11. fejezet

Bajkeverő bájkeverő

Az elkövetkezendő napok történéseire a K.O lenne a legmegfelelőbb jelző. Florence és Piton szándékosan kerülték egymást. Ha a folyosón mégis összetalálkoztak az udvarias köszönésen kívül nem bonyolódtak beszélgetésekbe.

A tanáriban is kerülték a találkozást, legügyesebben úgy, hogy egyikük sem ment be szünetben a helyiségbe, inkább a teremben maradtak és előkészültek a következő órára. A tanáriban eltöltött idő így a többi professzor számára unalomba fulladt. Ők nagyon jót mulattak a nő és a férfi állandó csatáján.

Florence éppen befejezte utolsó óráját is és elengedte a diákokat. Mikor egyedül maradt a teremben végre úgy érezte, van ideje átgondolni az elmúlt napok történéseit.

Azon a szerencsétlen estén, mikor megbizonyosodott, hogy ki rejtőzik Noulsiep professzor álarca mögött, minden összezavarodott körülötte.

Nem értette, Perselus miért húzódott el tőle és miért viselkedett úgy vele, mintha kísértetet látott volna. Bár való igaz, nem volt még ideje felfedni a férfi előtt, hogy tudja, ki ő, de úgy vélte, az csak rontana a helyzeten. Azonban az elmúlt napok eseményei, az hogy Perselus csak úgy átnéz rajta és kerülik egymást, arra késztették, hogy  feltárja a férfi előtt a valóságot. Kérdés csak az, hogy vajon Perselus tudja-e, hogy ő tudja, hogy ki is Noulsiep professzor valójában. Egy dologban viszont biztos volt, Remus tudja, hogy Piton visszatért és falazott is neki, ez egyértelművé vált számára abból, hogy az utóbbi néhány napban igen sokszor látta beszélgetni a két férfit. Ez nem is lenne gond, ha Lupin eleinte nem viselkedett volna olyan ellenségesen Noulsiep professzorral, illetve Perselusszal.

Elég! Ennek véget kell vetni, most! – határozta el magát a nő és gyors léptekkel a Sötétvarázslatok kivédése terem felé vette az útját.

Remus éppen elpakolt a teremből és már azon volt, hogy megy és megnézi, Perselus vajon még mindig emészti-e magát, mikor kopogtattak a tanterem ajtaján.

A férfi tekintetét az éppen belépő McGalagony professzorra szegezte.

Az idős boszorkány egyébként sem a jókedélyéről volt híres, de most még dühösebbnek látszott, mint eddig bármikor.

- McGalagony professzor! Miben segíthetek? – mosolygott rá Lupin kedvesen és hellyel kínálta az asszonyt.

- Nem, köszönöm, professzor! – intett kezével az igazgatónő. – Inkább kérdeznék valami: hogy van Perselus?

A férfit megdöbbentette a kérdés és ez minden bizonnyal ki is ült az arcára. Gondolatok százai cikáztak át agyán néhány pillanat alatt.

- Gondolom, jól – válaszolta zavartan mosolyogva, de az idős boszorkány arca még mindig nem enyhült meg. – De miért kérdezi ezt tőlem?

McGalagony egy pillanatnyi szünetet tartott és tekintetét mélyen belefúrta a borostyán színű szemekbe, Lupin pedig szinte érezte, ahogy megremeg a lába a félelemtől.

- Ki más tudná róla, hogy milyen állapotban leledzik, mint az, aki az utóbbi időben a legtöbb időt tölti vele – szólt halkan az idős asszony. Ez pedig rosszabb volt, mintha kiabált volna.

Remus továbbra is zavartan nézett McGalagonyra. Úgy érezte, a nyelve szinte megbénult és egyetlen értelmes mondatot sem tudna kinyögni. Nem árulhatja el Perselust, megígérte neki, hogy tőle senki nem tudja meg a titkát!

- Mire céloz ezzel, professzor?

- Tudja azt maga nagyon jól. Perselus a kastélyban van, igaz? Ne próbálja őt fedezni! – intette csendre Remust, aki éppen tiltakozni próbált. – Szóval?

A férfi bólintott.

- Honnan tudja? – kérdezte teljesen megsemmisülten és hirtelen nagy érdeklődést mutatott a cipője orra iránt.

- Tőle.

- Hogyan?! – hüledezetett a férfi. Nem tudta elhinni, hogy Piton önmaga árulta volna el McGalagonynak, hogy a kastélyban van.

