közel hajolt a lány arcához, hogy ajkaik pár centi híján összeértek. - Most már csak arra a kérdésre szeretnék választ kapni, hogy mit akart csinálni velem, amikor elindult felém?
Estrelle torkán nemigen akartak szavak kijönni. Furcsán érezte magát. Rettentően idegesítette a férfi, aki még ilyen állapotában sem vesztette el fölényét. Taszította az ápolatlansága, mégis... érezte, ahogy belenézett a fekete szemekbe, hogy valami nincs rendjén. Hirtelen mintha már nem is lett volna olyan hűvös az éjszaka... Gyorsan Black karjára emelte tekintetét és rekedten megszólalt.
-         Láttam a sebét... gondoltam... gondoltam megnézem, hátha tudok segíteni...
Legnagyobb meglepetésére Sirius hangosan nevetni kezdett. De Estrelle nyomban megérezte, hogy ez nem boldog nevetés...
-         Most meg mit nevet?
-         Tudja... tudja már nem is emlékeztem rá, hogy... hogy mióta nem mondtak nekem hasonlót. Már nagyon régen nem törődött velem senki...
-         Értem.
-         Nem. Maga soha nem fogja érteni. - azzal Estrelle legnagyobb döbbenetére és megkönnyebbülésére elengedte őt, és fáradtan hátrébb ült. - Tizenkét év mindenféle szeretet nélkül hosszú idő...
-         Tizenhárom év még hosszabb. - Sirius erre a mondatra felkapta a fejét.
-         Micsoda?
-         Nem érdekes. Na, megengedi, hogy ellássam a sebét, vagy nézzem végig, ahogy elvérzik?
A férfi ugyan még mindig gyanakodva figyelte a lányt, mégis hagyta, hogy segítsen neki. Miután Estrelle végül leszakított egy darabot talárja ujjából és a szépen gyógyuló sebet bekötözte vele néhány fertőtlenítővarázslat után, gúnyosan elmosolyodott.
-         Most már elhiszi, hogy nem az életére akartam törni, és nem azért küldött a Minisztérium, hogy elkapjam magát? Különben is... arra ott vannak a dementorok, nem?
-         De a Minisztériumnak dolgozik, igaz? - Estrelle bólintott. - Akkor nem bízhatom magában.
-         Ugyan miért nem?
-         Mert én egy veszélyes szökött rab vagyok. Egy tömeggyilkos.
-         Magának úgy tűnik, hogy fejvesztve menekülök, vagy megpróbálom elátkozni a pálcámmal, amit minden bizalmatlansága ellenére nálam hagyott?
-         Tehát... ha most elengedem, akkor nem fog a nyakamba varrni egy rakás minisztériumi embert?
-         Nem. - maga Estrelle is meglepődött a válaszán.
-         Miért? - nézett rá hitetlenkedve a férfi.
-         Mert nem hinném, hogy maga bűnös.
Sirius nem jutott szóhoz. Az eszét se tudta már, mióta nem látott olyan embert, aki hitt az ártatlanságában, aki nem fordította el a fejét, aki nem suttogta, hogy gyilkos... A felismerés, hogy már mennyire vágyott erre, teljesen letaglózta. Maga sem tudta miért, de mindjárt szimpatikusabbnak tűnt neki a lány. Hálája jeleként pedig rá is mosolygott. Hirtelen zavarni kezdte saját ápolatlansága. Csimbókos haja, sárgás fogai, beesett arca, ápolatlan szakálla. Ruháira pillantva még jobban elborzadt. Azon megszámlálhatatlan szakadás és vastag réteg sár száradt. Eddig nem nagyon törődött a külsejével, hiszen csak a menekülésre gondolt, és kutya alakjában nem is számított ruhája állapota. Gyorsan megrázta a fejét, hogy a szokatlan gondolatokat kiverje a fejéből és újra a lányra nézett.
-         Ő... nem lenne jobb, ha... Nem éhes? - szakította meg a feszült csendet Estrelle. Látva a férfi felcsillanó szemét, gyorsan oda is varázsolt pár szendvicset, miután biztosította „vendéglátóját”, hogy nem őt akarja megátkozni.
Miután végignézte, ahogy a férfi eltűnteti az ételt, lassan felállt.
