4. fejezet
"A másik én ébredése"

Estrelle

Reggel Piton amint felkelt lement a nagyterembe, hogy néhány falatot bekapjon a hetedéves griffendélesekkel és mardekárosokkal tartandó órája előtt. Elég nehezen aludt el az éjjel, és a fáradtság rányomta kezét a kedvére is. Unottan figyelte a szállingózó, álmos fejű diákokat, amikor pedig Harry Potter is belépett két elmaradhatatlan barátjával, tüntetőleg a tányérja felé fordult. Kevés tanár jelent meg a reggelin, de ez Pitont cseppet sem zavarta, jobb szeretett magában üldögélni. Fárasztotta a sok beszéd, főként a mai napon esett volna nehezére nem megbántani a vele beszélgetést kezdeményező embereket. Már a posta is megjött jó néhány bagoly kíséretében, amikor végre felnézett. Tekintete rögtön Estrelle alakján nyugodott meg, aki egyenesen ült, hűvös pillantásával pedig a diákokat méregette. Piton követte tekintetét, ami már egy ideje egy pontra fókuszált. Harry Potter -re. „Vajon mit akarhat pont Pottertől? Miért méregeti ilyen gúnyos mosollyal a teáscsészéje mögül?” Estrelle mintha megérezte volna, hogy figyelik, hirtelen Pitonra meredt. Nem látszott az arcán meglepődés, csupán ugyanaz a gúnyos mosoly jelent meg szája sarkában, mint amit Potter felé is küldött.
Perselus lassan elfordította tekintetét. „Miért nézett így rám? Olyan furcsa ma! Mintha többet tudna, és lenne benne valami sötét titok... Most már biztos, hogy kikérdezem McGalagonyt, persze csak, hogy felkészülhessek, ha netántán mégiscsak ártó szándék lenne ebben a törékenynek kinéző nőben... Soha nem lehet tudni...” - győzködte magát Piton.
Estrelle fejében mindeközben furcsa gondolatok kavarogtak, úgy érezte, nincs valami túl jól, és gonoszkodó kedve támadt. Éhes is volt, de nem akármire... Ráadásul a Potter gyerek is jelen volt, aki sokkal jóképűbb volt, mint ahogy képzelte, bár ő nem hozzá vonzódott. Vegyes érzelmeket táplált Harry iránt. Csodálta, amiért ilyen sokszor le tudta győzni Voldemortot, ugyanakkor valamilyen oknál fogva némi ellenszenvet is érzett iránta, bár nem tudta miért. Ilyen érzése még soha nem volt. Kedve lett volna elkapni a nyakát és... „De úristen, mikre gondolok?! Ez nem is én vagyok!” A kezében megremegett a csésze és halkan felnyögött. Piton azonnal felkapta fejét és kérdőn-gyanakodva a nőre nézett, akinek arcán most kétségbeesettség játszott. Erősen lehunyta szemeit és homlokát összeráncolva koncentrált valamire. Piton nem értette mi baja lehet, de nem lepődött meg, amikor Estrelle hirtelen felállt és kiment a teremből. Hosszasan figyelte a távolodó karcsú alakot. „Remélem jól van...” De máris elkomorult tekintete ahogy végiggondolta a számára szokatlan mondatot.
Estrelle megkapaszkodott fél kezével egy oszlopban már messze a nagyteremtől és kicsit meggörnyedve kapkodta a levegőt. Gyomra furcsán égett, a feje viszont annyira elkezdett fájni, hogy azt hitte menten szétreped.
-         Mi történik velem? -nyögött fel halkan.
-         A vér hiányát érzed... - szólt egy kicsit érdes hang. Lucian volt az. A sötét varázslatok kivédése tanár fekete, hosszú bőrkabátban, western csizmában és sötét, kissé poros bőrnadrágban közeledett. Vállig érő hajának egy részét hátul öszzefogva hordta. Mintha csak a mugliktól érkezett volna pár perce.- Lucian Cover vagyok...
-         Tudom ki maga. - vágott a szavába a még mindig a hasát szorító Estrelle. Tincsei belelógtak fájdalomtól eltorzult arcába.