- A Szövetség, emlékszik? Három tagból áll: Miss Harperból, Perselusból és belőlem. Ha egyikünk elmegy a Roxfortból, a védővarázs meggyengül, de amint visszatér, a bűbáj ismét a régi lesz. Ezt csak a Szövetség tagjai érzékelik, és mivel Miss Harper még nem tud különbséget tenni az érzései és megérzései között, neki valószínűleg nem tűnt fel a változás.

- Értem – bólintott Remus.

- Egyszerűen nem értem! – csattant fel McGalagony és Lupin összerezzent a szokatlan jelenségre. – Annyira nyugodt gyerek volt, most pedig felnőtt létére egy valóságos bajkeverő lett!

- Csakhogy tisztázzuk: még mindig Perselusról van szó, ugye? – kérdezte bizonytalanul a férfi.

- Hát persze, hogy róla! Először elmerészkedik Dumbledore temetésére, pedig egyértelműen megtiltottuk neki, hogy kitegye a lábát arról a nyomorult lápvidékről. És most?! Mintha elengedte volna a füle mellett mindazt, amit eddig mondtam és mit csinál?! Visszajön a kastélyba, ráadásul egy másik ember alakjában és bájitaltan tanárnak adja ki magát! Ha minisztériumnál megtudják, hogy nem érkezett meg az a tanár, akit eredetileg kirendeltek, akkor rajtunk csattan az ostor és az egész küldetést veszélybe sodorja! Miért?! – fordult hirtelen Remus felé, aki eddig megdöbbenve hallgatta az asszony dühkitörését.

- Ezt inkább tőle kéne megkérdezni. Egyébként pedig, gyereknek sem volt olyan nyugodt, mint amilyennek gondolja – tette hozzá halkan, inkább csak magának.

- Ha most is azt mondja, hogy Florence miatt jött vissza…

- Pedig így van – bólogatott bőszen, amolyan mindentudó arckifejezéssel Lupin. – Szereti őt.

- Hát szeresse! – folytatta McGalagony tőle szokatlan vehemenciával, ami kissé megrémítette a vele szemben álló férfit.  – De ne sodorja ezzel az őrült, lángoló vagy tudomisén milyen szerelemmel veszélybe a társai életét! Maga pedig  - fordult felé ismét – tegyen arról, hogy még véletlenül se kerüljön Perselus Mordon professzor közelébe! Ha ő megtudná, mit művel ez az őrült Rómeó, biztos letörné a derekát! – majd kicsit megenyhülve folytatta. – Miss Harper már tudja?

- Isten ments! Még csak az kéne!  - tiltakozott ijedt arccal Remus.  – Az ő haragja még Tudjukkiénél is rettenetesebb lenne!

- Rendben – bólintott McGalagony.  – Megtartom Perselus titkát, cserébe viszont azt kérem, hogy ő maga tájékoztasson engem az eseményekről. Amint találkozik vele, küldje hozzám!

Lupin beleegyezően bólintott, az idős boszorkány pedig elhagyta a tantermet. 

Mire Remus magához tért a kezdetei döbbenetből és már éppen indulni akart újabb vendége érkezett.

Az ajtóban ezúttal Florence állt, igencsak feldúlt állapotban. Bájos, mosolygós arca és barátságos kék szemei most ellenségesen néztek szembe a borostyán színű szemekkel.

Lupin sejtette, hogy valami nincs rendben és nyugodt hangon próbált beszélgetést kezdeményezni a nővel.

- Mi újság, kislány? Ebédeltél már?

- Nem és te sem fogsz – válaszolta a boszorkány és látszott rajta, hogy valami igencsak komoly dologra készül. Mikor a férfi értetlenül nézett rá, folytatta. – Mindent tudok.

- Mi az a minden? – kérdezte rosszat sejtve Remus. Nem lehet igaz, hogy Perselus miatt ekkora bajba keveredett!

- Perselus a kastélyban van, méghozzá Noulsiep professzorként.

Hú, deja vu!

- Ezt meg honnan veszed?

- Ugyan, Remus, ne nézz hülyének! Tudod, hogy mekkora erőm van, igaz! – azzal felemelte mindkét kezét és a férfi felé fordította, mintha fel akarná robbantani. Esze ágában sem volt bántani, de úgy gondolta, minél előbb végez Lupinnál, annál hamarabb megleckéztetheti a férjét. Úgy tűnt, a látszólagos fenyegetés be is vált, mert a szürketaláros férfi ijedten lépett egyet hátra és védekező állásba helyezte karjait. – Szóval?