-         Nekem ideje lenne mennem. Gondolom az a vámpír ma már nem fog jelentkezni... - kacsintott hamiskásan a férfire, majd eltűnt a sötétben.
Ezek után többször is elment Siriushoz, bár néha a férfi napokra eltűnt. Vitt neki ételt, és pár pokrócot. Ahogy telt az idő, egyre jobban megnyíltak egymás felé. Rengeteg dologról beszélgettek. Sirius például elmondta, hogy mi is történt valójában Peter és közte azon az utcán. Hogy hogyan nevetett fájdalmában és keserűségében, amikor Pettigrew eltűnt a csatornában. De az azkabani évekről még makacsul hallgatott.
Estrelle pedig elmesélte hogyan élt tizenhárom évet szeretet nélkül, hogy milyennek találta a Roxfortot, merrefelé dolgozott.  Aztán egyik nap felvetette az ötletet, hogy menjenek el hozzá, hogy Sirius rendbe tudja egy kicsit hozni magát.
Sirius - mint mindig - most is először gyanakodva fürkészte a lány tekintetét, de végül elmosolyodott és rábólintott. Rájött, hogy bízik a lányban, aki ígéretéhez híven, nem hozta a nyakára az üldözőit.
A barlang bejáratánál azért a biztonság kedvéért gyorsan átváltozott kutyává, és úgy követte egy darabig a nőt, majd együtt hoppanáltak.
Estrelle akkoriban egy szerény házat bérelt a muglivilágban. Miután elvégezte a Roxfortot és a Minisztériumnak kezdett dolgozni, többé nem akart a szülői házban maradni, ami szülei halála óta mintha maga is haldokolt volna a benne terjengő sötétségtől.  Házában volt egy előszoba, ahonnan jobbra egy nappali, balra a konyha és egy kis éléskamra nyílt, szemben pedig egy lépcső vezetett a három emeleti hálószobához, amikhez nem túl nagy, de kényelmes kis fürdőszobák is tartoztak.
A lány körbevezette a férfit, az egyik fürdőben megmutatta, hogy mit hol talál, majd lement a konyhába valami vacsorát összeütni. Sirius hosszasan folyatta magára a melegvizet. Már régóta nem jutott több neki hideg patakoknál és tavacskáknál. Abban a pillanatban rettentő hálát érzett a különös lány iránt, aki megajándékozta őt ezzel az apró örömmel. Mire visszatért a konyhába, addigra az egész házat finom illatok töltötték be. Bár Siriusnak teljesen új volt a környezet és a helyzet, az otthonos kis ház nagyon megtetszett neki.
Nem akart a lányra ijeszteni, ezért megköszörülte a torkát. Mikor Estrelle egy pohárral a kezében megfordult, az rögtön ki is esett a kezéből és apró darabokra tört a kőpadlón. Annyira sokkolta a változás, amin a férfi átment, hogy percekig nem tudott megszólalni. Sirius lassan elmosolyodott, majd Estrelle felé indult, hogy segítsen összeszedni az üvegdarabokat. A lány még mindig megbabonázva nézte őt, ahogy előtte állt. Tekintete ide-oda járt a férfi tiszta és sima arcán, ami a borotválkozás után mintha tíz évet fiatalodott volna. A haját is jócskán megkurtította, most csak a válláig omlott vizes csigákban. A sötétzöld póló és a fekete farmer, amiket egy ház udvaráról lopott el, pontosan illettek rá. Ugyan arca még mindig beesett volt és szemei alatt a karikák sem halványultak, már látszott rajta a visszatérő élet színe. A lány hirtelen észbe kapott, hogy már percek óta hitetlenkedve bámulja, ezért inkább gyorsan az üvegdarabok után nyúlt, teljesen megfeledkezve róla, hogy elég lenne egy varázsszó, és máris régi alakjában tündökölne a pohár.
Sirius segített neki, és mosolyogva vette tudomásul, hogy régi csábereje visszatért. A kis incidens után megvacsoráztak. A férfi megjegyezte, hogy régen evett ilyen finom rántottát, mikor Estrelle magyarázkodni kezdett volna, hogy nem volt otthon más. Miután mindent elpakolt, ismét szóba elegyedtek.
-         Miért csinálja ezt?
-         Mit?