-         Hm... nem kellemes érzés ugye? - egészen közel lépett a nőhöz.
-         Mindjárt elmúlik... idő kérdése...
-         Biztos vagy benne? Talán innod kéne... Hozhatok a konyháról egy kis állatvért, ha az megfelel... Nem túl könnyű félvámpírnak lenni, igaz...?
-         Mi, honnan veszi ezt a sületlenséget? - próbálta elütni a dolgot.
-         Mondjuk úgy, hogy képességeim megengedik, hogy felismerjem a tüneteket...
Lucian végig kicsit gúnyosan és sejtelmesen beszélt halovány mosollyal a szája szegletében.
-         Sajnos én bizonyos okok miatt nem adhatok a véremből, de mint mondtam, tudok szerezni magának, ha elfogadja a segítségemet.
Estrelle arcát kiverte a veríték, azt hitte szomjan hal, ezért lassan bólintott.
-         Rendben. Menjen vissza a szobájába, a konyhából egyenesen odamegyek.
A nő elindult a második emeletre, de csak lassan tudott haladni a szemét is elvakító fájdalomtól. Már csak egy lépcsősort kellett volna megmásznia, amikor egy fehér, halálfej-szerű arc jelent meg előtte vörösen izzó szemekkel... „Elkaplak Estrelle... elkaplak...”
A nő nagyot sikítva a bevillanó fájdalomtól eszméletét vesztve hanyatlott hátrafelé a lépcsőn.
*
Piton reggeli után megvárta McGalagonyt és feltett néhány ártalmatlannak tűnő kérdést, ami nagyon foglalkoztatta Estrelle -lel kapcsolatban.
-         Elnézést Minerva, megválszolná pár kérdésem Miss Lioncourttal kapcsolatban? Nem szeretném ez ügyben az amúgy is elfoglalt igazgató urat zavarni...
-         Kérdezzen csak Perselus, ha tudok, válaszolok.
-         Az érdekelne, hogy miért van itt Miss Lioncourt...
-         Sajnos erre a kérdésre magam sem tudom a választ, Albus szigorúan csak kettesben szándékozott elmondani az igazságot neki, de azt ígérte, hogy idővel minket is tájékoztat.
-         Értem. A kisasszony mikor is járt a Roxfortba?
-         Akkor kezdett el ide járni, amikor maga már pár éve kijárta az iskolát.
Egyébként a bátyja, Livius pont akkor végzett, amikor a kicsi Estrelle a Griffendélbe került. Nem tudom, hogyan fogadta a hírt, hogy a húga nem mardekáros lett, ugyanis ez aranyvérű családjukban évszázados hagyomány volt. Miss Lioncourt eleinte nehezen illeszkedett be, mert mindkét ház kiközösítette, ezért a tanulásba és a fantáziavilágába menekült. Különc lett, mint maga egykoron, ha nem sértem meg. A legjobban azért lógott ki a griffendélesek közül, mert csupa feketében járt, soha nem mosolygott, és csupa „sötét hangvételű” rajzokat készített, amivel kitapétázta a lányszoba ráeső felét. Társai féltek tőle, mert fekete gyertyái között órákig mozdulatlanul olvasott, vagy tanult. Mindent tudni akart. Félelmetes ereje volt, és még a legsötétebb varázslatokat is ismerte.
-         Ez honnan tudja?
-         Egyszer, a párbajszakkörön az egyik legokosabb mardekárossal került össze. A mardekáros bízva tudásában provokálni kezdte párbaj közben Estrelle -t, majd a megengedettnél erősebb átkokat szórt rá. Miss Lioncourt szorgalmasan védte ki a támadásokat, de amikor az egyik eltalálta a vállát és hallotta ellenfele lekicsinylő nevetését, valami eltört benne. Dühből kezdett támadni, és hogy megbosszulja sérelmét a fekete mágia átkait hívta segítségül. Mindenki abbahagyta a gúnyolódást és halálos csend lett, csak a két párbajozó egyre hangosabb zihálása, és az átkok sistergése hallatszott. A mardekáros lány egy ideig még vissza tudta verni a támadásokat, de amikor eltalálta az oldalát, rögtön összeesett. Estrelle gúnyosan rámosolygott és meghajolt a legyőzött fél előtt.
