Hát igen, a 69 Eyes énekese (Jyrki) is megihletett. Őt használtam fel Kraven megformázásához... :)
*
Borús nap volt, amikor egy nő karcsú alakja tűnt elő a félhomályból. A
faluban érdeklődött... a vámpírokról. Babonás egy nép élt Erdély hegyes vidékein, hiába érte el őket mindinkább a civilizáció és termékei. Még mindig hordták a keresztet, az ajtók fölé pedig fokhagymafüzérek voltak felakasztva. Estrelle belülről megmosolyogta ezeket a szokásokat, de tudta, hogy nem ok nélkül félnek ezek az emberek. Természetesen nem árulta el, hogy varázsló, csupán merész kalandornak, vagy érdeklődő turistának vélték. Anyagot gyűjtött készülő könyvéhez, ami a vámpírokról szólt. Egyik este épp egy szegényes fogadóban szállt meg és letelepedett szobájában, hogy lejegyzetelje az aznap hallott mente-mondákat, amikor az utcáról nagy zajt hallott. Kinézett az ablakon. A falusiak égő fáklyákkal vonultak, majd több csoportra oszlottak, mintha valamit keresnének. Gyorsan felkapta hosszú bőrkabátját, mert ösztönei azt súgták, hogy ez az éjszaka izgalmas dolgokat tartogat neki. A fejét csóváló, de kicsit azért rémült fogadóstól megkérdezte mi történt.
-          Menjen vissza a szobájába kisasszony, és jól zárkózzon be! Bár nekik már a zár se állja útjukat...
-          Kikről beszél? Vámpírokról? - csillant fel a nő fekete szeme.
-          Vámpír-vadászat, már megint vámpír-vadászat! Beláthatnák végre, hogy esélyük sincs, főleg nem éjszaka...
-           Merre mennek?
-           Ne érdekelje kisasszony, mindig ugyanaz van. Valaki mindig meghal. Ha szerencséjük van, ma csak egy után koslatnak.
-           Többen is vannak? Merre?
-           Nem mondhatom meg, sajnálom.
Estrelle nem elégedett meg ennyivel. Megragadta a fogadóst az ingnyakánál fogva és úgy kérdezte újra.
-           A temető és a régi romok felé... keletre...
A nő szó nélkül kilépett az éjszakába. „Őrült...” -hallotta még a férfi hangját. Varázspálcáját szorongatva futott a halványuló fáklyafények után. Félórányi futás után egy sötét völgyben találta magát. Pár lépés után megbotlott valamiben. Lehajolva egy kidőlt sírkövet látott. „A temető. De hol vannak az emberek? Hazudott volna a fogadós? De akkor miért mondta el, hogy merre menjek?” Lassan elindult a sírok és keresztek között. Szeme hamar hozzászokott a sötéthez, mindig is jól látott éjszaka. Egyáltalán nem félt. Végül odaért egy málladozó családi kriptához. Távolról fáklyafény játszott a fák között, és hangok töredékei ütötték meg a fülét. Behúzódott a síremlék belsejébe. Nem tartotta volna szerencsésnek, ha megtalálják, még a végén vámpírnak néznék és megölnék. Feszülten figyelt az egyre közeledő emberekre és kis idő múltán a lélegzetüket is hallani vélte, pedig még jó háromszáz méterre voltak. „Ez meg hogy lehet? Olyan, mintha csak a közelemben mennének el...” Hirtelen egy hideg, fehér kéz fogta be a száját és fogta le a varázspálcáját szorító kezét.
-         Maradj csöndben, vagy átharapom a torkodat! - súgta egy halk és kellemesen mély hang, de amint kitapintotta a pálcát, máris más hangsúllyal kezdett suttogni. - Szóval varázsló vagy? Csak nem a Minisztérium küldött a nyakunkra?
Estrelle megpróbált jelezni, hogy beszélni akar, de a vámpír nem nagyon akarta elengedni. A nő végül egy gyors mozdulattal kiszabadította magát.
-         Segíthetek neked!
-         Igazán? Mégis hogyan?