-         Hát hogy segít nekem.
-         Nem értem miért kérdi. Tudom, hogy maga ártatlan és úgy gondoltam egy kis segítséget megérdemel.
-         Honnan tudja, hogy nem én követtem el azt a tömeggyilkosságot?
-         Megérzés. De nem női megérzésnek nevezném. - folytatta mikor látta a férfi gúnyos mosolyát. - Már kiskorom óta megérzek dolgokat, és azok eddig egytől-egyig igaznak is bizonyultak.
-         Értem. Hát akkor igazán nincs okom panaszkodni. - elmélázva forgatta az asztalon a gőzölgő bögrét, majd ismét felnézett. - Estrelle, lehetne egy kérdésem? - a nő bólintott. - Nem tegezhetnénk egymást? Utálom a kötelező formaságokat...
-         Már én is meg akartam kérdezni.
-         Akkor jó... Tehát Estrelle, nincs véletlenül egy baglyod, amit kölcsönkérhetnék? Szeretnék írni Dumbledore -nak.
-         Ő hisz neked?
-         Remélem. Meg kell írnom neki az én szemszögemből is a történteket. Csak abban reménykedhetek, hogy hinni fog nekem. Igaz, hogy ő már akkoriban is az ártatlanságomat próbálta bizonyítani, mikor mindenki azt kiabálta, hogy gyilkos vagyok. De nem tudom, hogy azóta mi lett a véleménye rólam. És tudom, hogy csak úgy juthatok Harry közelébe, hogy elmagyarázzam neki a dolgokat, ha Dumbledore -t meggyőzőm.
-         Ez sajnos így van. De mindig is jó emberismerőnek tartottam az öreg Dumbledore professzort. Szerintem hinni fog neked. Természetesen kölcsönadom a hollómat. De engedd meg, hogy megkérdezzem: hogyan fogod Harrynek elmondani az igazságot? A Minisztériumban azt terjesztik egyesek, hogy meg akarod ölni őt. Gondolom olvastad a cikkeket is, amiket rólad írtak... Szerintem Harry rád fog támadni. Valószínű még mindig azt hiszi, hogy te árultad el a szüleit, már ha tud róla egyáltalán.
-         Nem, én soha nem árultam volna el Lilyt és Jamest! A legjobb barátaim voltak. Még mindig nem tudom elhinni, hogy meghaltak. Mióta kijöttem az Azkabanból, azóta sok-sok emlékem visszatért, és néha még mindig azt álmodom, hogy James bejön a szobánkba és felkelt, hogy menjek vele kviddicsezni. Látom Lilyt, aki bosszúsan összehúzza a szemét az elkövetett csínyeinken. És persze ott van Remus is, akit ritkán lehetett könyv nélkül látni. De mikor Peter jut az eszembe... elönt a méreg! Hogy tehette ezt velünk?! Mi felkaroltuk, a barátai lettünk, megvédtük a többi diáktól. És elkövettem azt a végzetes hibát, hogy a kérésemre ő lett Lilyék titokgazdája... Az én hibám, hogy meghaltak!
-         Sirius...
-         De ha egyszer a kezem közé kerül, akkor kitekerem a nyakát! Akkor nem leszek kegyelmes! Mint ahogy ő sem volt kegyes Jamesékhez. Miatta lett árva a keresztfiam! Miatta utál engem Harry és szinte mindenki a varázsvilágban!!
-         Sirius! Hagyd abba, kérlek... Nem tesz jót. - csitítgatta Estrelle, mikor a férfi felindultságában már annyira szorította a bögrét, hogy az ujjai teljesen belefehéredtek.
Sokáig ültek egymással szemben, nem eresztve a másik pillantását, és Sirius amint a kezébe fogta a lány kezét, ténylegesen megnyugodott. Hosszasan itta magába a nő arcának minden egyes részletét, hogyha majd tovább kell állnia, felidézhesse útjai során. Már akkor megfogalmazódott benne, hogy tetszik neki a lány, mikor a megérzéseiről beszélt.
-         Bocsáss meg, kicsit elragadtattam magam... - mosolyodott el végül. A másik csak bólintott, majd zavartan lehajtotta a fejét, hogy eltakarja pirulását, miután a férfi megszorította a kezét.