-         Gondolom ezek után nem merték csúfolni...
-         Nem, nyilvánosan valóban nem, de a háta mögött továbbra is suttogtak róla. Azt mondták, a Mardekárban lenne a helye, és hogy biztosan halálfalónak készül és az ilyeneket ki kéne irtani... Persze Miss Lioncourt egyetlen lapos pillantásával elhallgattatta a róla sutyorgókat... Á, meg is érkeztünk, a gyerekek már várnak. - szakította meg beszámolóját McGalagony a csengőt hallva. - De megkérdezhetném, hogy miért érdekli ez a téma?
-         Csupán nem szeretnék egy ismeretlennel egy fedél alatt lakni és az esetleges támadásoktól tartani...
-         Nem paranoiás egy kicsit Perselus? - mosolygott rá távozóban McGalagony. „Luciannél vajon miért nem kérdezősködött ennyit?” Hajlott kora ellenére női ösztönei megsúgták neki, hogy itt többről van szó, még ha Piton magának sem akarja bevallani.
*
Perselus a hallottakon morfondírozva indult el. „Tehát ugyanolyan különc  lett volna, mint én? Ő is végigszenvedte a megaláztatásokat?” Mintha apró örömet érzett volna a szíve tájékán. Talán az ő fájdalmát is megértheti végre valaki... „Ezért olyan rideg és távolságtartó? Azt gondoltam, hogy nemes családból származik, már csak egyenes tartásából is...” Gondolatai közepén megszakította valaki.
-         Jó reggelt professzor úr. -mondta enyhe gúnnyal a hangjában valaki.
-         Cover professzor.  - biccentett elhúzva a száját Piton.
 A sötét varázslatok kivédése tanár mosolyogva haladt el mellette a lépcsőn. Piton erős ellenszenvet érzett Lucian iránt, érzett benne valami zavarót. Amint elhaladt mellette, erős késztetést érzett rá, hogy felnézzen a lépcsőn. Estrelle -t látta felfele botorkálni a második emeletre a falba kapaszkodva. „Az a szemét... mit művelt vele?” Sietős léptekkel elindult a nő felé. Már csak néhány lépcső választotta el őket egymástól, amikor a vékony alak megtorpant és kisvártatva felsikoltott. Piton épp idejében ért oda, hogy elkaphassa az ájultan összecsukló nőt.
*
Estrelle tudatán haloványan átsejlett, hogy valaki elkapta, és a karjaiba vette, de nem volt ereje kinyitni a szemét. Fejét a megmentő mellkasának döntötte és görcsösen megkapaszkodott annak talárjában. „De finom meleg van itt! Olyan biztonságos...” Azonban pár pillanat múlva az éhség újra felcsapott testében, és már az erei is fájdalmasan elkezdtek húzódni. Szíve úgy kalapált, hogy azt hitte, mindjárt kiszakad a helyéről, de akkor valami elterelte a figyelmét... Egy erősen verő szív hangját hallotta fülében. Az őt karjaiban tartó személy szívét... Halkan sóhajtott és saját ajkaiba harapott. Mikor a hang már elviselhetetlenné kezdett fokozódni, fel akart ébredni ebből a furcsa állapotból, és kinyitni a szemét. Teste elkezdett vonaglani Piton kezében, aki nem tudta mire vélni a dolgot, bár ilyen kiszolgáltatott állapotban még csábítóbbnak látta a lányt. Végül Estrelle nem bírta tovább, és kinyitotta szemeit, miközben teste ívbe feszült és hangosan felnyögött. Hirtelen nem tudta hol van, azok a vörös szemek még mindig kísértették, a szívverés hangja pedig a sátáni suttogással vegyült össze.
Egy gyors mozdulattal felült az ágyában. Egy kis időbe beletelt mire kitisztult a látása és felfogta, hogy ajkai csupán centiméterekre vannak Piton szájától. Pár másodpercig zavartan néztek egymás szemébe, majd a professzor felállt és pár lépéssel körbejárta az ágyat gondosan kerülve Estrelle tekintetét.