-         Elterelem a figyelmüket és te addig egérutat nyerhetsz.
-         És miért tennéd meg nekem ezt a szívességet? - a vámpír egyre közeledett a nőhöz, aki már közvetlen a fal mellett állt.
-         Cserébe csupán azt kérném, hogy holnap éjjel a falu szélétől öt percre találkozzunk északon, a szarvas alakú sziklánál.
-         Oh, milyen merész! Örülnöd kéne, hogy nem öllek meg itt helyben!
-         Ha nem vagy hajlandó az egyezségre, akkor jelzek az embereknek mielőtt végezhetnél velem, és akkor ők gyújtanák rád ezt a kriptát. Gondold meg, már csak ötven méterre lehetnek.
-         Jól van, nem bánom, de remélem, nem akarsz átverni. Bárhol megtalállak.
Estrelle bólintott, és kilépett a kis ösvényre, amely a sírkövek között kacskaringózott. Hátán érezte a vámpír tekintetét. Oldalra fordult és egy utolsó pillantást vetett a sötét kripta felé, ahol csak egy világító szempár bontakozott ki a feketeségből. Elindult futva az emberek felé.
-         Erre! Erre jöjjenek! Láttam elfutni a vámpírt! - mutatott a sűrű erdő felé.
Eltelt egy kis időbe mire felfogták, hogy mit akar, aztán hangosan kiabálva futásnak eredtek a mutatott irányba. Mire Estrelle visszaért a sírkőhöz, a vámpír már eltűnt.
Másnap azonban a megbeszélt időpontban és helyen ismét találkoztak.
Először nem látott semmit, de miután az egyre sötétülő égre pillantott, újra az a mély hang szólalt meg, de most a fejében. Mintha gondolatai közé férkőzött volna egy hivatlan vendég. „Hívtál, hát itt vagyok. Nehéz beismernem, de tartozom neked, amiért tegnap megmentettél.”
Estrelle gyorsan körülpillantott és tekintete megállapodott a szarvas alakú szikla tetején, ahol lehajtott fejjel egy fekete alak ült. A nő közelebb lépett és felszegte a fejét. „Menj a gondolataimból!” - üzente hidegen.
-         Hm... figyelemre méltó, mennyire nyugodt vagy. Az emberek, akikhez közeledem, mind bűzlenek a félelemtől, szívük elképesztően gyorsan kalapál, de te... - lassan felállt és izzó szemekkel nézett a nőre, majd egy másodperc múlva már mellette állt. - Mondd csak mit akarsz tőlünk?
-         Mivel úgyis tartozol nekem, arra szeretnélek kérni, hogy mesélj nekem magatokról, a szokásaitokról... stb... Jól jönnének ezek az iformációk...
-         ... a készülő könyvedhez. - gúnyos mosoly.
-         Honnan tudsz róla?
-         Egy ideje már figyelünk téged. Eléggé kitűnsz a buta csőcselék közül. Idő kérdése volt csak, hogy mikor...
-         ... látogattok meg.
-         Igen. Most jöjj velem, megpróbálok törleszteni a tartozásomon. Nyugodtan elengedheted a pálcádat, nem foglak bántani. - súgta miközben átkarolta a nő vállát, majd maga felé fordította. - Ha nem haragszol, így könnyebb...
Azzal keményen magához szorította Estrelle -t és felemelkedett vele a fák lombkoronája fölé. Észak felé indultak el. A csípős szél élesen vágta a nő arcát, haját és bőrkabátját pedig ide-oda csapkodta. Pár perc múlva azonban újra földet érzett a talpa alatt. Egy eldugott, kőből épült kúria előtt álltak. A sűrű bozótos jótékonyan nőtte be a tornácot és kúszott fel a tetőre. A nő mellett álló vámpír gyorsan felment a lépcsőn és anélkül, hogy kinyújtotta volna kezét, az előtte lévő fekete ajtó kitárult. Bentről halovány fény szűrődött ki megvilágítva Estrelle fehér arcát.
-         Gyere! - nyújtotta a kezét a vámpír.