- Tényleg ő az! De most már hagyjatok békén! – kiáltott önmagából kikelve.  –Elegem van belőletek! Ti nők marhára értetek ahhoz, hogy tartsatok sakkban egy ártatlan férfit! Veszélyes boszorkák vagytok mind!

- Nyugi, Remus! – csitotta a nő. – Már itt sem vagyok! De ne merd elmondani Perselusnak, hogy tudom! Én akarom őt megleckéztetni!

- Rá is fér! Leckéztesd csak meg! Engem viszont hagyjatok ki az egészből! – azzal sarkon fordult és kirobogott a teremből, magára hagyva a nőt, majd mikor eszébe jutott, mit tett, visszament és a mosolygó Florence- re nézett. – Kérlek  -intett az ajtó felé.  –Be kell zárnom a termet.

A lány mosolyogva kilépett a helyiségből és már el is indult a folyosón. Fontosabb dolga volt, mint az ebéd.

Remus bezárta a termet és már indult is volna a Nagyterembe, de egy ismerős alak tűnt fel a folyosón. Rövid szőke haján megcsillant az ablakokon beszűrődő nap fénye és Lupin úgy érzete, menten a férfi torkának ugrik.

- Mi van veled? Fél órája várok rád a Nagyteremben! – szólt szemrehányóan Piton, mikor Lupin mellé ért.

- Hogy mit csináltam?! – tört ki a másik férfiből az egyik elfojtott düh. – Próbáltam elsimítani a dolgaidat, amiket alaposan megkevertél. Utállak!  - azzal otthagyta a döbbent Perselust, aki egy szót sem értett az egészből, de még mielőtt elkanyarodott volna a folyosón, még visszaszólt Pitonnak. – McGalagony beszélni akar veled! Veled és nem Noulsieppal! Remélem, jól beolvas majd neked!    

Perselus aznap már sokadszorra bánta meg, hogy meggondolatlanul visszatért a Roxfortba.

McGalagonytól olyan fejmosást kapott, hogy még azt is megbánta, hogy megszületett.

Gyanútlanul lépett be az idős boszorkány irodájába, mire pedig észbekapott már azon kapta magát, hogy magyarázkodik.

Elmesélt mindent, elejétől a végéig. A titokzatos idegen feltűnésétől kezdve, az átkokon át, egészen addig a pillanatig, míg át nem lépte az iskola kapuját.

McGalagony figyelmesen végighallgatta, ahogy annak idején Dumbledore is és miután befejezte mondandóját a férfi, úgy lehordta a sárga földig, hogy Perselus egészen belesápadt.

- Felelőtlen! – kiáltotta az asszony és Piton titokban igazat is adott neki. Fejét lehajtva hallgatta Minerva szóáradatát, amiben elmondta őt mindennek. Néha már- már úgy érezte, az asszony egy szótárból olvassa fel a bajkeverő, felelőtlen, önző és hasonló szavakat.

- Csalódtam Önben! – fejezte be végül és a férfi már lelki szemei előtt látta, ahogy ezzel az őrült akcióval megásta saját és társai sírját. – Örüljön, hogy Mordon professzor még nem tud arról,  mit tett! Mindazonáltal – folytatta kissé megenyhülve és a egy halvány mosoly szaladt át az arcán – örülök, hogy épségben itt van! De vigyázzon, meg kell őriznie az inkognitóját. Senkinek nem szabad megtudnia, hogy visszatért!

Perselus bólintott. Eddig is némán hallgatta végig az idős boszorkány válogatott szitkait, most sem volt kedve beszélni.

Engedélyt kért a távozásra, mintha egy katonai iskolában lenne, majd szobája felé indult.

Florence hosszú órák óta várakozott férje szobájának ajtaja előtt, majd úgy döntött, jobb, ha később jön vissza, hátha akkor már a férfi is megérkezik.

Éppen indult volna, mikor a folyosó végéből lépések zaja hallatszott.

A nő arcán gonosz mosoly jelent meg és lassan elindult a hangok irányába, míg nem belebotlott Perselusba.

Pitont láthatóan meglepte a hirtelen találkozás Florence-szel és gyanakvó pillantást küldött a boszorkány felé, aki csábosan rámosolygott.