-         Már azt hittem, sosem tér magához... A lépcsők nem alvásra valók. - jegyezte meg gúnyosan miközben az ágy felé sandított.
De Estrelle gonosz pillantásától megtorpant egy pillanatra. Úgy nézett fel rá ültéből a nő félmosollyal az arcán, mintha gondolatban vetkőztetni kezdte volna. Szemeiben furcsa fény villant.
-         Jól van Miss Lioncourt? - tette fel a kérdést a zavartságát leplezni próbáló Piton, és gyanakvón figyelte a nőt.
-         Gyere közelebb Perselus, ne félj tőlem! Szeretnék mutatni valamit... - hangzott a suttogás rekedten.
Piton nyelt egyet és kérdőn felhúzta egyik szemöldökét a lány elváltozott hangján csodálkozva.
-         Nem félek magától, és egyébként is, inkább el kéne mennie Madam Pomfreyhez valami orvosságért!
-         Perselus... nagyon jól tudod, hogy nekem egészen másra fáj a fogam...
Estrelle felállt és egyre közelebb ért a férfihoz.  Lassan gombolni kezdte talárját. Piton csodálkozva figyelte, hogy a nő szinte siklik feléje a szőnyegen. Nem értette a viselkedését, ezért elővette varázspálcáját, bár nem akarta bántani. Sejtette, hogy valami megszállta és normál esetben nem lenne ilyen...
-         Ugyan, azt hiszed árthatsz nekem azzal a pálcával? - azzal gyengéden kihúzta a meglepett férfi kezéből a fekete, vékony varázspálcát, majd átölelte a nyakát. Piton önkénytelenül megfogta a derekát.
-         Eresszen el Miss Lioncourt! - fakadt ki, de ellenállása már gyengült a nőből áradó csáberő hatására. - Mit művel?!
Estrelle azonban nem válaszolt, agyát elborította a vér. Kicsúszott kezéből az irányítás és előtört belőle a vámpíréne, ami mást sem akart csak vért, vért és vért... Mindegy, hogy kiből, bár ő nem akarta bántani Pitont.
Lassan elfordította a bájitaltan tanár fejét le sem véve fehér nyakáról a szemét.
Piton jéghidegnek érezte a nő érintését. Mielőtt azonban Estrelle megízlelhette volna az oly rég óhajtott vért, Lucian nyitott be.
-         Estrelle ne tegye! - kiáltott rá most először haraggal a hangjában.
A nő, mint akit rajtakaptak elhúzódott, rásziszegett Lucianra és berohant a szobájából nyíló fürdőbe. Piton a kábulatból feleszmélve rontott a másik férfi után, aki már Estrelle mellett térdelt a legsötétebb sarokban egy törülközőkkel teli polc mellett. A nő összekuporodva fogta át térdeit és riadtan nézett, szemeiből könnyek potyogtak.
-         Ez meg mi a fene volt Lucian? Meg tudná magyarázni?
-         Most nem. Kérem hagyjon magunkra! Most!
Piton nem akart engedni a kérésnek, nem akarta otthagyni Estrelle -t egyedül ilyen állapotban, ráadásul ezzel a nem túl bizalomgerjesztő fickóval. Végül mégis kelletlenül bólintott, és a másik szobában várta a fejleményeket. „Mi ez az egész? Mit akart velem csinálni ez a nő? És mire készül Cover?” Gyors léptekkel körözött a szobában. „De miért érdekel engem ennyire ez a nő? Hisz nem is tudok semmit róla! Uralkodnom kell a gondolataimon!”
Eközben a fürdőben Lucian elővett bőrkabátja zsebéből egy kisebb palackot, amiben kecskevér volt. Kidugaszolta és a még mindig remegő félvámpír nő felé nyújtotta.
- Ez csupán állatvér, de jobb a semminél. Miután megitta, egy jó darabig nem lesz szüksége rá, de ezentúl bizonyos időközönként muszáj lesz innia, különben legyengül és meghal.