Estrelle tudta, hogy veszélyes játékot űz. Nem sejthette, hogy odabent hányan lesznek és milyen szándékkal közelednek majd feléje. És persze az is rejtély volt a számára, hogy mit tervez vele a sötéthajú vámpír.
Odabent nem látott, csak két férfit, akik az ajtóban álltak, mégis biztos
volt benne, hogy a ház szobáinak árnyékaiban több vámpír is meghúzódott. Érezte rosszalló tekintetüket, de nem mertek megmutatkozni. Felmentek az emeletre, ahol egy régimódi, poros, mégis elegáns szobába fordultak be.
-         Ne félj, nem fognak bántani.
-         Nem félek. Azért nem támadtak rám, mert tartanak tőled?
-         Hm. Én vagyok a vezetője ennek a kis csoportnak. Nem mernek ellenszegülni, de nem is engedném. Tehát azt akarod, hogy meséljek az életformánkról... Először is, szólíts csak Kravennek. Te pedig ha nem tévedek Estrelle de Lioncourt vagy, nemde?
Estrelle bólintott. A halvány gyertyafényben volt ideje kicsit alaposabban felmérni a vámpírt. Sötétbarna, szinte fekete haja enyhén hullámosan omlott le a hátán, sötétszürke szemében úgy játszottak a fények, mintha csak egy macska szemei lennének. Fehér arcát csak néhol törték meg a ráncok. Estrelle nem tudta volna megmondani hány éves lehetett akkor Kraven.
-         Honnan ismered a családnevemet? A fogadóba álnéven jelentkeztem be.
Kraven ajka szelíd félmosolyra húzódott, amitől meglágyultak merev vonásai.
-         Ismertem édesanyád egyik felmenőjét, aki mellesleg nagyon hasonlított rád. Persze az már réges-rég volt.
Estrelle szíve nagyot dobbant, ugyanis soha senkit nem ismert a családjából a szülei halála után a bátyján és a nagyanyján kívül.
„Teljesen olyan, mint hajdanán Elisa volt. Meghökkentő a hasonlóság, de benne még nem érzem a sötét erőt... majd kiderül, hamarosan.” - gondolta Kraven.
Sokat beszélgettek. Kraven mindent elmondott neki, amit egy halandóval
megoszthatott. Estrelle megtudta, hogy az ükanyja nagy, de sötét varázsló volt. Előszeretettel támadt sárvérűekre és ostoba muglikra, ha valami hasznot húzhatott ki belőlük. Sokan féltek tőle. A Lioncourt név a rettegve kiejtett varázslócsaládok neve közé tartozott.
Több éjszakán keresztül beszélgettek, és lassan barátok lettek. A többi vámpír is néha felbukkant. A hölgy vérszívók feltűnően és félve méregették hosszú haját, kecses alakját, fehér bőrét, de soha nem mentek túl közel hozzá.
Aztán az egyik este olyan dolog történt, amitől Estrelle teljesen másképp kezdte látni a világot...
Kraven újra a lány múltjáról kérdezett, mikor lassan odalépkedett hozzá és megállt előtte. Estrelle úgy érezte, mintha a férfi tekintete ellenállhatatlanul hívná. Öntudatlanul felállt, Kraven pedig gyengéden átölelte fél karral, másik kezével pedig fekete haját simogatta.
-         Tudom, hogy mi a legféltettebb vágyad... - szólalt meg hirtelen. - Előlem nem rejtheted el. Minden nappal egyre erősebben él benned a vágy, hogy megkérd.
-         Miről beszélsz? - súgta rekedten a lány. Nem tudott elszakadni az igéző tekintettől. A vámpírból áradó vonzerő átjárta minden pólusát, bekúszott ruhája alá, és mint valami láthatatlan erő, végigcirógatta a testét.
-         Vámpír akarsz lenni, ne tagadd. Gyerekkorod óta nem találod a helyed az emberek között. Mindig minket kutattál... és most megtaláltál. - súgta a lány jobb fülébe miközben Estrelle fekete haját elhúzta fehér nyakáról. Hideg ujjaival mérte a lány egyre gyorsuló pulzusát. - Csak kérned kell...