-         Kérsz még teát? - húzódott el és idegesen felállt az asztaltól. Sirius nemet intett, és ő is felállt.
-         Estrelle... én szeretném megköszönni, amit értem tettél. - lépett oda a lányhoz.
-         Igazán szóra sem érdemes. - felelte zavartan és gondosan kerülte a férfi pillantását. Olyan idiótának érezte magát. Nem tudta, hogy mi is történik vele valójában, csupán a Sirius felől áradó vonzerőt érzékelte, amitől egyre jobban összezavarodott. Észrevétlen a konyhaszekrényig hátrált, de a férfi is követte.
Már olyan közel álltak egymáshoz, hogy hallották a másik lélegzetét.
-         De ez nekem sokat számít. Kevesen lettek volna ilyen kedvesek, mint te...
Mielőtt azonban ajkai elérhették volna céljukat, Estrelle kitért az útjából.
-         Mindjárt jövök... hozom Senzafine -t.
Miközben Sirius egy pergamenre leírta a vele történteket, a lány a nappaliba ment, halkan bekapcsolta a cd-lejátszót és gondolataiba mélyedve elhelyezkedett a süppedős, mélybordó kanapén.

„Words like violence, break the silence
Come crashing in, Into my little world
Painful to me, Pierce right through me
Can’t you understand...”*


Dave Gahan
A Depeche Mode énekese

Teljesen összezavarodott. „Pont egy szökésben lévő rabnak kell tetszenie! Jellemző!” Ismét belepirult, ahogy visszaidézte az indulattól remegő kéz érintésének, és a csókkísérletnek az emlékét. De rögtön le is korholta magát, hiszen Livius után eldöntötte, hogy nagyon óvatos lesz a férfiakkal.
Sirius miután útnak eresztette a fekete hollót, el akart köszönni Estrelle -től, de amint meglátta őt néhány gyertya fényénél ülni, csak arra volt képes, hogy perceken keresztül nézze. Nem akarta megzavarni. Látszott rajta, hogy valamin nagyon töri a fejét.
Estrelle végül arra eszmélt fel, hogy Sirius az ajtófélfának támaszkodva áll.
-         Azt hiszem itt az ideje, hogy menjek.
-         Hogy-hogy? Csak nem akarsz abba a barlangba visszamenni?
-         Hova mehetnék máshova?
-         Miért nem maradsz itt éjszakára? - a lány érezte, hogy elég kétértelmű, amit mondott, de azzal győzködte magát, hogy inkább az egyik vendégszobában aludjon a férfi, mint kint a hidegben.
Sirius csak elmosolyodott, majd bólintott. Estrelle felvezette az emeletre, megmutatta a szobában, hogy hol talál magának paplant, majd magára hagyta a férfit. Aznap sokáig forgolódott az ágyában. Határozottan állíthatta, hogy tetszik neki Sirius.
És ő másnap is ott aludt, majd a rákövetkező héten is. Rengeteget megtudtak egymásról. Sirius mesélt a gyerekkoráról, ami cseppet sem volt vidámabb Estrellénél.  A lány persze közben bejárt a Minisztériumba is, és néhány megfigyelést is tartott, de főként otthon jegyzetelte le a tapasztalatait. Akkoriban ért meg a gondolat benne, hogy tanulmányt ír a vámpírokról.
Egy este azonban minden megváltozott. Miután a lány hazaért, már kész vacsora várta. Sirius pedig mosolyogva fogadta.
-         Voalá! - mutatott a terített asztalra. - A vacsora tálalva kedves hölgy!
-         Sirius! Ezt te főzted? Nem is tudtam, hogy tudsz főzni!
-         Magam is azt hittem, hogy már elfelejtettem, de a szakácskönyv segítségével...
-         És honnan szereztél új ruhát? - nézett végig a férfin, aki egy fekete pulóvert és nadrágot viselt, ami kiemelte karcsú mégis izmos termetét.
-         Hát... egy kóbor kutya ügyesen el tud emelni ezt-azt.
A vacsora jó hangulatban telt, de a vége felé egyre jobban érződött a várakozás a levegőben.
-         Felkérhetlek egy táncra? - nyújtotta végül a kezét Sirius.
-         Hát... nem vagyok túl jó táncos...
-         Ugyan már, majd vezetlek!