Estrelle félig-meddig tudatánál volt, de nem tudott egy szót sem kinyögni, mert a másik énje még túl erősen követelte a vért. Gyorsan a flaska után nyúlt, hogy minnél hamarabb túlessen rajta. A szájához emelte, ahol egy pillanatig tétovázott, majd éhsége felülkerekedett félelmén és egy hajtásra mohón kiitta a palackot. Amint nyelvéhez ért a vörös nektár, azonnal kielégülést és fájdalmat érzett egyszerre. Hangosan lihegett amint a vér szétáradt ereiben. Gyomra felkavarodott és fájt, aminek hangos nyögésekkel adott hangot. Úgy érezte, mintha valami belemarkolt volna teste belsejébe, és most csűrné, csavarná. Vámpíréne még többet követelt volna, de nem engedhetett neki. Piton berohant a fájdalmas nyögések hallatára és elképedve nézte a földön vergődő, véres fogú Estrelle -t.
-         Mit művelt vele?! - ordított magából kikelve.
-         Éppen megmentettem az életét. Nem tud Ellene harcolni, sokkal erősebb Estrelle -nél...
-         Miről beszél?
-         Most pihennie kell... - azzal odalépett az időközben eszméletét vesztett nőhöz és felemelte a földről, hogy az ágyhoz vigye.
Piton furcsa érzésekkel nézte a mellette elhaladó férfi karjaiban alvó lányt. Feleslegesnek érezte magát, ezért kiviharzott a szobából. Az ajtóban még visszafordult, de érthetetlen düh szikrája pattant benne, amikor Lucian gyengéden kisimított pár csapzott hajtincset Estrelle arcából. Hangosan fújtatva vonult végig még a pince folyosóján is. „Mit képzel ez az alak magáról, hogy csak így rendelkezik Estrelle felett, holott nem is ismeri... Vagy igen? Estrelle nem mutatta jelét az első étkezés alkalmával, hogy korábban találkoztak volna... És különben is miért rágom magam ezen a kérdésen? Nem jelent számomra semmit ez a nő!” „Akkor meg miért engedted, hogy elvegye még a varázspálcádat is, amitől egyébként soha nem szoktál megválni?! Ne is tagadd, hogy tetszik! Magadat nem csaphatod be!” -szólalt meg benne egy kis hang, ami ott zümmögött a fülében. „Rendben, rendben... Tényleg csinos... de köztünk nem lehet semmi! Áh, hagyjuk!”
     Piton miután kitöltötte mérgét Potteren és még néhány griffendélesen, a
mardekárosok nagy örömére, azonnal felrohant az igazgatóhoz, hogy végre magyarázatot kapjon a történtekre. Dumbledore épp Fawkes -hoz beszélt, amikor kopogás nélkül berontott.
-         Dumbledore professzor, azonnal beszélnem kell magával! Szeretném megtudni, hogy mi folyik Miss Lioncourt körül!
-         Perselus, nyugodjon meg, üljön le és mondja el pontosan mire is kíváncsi.
-         Igazgató úr, ami ma történt Miss Lioncourttal, az nem normális. Először összeesett a lépcsőn, majd miután felvittem a szobájába, nagy valószínűség szerint meg akart harapni, amikor Lucian berontott a szobába, és a fürdőszobában valamit megitatott Miss Lioncourttal, amitől vergődni kezdett a padlón. Látszott rajta, hogy végig szenved és mintha nem is ő lett volna, aki el akart csábítani... Kérem magyarázza meg!
-         Nyugodjon le, Perselus! Amiket mond, csöppet sem megnyugtatóak. Gondoltam, hogy hamarosan kívánni fogja a vért, de hogy ilyen gyorsan...
-         Hogy-hogy kívánni fogja a vért? - Piton előtt felsejlett a véres szájú Estrelle képe.
-         Perselus, Miss Lioncourt félvámpír.
Piton vagy fél percig meg sem bírt szólalni. Miután az igazgató elmesélte az egész történetet, úgy érezte, hogy ez csak egy vicc lehet. Szája sarka idegesen megrándult, majd kérdőn Dumbledore -ra nézett.