-         Kraven, hagyd abba... Mit csinálsz velem? - nyögte miután a vámpír hátrahajtotta a lány fejét és a nyakát csókolta.
De Estrelle -ben már feltámadt valami, ami minden csókkal egyre erősebben égette belsejét. Már nem akart ellenállni, csupán visszanyerni régi erejét.
-         Kérlek... - szólalt meg egy mély hang Estrelle ajkán keresztül.
Kraven meglepődve nézett fel, de a lány megfogta tarkóját és visszahúzta nyakához. A vámpír rövid habozás után beleharapott a kéken dudorodó artériába. Estrelle hangosan felnyögött, Kraven pedig még erősebben szorította magához a karcsú testet. Estrelle tudata elködösödött, minden porcikáján édes borzongás futott végig. De a tudatosuló fájdalomtól lassan magához tért és elhúzódott a véres ajkú vámpírtól, aki homályos szemmel nézett rá. Estrelle a friss sebhez nyúlt, majd lassan lenyalta ujjairól a vért. Azonnal éhség és egy furcsa, rég elfeledett érzés csapott fel benne.
-         Muszáj leszek adni pár cseppet az én véremből, különben elsorvadsz a szomjúságtól. Hiába ennél, vagy innál, semmi sem csillapítaná a belül égető fájdalmat.
Estrelle már ott is állt a férfi mellet, aki csuklóján kis sebet ejtve a nő mögé lépett és a szája elé emelte karját. Miközben a nő mohón szívta a vámpírvért, a férfi szabad kezével végigsimított a karcsú derékon, és a fehér vállat csókolta.
Estrelle végül elengedte Kraven kezét és kimerülten a férfinak dőlt. Minden figyelmét az ereiben száguldó vámpírvér kötötte le.
-          Mit csinál bennem? - nyögte lehunyt szemmel.
-          Kiélesíti az érzékszerveidet, ellenállóbbá, fürgébbé tesz. Ezentúl sajnos nem fog jól esni a napfürdő.
-          De nappal attól még mozoghatok kint, ugye?
-          Persze, csupán bántani fog az erős fény kicsit, mert... félvámpír lettél...
-          Köszönöm, hogy nem tettél teljes értékűvé...
-          Még nem voltál felkészülve rá. - meglepődött, hogy ilyen nyugodtan
fogadja a történteket. Általában nem így szoktak viselkedni a megharapottak.
-          Igen.
A pár nap alatt, amíg még Estrelle Erdélyben időzött, meg is figyelhetett
magán pár furcsaságot. Már másnap éjszaka feltűnt neki, hogy látja a továbbra is az árnyékban maradt vámpírokat, bár még nem teljesen tisztán. A hangokat, neszeket is jobban hallotta.  Kravennel megosztotta az újonnan szerzett tapasztalatokat. Továbbra is jóban maradtak és hosszasan beszélgettek. Estrelle a fogadóban immár gyorsabban tudta lejegyzetelni a hallottakat. Néha még a papír is meggyulladt az őrült sebességtől, amit keze diktált. Végül a Minisztériumból küldtek egy baglyot, hogy térjen vissza. Kicsit szomorú lett, ahogy Kraven is, de megígérte neki, hogy hamarosan visszatér...
*
Estrelle magához tért révedezéséből amint Kraven megérintette a karját. A nő rámosolygott.
-         A vérem, amit neked adtam, valamilyen szinten még mindig hozzám tartozik. A vámpírvér, ami az ereidben kering mindig meg fogja mutatni, hogy hol vagyok. Ez egy különleges kapocs, ami csak azzal a személlyel állhat fenn, akinek egy vámpír ad a véréből. Oh, Estrelle, csak azt sajnáltam, hogy akkor, olyan sokáig elszakadtunk egymástól és csupán pár nappal Roxfortba való távozásod előtt jöttél el hozzám még Erdélybe. Amint láthatod most már ide tettük át székhelyünket... Túl sokan kezdtek el járkálni a rejtekünk felé. Errefelé azonban befolyásos és gazdag ismerőseink vannak...