-         Hát jó...
Sirius átvezette őt a nappaliba és Estrelle pálcájának egy suhintásával lassú, kicsit szomorkás zenét varázsolt.
„Riasztó, mint a fölmorajló tenger
És mint a végtelen hó, épp olyan.
Álarca mélyén bús halál rohan -
Jaj, üstökömbe kap s én gyáva Ember
 
Remegve ejtem lelkemet elébe
A szívemet hallgatom - kopog-e még?
És megunom ez egyhangú zenét
Pedig de jó ha ver, és nincsen vége
 
Úgy érzem, mintha ingoványon járnék
És jaj süppedt alattam a talaj,
De bennem még ellentállást szaval,
 
De fülemet betömte. - Ó mi vár még
Rám ki immár néma, hangtalan
- Fejem lehajtva megadom magam.”*
 
Estrelle furcsán érezte magát, ahogy Sirius lassan átkarolta a derekát és könnyedén megfogta a kezét. Ahogy visszagondolt a nap eseményeire, tudatosult benne, hogy azért akart minnél hamarabb hazaérni, hogy láthassa őt. Minnél tovább nézett a férfi szemébe, annál biztosabban érezte, hogy megszerette. Nem tudta, hogy az elfogyasztott bortól, a fáradtságtól, vagy a dal szövegétől - ami kicsit emlékeztette őt Sirius helyzetére -, de elengedte a férfi kezét és szorosan hozzábújt.
Sirius pár pillanatig habozott, majd lehunyt szemmel átölelte a lányt. Szokatlan melegség töltötte el a szívét. Először el sem akarta hinni, hogy ismét találkozhat ezzel az érzéssel, amit diákkorában párszor már tapasztalt. Csukott szemhéja alól egy könnycsepp indult útjára. Szerelmes volt.
Finoman maga felé fordította a lány arcát, majd hüvelykujjával végigsimított bársonyos ajkán. Aztán lassan, finoman megcsókolta, és Estrelle nem tért ki előle. A csók után Sirius ismét a szemébe nézett, de most a lány követelte a folytatást. Erősen magához szorította a férfit, és szenvedélyesen csókolni kezdte. Sirius egy pillanatra levegőt sem kapott, de aztán kezei önállósították magukat. Miközben lassan Estrelle blúzát kezdte gombolni, a lány ujjai már elvesztek a fekete hajban. Sirius oly sokáig elfojtott szenvedélye a hűs ujjak érintésétől hihetetlen erővel lángolt fel. Attól félt, hogy el fogja veszteni a fejét, ezért kibontakozott a szoros ölelésből.
-         Mi a baj? - kérdezte a boszorkány fátyolos tekintettel.
-         Én... Én nem tudom, hogy helyes-e, amit teszünk. Nem tudom, nem bánnád-e meg, ha...
De a másik nem engedte befejezni a mondatot. Siriust lenyomta a bordó kanapéra és gyorsan az ölébe ült. A férfi halkan felnyögött, majd folytatta a blúz kigombolását, miközben vadul csókolták egymást. Miután a vékony ruhadarab lekerült a lányról, mohón végigfuttatta kezeit minden felszabadult négyzetcentiméteren, hogy az eszébe vésse a bársonyos bőr tapintását.
Eközben Estrelle sem lustálkodott, mire a férfi feleszmélt, már nem is volt rajta a pulóver és a póló. Lassan a nadrág övét lazította, mikor Sirius szaporán kapkodva a levegőt megszólalt:
-         Nem lenne... kényelmesebb... odafönt?
-         Ühüm... - nyögte vissza a lány.
Sirus könnyedén felállt vele. Estrelle lábait a dereka köré fonta, és míg a férfi a lépcsőn ment vele felfelé, a nyakát csókolta...
*
„Hoppá, kissé elkalandoztak a gondolataim...” - tért magához a gyengélkedőn. Még most is elpirult, ha eszébe jutott, hogy mi mindent műveltek Siriusszal ezek után. De rögtön elkomorodott az arca, mikor ismét az eszméletlen férfire pillantott.
-         Bocsáss meg, az én hibám, hogy ide jutottál... Bárcsak tudnék rajtad segíteni! - szorította meg ismét a kezét, majd fejét az ágy szélére hajtotta.