-         A hét végén akartam összehívni a tanárokat, hogy tudassam velük a tényeket és a fontosságát annak, hogy Miss Lioncourt itt maradjon a védelmünk alatt. Úgy tűnik Cover professzornak elég éles volt a szeme, hogy észrevegye Estrelle úgymond „másságát”.
Pitonnak végre összeállt a kép. Már tudta honnan volt ismerős a Lioncourt név és Estrelle arca. Livius is a halálfalók közé tartozik, mint ahogy ő maga is korábban. Most már emlékezett a legfiatalabb halálfalóra, aki ifjú kora ellenére nagyon tanult és erős varázslóként csatlakozott hozzájuk akkoriban. Fiatal elvakultságában azonban nem szentelt túlzottan nagy figyelmet a kegyetlen tekintetű Liviusra.
„Nem tudom elhinni, hogy Estrelle félvámpír...!”
-         Nem tudom Piton professzor, hogy olvasta-e már ezt a könyvet, de figyelmébe ajánlanám.
Dumbledore átnyújtott egy sötétbarna bőrkötésű könyvet a bájitaltan tanárnak. „Estrelle de Lioncourt: A vámpírok és viselkedésük” Piton emlékezett a könyvre, de csak futólag nézte át korábban. Most azonban ahogy kifordult az igazgató szobájából, máris felcsapta a fedelet és belelapozott. Tetszetős illusztrációk tették még érthetőbbé a könyvet, amiket ugyancsak Estrelle alkotott. Amint kiosztotta a feladatokat a hugrabugosoknak és a hollóhátasoknak, bele is mélyedt a könyvbe.
*
Estrelle mikor magához tért, egyedül volt a szobájában. Hirtelen nem tudta mi történt, de aztán szép lassan minden eszébe jutott. Még mindig émelygett egy picit és érezte is a vér ízét a szájában, de már egyáltalán nem volt éhes. Újra a maga ura volt. „Úristen, mi volt ez az egész? És hogyan fogom kordában tartani a bennem lakozó vámpírt? Bárcsak ne...” Nem tudta befejezni a gondolatát, mert hirtelen egy alak mozdult meg az egyik sarokban, a fekete fotelban.
-         Cover professzor, maga mit keres itt?
-         Csak Lucian. Gondoltam megvárom, amíg felébredsz, hogy lássam jól vagy-e. Nem gondoltam, hogy ilyen korán magadhoz is térsz.
Estrelle -nek hirtelen felvillant, hogy ő segített neki enyhíteni a fájdalmakat.
-         Köszönöm, hogy a segítségemre siettél, nem is tudom mi lett volna velem, ha nem látod át a helyzetemet. De honnan tudtad, hogy mire van szükségem?
-         Mióta megérkeztél szemmel tartalak. Elsőnek a feltűnő sápadtságod keltette fel a figyelmemet, aztán hogy alig eszel és folyton az embereket figyeled elsötétült tekintettel... Aztán tegnap a fájásaid... Sok helyen megfordultam már, így nem okozott olyan nagy meglepetést attól függetlenül, hogy mi nem szeretjük annyira a vámpírokat.
-         Hogy érted, hogy mi?
-         Majd idővel megérted, de addig is ez hadd maradjon az én titkom! - mosolyodott el végre haloványan. - Hozzak valami ételt?
-         Nem, rosszul vagyok ha csak rá gondolok is.
-         Gondoltam. Hát akkor én nem is zavarok tovább.
Mielőtt Estrelle bármit is szólhatott volna, Lucian kiment a szobából egyedül hagyva őt. Nem akart újra a csendben üldögélve maradni, mert tartott új énjétől. Csak reménykedhetett, hogy vissza tudja fojtani magában. Hogy megtörje a szobára telepedett némaságot, elővette varázspálcáját és pár pillanat múlva máris The Cure számok hasítottak a csendbe. Robert Smith hangja pedig szenvedősen, mégis magával ragadóan töltötte el minden porcikáját. „Oh, Robbie, bárcsak itt lennél és segítenél elviselni ezt az egész herce -hurcát!”