Estrelle odalépett Kravenhez és végigsimított hideg arcán.
-         Sajnálom, hogy mindig csak rövid időre maradhattam veled, de tudod, sok
dolgom volt. Sok varázslényt kellett megfigyelnem, és begyűjtenem. Nem kockáztathattam, hogy kirúgjanak és még mindig a szívemen viselem a muglik sorsát is. Nem tehetek róla, ilyen a természetem.
-         Mennyire különbözöl a bátyádtól!
Estrelle elfordította elsötétülő tekintetét. Nem akart arra a szégyentelenre gondolni, de Kraven kényszerítette, hogy ránézzen.
-         Miért akartál beszélni velem?
Kraven volt szinte az egyetlen, aki a naplóján kívül tudott Livius gaztettéről. Estrelle hálás volt, amiért rögtön el is terelte a témát. A vámpír intett, hogy foglaljanak helyet.
-         Furcsa dolgok történnek velem mostanában. Dumbledore -nak megvolt az oka, hogy elhívjon. Olyan dolgokat mondott, amiktől kirázott a hideg...
Azzal a nő részletesen beszámolt a Roxfortban történtekről. Persze Piton iránti vonzalmát kihagyta mondókájából... Amint beszámolója végére ért, Kraven felpattant székéből és fel-alá kezdett járkálni a szobában.
-         Te mit gondolsz? Igazak lehetnek Dumbledore feltevései?
-         Úgy gondolom, igen. Dumbledore -t a mi klánunk is nagy tiszteletben
tartja, mivel hajdanán mikor úgy tűnt mindennek vége, segített rajtunk. Ő nem szokott a levegőbe beszélni. Nyugtalanító dolgok ezek. Attól tartok, hogy ezek a rohamok, a vér utáni vágy egyre gyakrabban fognak előfordulni! Meg kell tanulnod együtt élni ezzel a „másik énnel”... Sajnálom, hogy belerángattalak, hiszen nyilvánvaló, hogy az én vérem is sokat tehet arról, hogy így alakul az életed. Ha annak idején uralkodni tudok az ösztöneimen...- „De annyira érezni akartam a véred ízét! Tudni akartam, hogy olyan sötét-e, mint Elisaé volt.” - akarta volna még mondani Kraven, de valamiért továbbra is megtartotta magának ezt a gondolatot.
-         Kraven, te nem tehetsz róla! Ne hibáztasd magad, én sem álltam ellen
neked. Megtörtént, és kész. Sokáig gondolkodtam a dolgon. Lehet, hogy a sors akarta, hogy így legyen... hogy a bátyám feláldozzon a fekete mágia oltárán. Nem tehetek ellene semmit.
-         De igen! Mégpedig, hogy azonnal visszamegyünk a Roxfortba.
-         De Kraven...
-         Semmi de! Magam foglak visszakísérni. Szavaidból arra következtetek, hogy Voldemort csatlósai csak arra várnak, hogy megtámadhassanak.
Estrelle nem tudott ellenkezni, mert egy gyors csókkal betapasztotta a száját. Valamiért rögtön Piton arca sejlett fel gondolataiban, ezért gyorsan hátralépett. Kraven nem tette szóvá, hanem rögtön leült íróasztala mögé és valamit gyorsan írni kezdett. Estrelle -nek most volt ideje rendezni kicsit gondolatait, és jobban szemügyre vennie a szobát. „Furcsa újra a muglivilágban lenni. Mennyire hiányoznak a bájitalokat tartalmazó üvegcsék, a vaskos varázskönyvek, amelyek olykor szélvihart kavartak, ha illetéktelen kezekbe keverednek, a repülő seprűk... Igaza van Kravennek, vissza kell térnem a Roxfortba. Remélem sokáig ellát a hasznos tanácsaival!”
-         Holnap indulunk is, nincs kifogás. Nem kockáztathatunk! Ha tényleg
olyan fontos, hogy Voldemort megszerezzen magának, akkor mindenféleképp Dumbledore védelme alatt vagy a legnagyobb biztonságban. Nem kellett volna idejönnöd, ezzel csak a varázsvilág, sőt a muglivilág létét is veszélybe sodortad!