Te jó Ég! – suhant át a férfi agyán.  – Itt valami készül. Légy résen, Perselus!

- Bemehetnénk? – szólt csilingelő hangon a nő és továbbra is ellenállhatatlanul mosolygott.

Most megkapod, drága férjecském! Megbánod még azt is, hogy a világra jöttél!  - gondolta gonoszul.

- Miért ne? Jöjjön!  -azzal bevezette barna hajú feleségét a szobába és bár még mindig nem tudta feledtetni magával, hogy itt bizony valami nagyon nincs rendben, mégis magabiztosan lépett be a helyiségbe és fordult szembe a nővel. – Miben segíthetek, Miss Harper?

Segíteni? – nevetett magában a boszorkány. – Inkább neked lesz szükséged segítségre!

- Gondoltam, van még egy kis elintézni valónk, Noulsiep professzor – mondta ki inkább hangosan és kihívóan közelebb lépett a férfihoz, kék tekintetét Piton zöld szemébe fúrta, majd elmosolyodott, karjait pedig a bájitaltan tanár nyaka köré fonta és óvatosan megcsókolta.

Perselus fejében ugyan vadul szólt a veszélyt jelző sziréna, de most az egyszer nem foglalkozott semmivel. Két karjába zárta a nőt és szenvedélyesen visszacsókolt. Beletúrt a sűrű barna hajzuhatagba, másik kezével pedig Florence hátát simogatta. Tudta, ha hamarosan nem történik valami, elveszíti a fejét és akkor nincs megállj.

A valami, azonban igencsak korán jött el, méghozzá egy hatalmas pofon formájában.

Piton először nem is értette mi történik vele. Értetlenül meredt az előtte álló nőre, akinek szemei szinte villámokat szórtak az elfojtott dühtől.

- Te rohadt szemét! – sziszegte Florence Piton szemébe nézve. – Te utolsó aljas…

- Mi van?! – kiáltotta értetlenül a férfi. Semmit nem értett az egészből.

-Meddig játszod még előttem a hülyét, Perselus? Azt hitted nem veszem észre, hogy te vagy az? Ennyire hülyének néztél?!

- Florence… én…- próbált tiltakozni a férfi, ügyet sem vetve arra, hogy végképp leleplezi magát, de a nő csendre intette.

- Most én beszélek! Én kis naiv, azt hittem, hogy a hős férjem bujkál minden és mindenki elől, hogy ne sodorja veszélybe a küldetést, erre kiderül, hogy egy jó ideje már a Roxfortban van! A hős Perselus Piton, aki életét kockáztatva…

- Hagyd abba és hallgass végig! – ragadta meg a nő karját Piton. Annyira dühös volt, legszívesebben felpofozta volna feleségét, hogy észhez térítse.  – Nem azért jöttem vissza, mert hívtak, hanem, hogy téged lássalak!

- Ez már lejárt lemez! Nagyon unom!  - gúnyolódott Florence. – Hát nem veszed észre, hogy hazudsz? Az egész életed egy nagy hazugság! Talán még az sem volt igaz, hogy szeretsz!

- Ebben az egyben soha nem hazudnék!

- Te akkor is hazudsz, ha kérdezel! – válaszolt komolyan a nő. – És ez a név: Noulsiep! Azt hitted nincs annyi eszem, hogy feltűnjön, hogy a neved betűiből raktad össze ezt a…

- Na ide figyelj, szépségem! – sziszegte most már Piton is. – Tévedsz, ha azt hiszed, hogy előled rejtőzködtem! Ha nem tűnt volna fel, körözött bűnöző vagyok és nem árt, ha nem ismernek fel azonnal! Megszakad a szívem, hogy el kell oszlatnom a rózsaszín felhőket, kedvesem, de nem te vagy az oka annak, hogy ebben az alakban tértem vissza! Tény, hogy te is benne voltál, hiszen elsősorban téged akartalak látni, de az én feladatom itt folytatódik tovább, úgyhogy…

- Te tényleg egy nagy hazudozó vagy!

- Inkább jó színész, drágám!

- Hah! Még hogy színész… Csapni való!

- Na, szépségem, most jött el az idő, hogy a formás kis lábacskáidon kitipegj ebből a szobából!

- Hogy te mennyire egy gennyes alak vagy!

- Én is szeretlek, drágám! – azzal egy cseppet sem gyengéd csókot nyomott meglepődött felesége szájára és gyengéden kiterelte a szobából.