„I chose an eternity of this, Like falling angels, The world disappeared, Laughting into the fire, Is it allways like this? Flesh and blood and the first kiss, The first colour, The first kiss...” *
Estrelle fájdalmasan lehunyta szemét miután szokásos helyére - az ablakpárkányra - ült és rágyújtott. Éppen elhelyezkedett, amikor kopogtattak. Piton volt az. Meglepődött, hogy Estrelle dohányzik, de még kecsesnek is találta, ahogy a lány a cigarettát tartotta a kezében.
-         Mit szeretne, professzor? - kérdezte visszafordulva az ablak felé Estrelle felvéve elutasító magatartását.
-         Beszéltem Dumbledore -ral... magáról.
-         Oh, csodálatos. És?
-         Azzal az üzenettel küldött, hogy jobbnak találja, ha gyakorolnánk, hogy hogyan uralkodhasson a magában rejtező vámpíron és csak akkor hívja őt elő, ha segítség kell. Továbbá az igazgató úr javasolta, hogy az okklumenciát is gyakoroljuk. Persze tudjuk, hogy az alapok ott vannak a fejében, de Voldemort esetleges támadásaira fel kell készítenünk. Túl sok minden múlik önön.
-         Áh, már értem... És ki fogja tartani a gyakorlóóráimat?
-         Az önuralom gyakorlásában az arra a leginkább alkalmas személy, Lucian, valamint néha McGalagony professzor is segédkezni fog.
-         Mondja csak, miért beszél olyan lenézően Lucianról?
-         Nos, nem mintha ezt önnel kéne megosztanom, de immár sokadszorra halászták el előlem a sötét varázslatok kivédése tantárgyat, és akik ezt megteszik, azok iránt általában kissé neheztelek...
-         És még?
-         Nincs és még.
Piton a világért sem árulta volna el, hogy valami sötétet érez a férfiban, és idegesíti, ha Estrelle körül legyeskedik.
-         Az okklumenciát ki fogja tartani?
-         Én magam. - szólt hűvösen Piton.
Estrelle szíve még ebben a nyomorúságos állapotban is dobbant egyet, de elrejtette csendes örömét.
-         Nocsak, ennyire a szívén viseli a biztonságomat? - visszafojtva várta a választ, bár próbálta elnyomni furcsa érzéseit, amik egyre kevésbé akarták békén hagyni.
-         Nehogy azt higgye, hogy megállás nélkül az ön biztonságán töröm a fejemet. - vágott vissza a férfi.
Meglepetten vette észre, hogy Estrelle szomorú arckifejezéssel fordult el, hogy kifújja a füstöt. Dühítette, hogy ennek örül, nem tudta mire vélni a dolgot, hiszen a nő mindig olyan rideg.
-         Beszélnem kell Dumbledore -ral.
Már indult is, de amikor Piton mellett haladt volna el, a férfi megragadta a nő bal karját és megállította. Estrelle kérdőn nézett fel rá, de szemében semmi hidegséget nem vett észre a varázsló, csupán melegség és vágyakozás áradt belőle.
-         Perselus... - súgta elakadó lélegzettel a nő.
A következő pillanatban Piton óvatosan maga felé fordította és csak percekig egymás tekintetét fürkészték, majd ajkaik bátortalanul összeértek. A bájitaltan tanár szorosan magához húzta a karcsú testet, és szenvedélyesen csókolni kezdte a telt ajkakat. A lány viszonozta a csókokat, melyek egyre magával ragadóbbak lettek.
Estrelle megijedt hevesen reagáló testétől, amit nyomban elöntött a vágy, ezért gyorsan ellökte magától az elnyílt ajkú Pitont, - aki semmit sem értett - és kirohant a szobából. Egyedül akart lenni, hogy tisztázhassa érzéseit és kitalálja hogyan tartsa távol magát ettől a veszélyes férfitől. Amikor kirohant a parkba, még akkor is érezte csókjának ízét. „El kellene tűnnöm innen pár napra! Túl sok dolog zúdult egyszerre a nyakamba.”
 

The Cure
 
 
* The Cure: Siamese Twins