-         Jaj, ne dramatizáld már túl a dolgokat! Lehet, hogy Voldemort azt se tudja, hogy elhagytam a Roxfortot!
-         Ne becsüld alá a hatalmát! Most pedig ideje lenne lepihenned...
-         Nem vagyok fáradt!
-         Rendben, akkor viszont mesélj, mi történt veled, amíg nem találkoztunk.
Azzal Estrelle még két órán át beszélt. Kraven mozdulatlanul hallgatta. Idő közben bejött egy fitalabb vámpírlány és két pohárban friss vért tett le az asztalra. Kraven kíváncsian figyelte, hogy mit fog tenni Estrelle. De a nő csupán megremegett a vér láttán, majd egyet nyelve folytatta a beszédet, miközben egyszer vágyakozva pillantott Kravenre, aki épp a szájához emelte poharát.  Mikor a végére ért, hosszú csend állt be a társalgásban. A vámpír csak nézte a fáradt nőt, aki a kandallóban ropogó tűztől egyre álmosabb lett, mígnem lehunyta szemeit, és nyugtalan álomba merült.
*
Álmában gyerekkori sötét házuk folyosóin rohant. Valaki, vagy valami
követte. Nem mert hátranézni. Befutott régi szobájába és bezárta az ajtót. Kintről azonban fülsértő nevetés hallatszott. „Alohomora!” Az ajtó csikorogva kinyílt, és megjelent egy csontsovány alak, fekete talárba burkolódzva. Az arcát nem látta, mivel végig előreszegezett, zölden világító varázspálcáját nézte. Hiába akart a sajátja után nyúlni, érezte, hogy valami egyre szorosabban tekeredik a testére. „Ez az Nagini, jól csinálod! Nem menekülsz Estrelle, a markomban vagy!” - nevetett az alak. A varázsló közeledett, de mielőtt odaérhetett volna a béklyóba kötött Estrelle -hez, a kép változni kezdett. Már az udvaron álltak, ahol Estrelle -t a házuk kertjében álló egyik elszáradt fához kötözték. Lilás fények játszottak az éjszakában, tömény füstölőszag terjengett mindenfelé. Estrelle ordított, éhes volt, úgy érezte menten szétrobban a belseje, erei úgy húzták egy csuklyás alak felé, mintha tőle függne az élete. Emberszagot érzett. Vadállatként ordított, miközben a csontsovány ember hangosan hahotázott. „Ez az, ne tartsd vissza!”
     Estrelle sikítva ébredt. Belsőjét szomjúság kínozta. A szobában nem volt senki, mivel a nap már magasan járt. Hangosan kifújta a levegőt és megpróbált nem az éhségre figyelni. Tekintete azonban újra és újra a vérrel teli pohárra tévedt. Ott állt felette, és nézte ahogy a fény megtörik a bíbor nedüben. Felemelte és ujjai között forgatta a poharat. Keze, minnél tovább nézte a vért, annál jobban bizseregni kezdett. Már csak centiméterekre volt nyelvétől a pohár pereme...
-         Nem! - kiáltotta és letette a poharat.
Alig várta az alkonyatot, hogy végre ne legyen egyedül, és hogy
elindulhassanak Roxfort felé. Kraven hamarosan fel is bukkant és az előcsarnokban néhány szót váltott pár vámpírral. Estrelle még mindig görcsösen szorongatta seprűjét. Amint felemelkedett a földről, Kraven csatlakozott hozzá, de ő az akaraterejével repült, nem volt szüksége semmilyen segédeszközre.  Csendben repültek egymás mellett, mindketten az eget kémlelték körülöttünk esetleges támadók után kutatva.
Az esti égbolt csillagai alig-alig látszódtak ki a szürkén gomolygó felhők
közül. Estrelle Kravennel ellentétben nem figyelte annyira feszülten a környéket, ő rábízta magát seprűjére, ami eddig soha nem hagyta cserben. A seprű tudta az utat.
Hirtelen azonban összesűrűsödtek felettük a felhők és közeledő villámok
vöröses-fehér fénye villant szemükbe. Kraven forgolódni kezdett.
-         Jönnek! - kiáltotta.
Estrelle az erős szélben hátrafordult és négy fekete alakot látott gyors iramban közeledni átrepülve az alacsonyan szálló felhőkön. Halálfalók voltak. Fehér maszkukon visszaverődött a villámok immár lilás fénye. Estrelle felismerte, hogy a vihart csakis lentről kavarhatták mágikus úton.
-         Kraven, ne állj le velük harcolni! Neked nincs pálcád. Ők nem válogatnak a módszerekben! - kiabálta túl a vihart.
De pár pillanat múlva már vörös és zöld fénycsóvák szelték át mellettük a levegőt. A látási viszonyok egyre rosszabbak lettek. Kraven hirtelen eltűnt mellőle. Estrelle kétségbeesetten kereste tekintetével a férfit, aki gyorsan zuhant a föld felé vörösen derengő testtel. A nő utána repült és elővette pálcáját.
-         Stimula!
A test azonnal életre kelt és a magához térő Kraven elindult feléje. Most már nem kerülhették el a harcot. Szavak nélkül is a hirtelen támadásban egyeztek meg. Kraven bólintott, majd a fejük mellett elsuhanó átkok közepette ismét eltűnt, de most önszántából. Pár pillanat múlva hangos kiáltás hallatszott. Az egyik halálfalót megharapták. Az egyik férfi megfordult, és elindult Kravenék felé. Estrelle -nek azonban még mindig két ellenféllel kellett megküzdenie. Amint a gyorsan röpködő piros átkokat kerülgette, észrevette, hogy azok csupán kábítóátkok. „Tehát nem akartok megölni. Csak nem ti akartok elvinni Voldemorthoz? Kravennek szerencséje volt, mostantól ő biztosan nem ússza meg ennyivel.”
-         Expelliarmus! - mutatott az éppen feléje tartó vékony alak felé. De a
halálfaló sem volt rest, rögtön hatástalanította a bűbájt. A csuklyás már-már elérte, amikor újra rászegezte pálcáját: - Diffindo!
A férfi seprűje recsegni kezdett, majd két darabra esett. A Kravennel viaskodó férfi most nagyot rántott seprűjén lelökve a vámpírt és kilőtt a zuhanó alak után. A harmadik halálfaló pálcájából azonban éles, izzó kések süvítettek a nő felé. Hiába forgatta pálcáját szemmel alig követhető sebességgel, egy forró kés megvágta, egy másik pedig beleállt az oldalába. Estrelle hangosan felordított a fájdalomtól, ami egyre terjedt jobb oldalától. „Biztosan mérgezett.” - gondolta gyöngyöző arccal. A halálfaló felnevetett.
-         Nocsak, mégsem vagy olyan erős boszorkány, mint ahogyan hallottam?
Szavait most lángcsóvák kísérték. Estrelle kihúzta az acél pengét sebéből, de oldala minden apró mozdulatra fájdalmasan fellángolt, így alig tudta kikerülni a tüzet. Már nem érdekelte semmi, csupán, hogy megmutassa ennek az embernek, hogy őt nem lehet olyan könnyen legyőzni. Taktikát váltott. Védekezés helyett támadott. Előrelendülve a férfi felé rontott és mikor már csak pár méter választotta el őket nem törődve az arcát súroló átokkal és megégett kezével, elkiáltotta magát: - Reducto!
A halálfalón mintha egy láthatatlan kéz lökött volna egy hatalmasat, seprűjéről majdnem leesve több méterre távolodott el. Estrelle kihasználva előnyét Kravent kereste tekintetével. A vámpír épp felfelé tartott, amikor a nő tagjain heves remegés futott végig, a fájdalom pedig úgy érezte, hogy a csontjaiig hatol. Kínok közepette vergődött a seprűn. Végül tagjai megmerevedtek, és már csak azt érezte, hogy zuhanni kezd.