Eseménytelen Halloween

Annyi sürgés-forgás után végül elérkezett a bál napja. A délutáni tanítás után Reena a szobájába ment, hogy átöltözzön. Hosszas készülődés után elégedetten forgolódott a tükör előtt. Végül elindult a Griffendél klubhelyisége felé, hogy begyűjtse a törpéit. A lelkes gyerekek már a lépcsőfordulóban integettek neki. A lány nevetgélve nézett végig a mókás seregleten, majd együtt lementek a Nagyterembe. Mikor beléptek színes, zsibongó kavalkád fogadta őket, de azért jó néhány tanulónak szemet szúrt a furcsa kis sereglet és rendesen megbámulták a tanárnőjüket. Reena tekintete kutatva pásztázta a termet, míg végre megtalálta akit keresett, az egyik tanárok számára fenntartott kisebb asztalnál. A bájitaltan tanár rendkívül szokatlanul festett. Hercegi jelmeze ugyanis - a fekete nadrágon kívül - egy fodrokkal bőven ellátott fehér ing volt, ami fölé egy aranysújtásos méregzöld kabátot húzott. A zord ábrázat nem tartozott az öltözékhez, de legalább az ő sajátossága volt.
- Perselus, rendkívül sármos vagy ma este! – köszöntötte a lány enyelegve.
- Szerintem inkább egy idióta vagyok, hogy hagytam magam rábeszélni erre. Az az érzésem, hogy a hátam mögött minden koszos kölyök rajtam röhög. Ti meg mit bámészkodtok itt manók? Söprés, menjetek bálozni! – zavarta el a hét törpét.
Szegény gyerekek ijedt képpel kullogtak el a táncparkett felé.
- Na de kedvesem, nem lehetsz ilyen durva velük! Csak az én kedvemért vették fel ezt a jelmezt. Olyan lelkesen akartak segíteni.
- Én is a kedvedért húztam fel ezt a bájgúnár hacukát. Ne akard, hogy az én lelkesedésem is lelohadjon! – felelte a férfi tettetett fenyegetéssel a hangjában.
- Nekem úgy tűnik, hogy ez már megtörtént. – kuncogott a lány. – Gyere, együnk valamit, attól talán jobb kedved lesz.
Karon fogta a férfit, és a terem szélén álló gazdagon terített svédasztalhoz húzta, majd mindkettőjüknek szedett a finomságokból. A tányérokat kedvese kezébe nyomta és visszaindult az asztalukhoz. Útközben végignézett a termen, de csak alig néhány diákot vagy tanárt ismert fel. Örömmel látta, hogy volt jó néhány, nagyon ötletes figura.
- Nézd, milyen jól mutat Vector professzor és Minerva! – bökte oldalba a férfit, mikor végre leültek. Igazán szép pár lennének!
Piton körbenézett és a táncparketten meglátta amint az óriási ananásznak öltözött Vector egy eszkimót próbál maga körül forgatni. A látványtól majdnem félrenyelte a sajtfalatkát.
- Nem szereted a bálokat, igaz? – kérdezte Reena visszafojtva a nevetését.
- Szerintem tisztában vagy vele, hogy csak miattad vagyok itt.
Ebben a pillanatban a terem egyik sarkában nagy csődület támadt. Az összegyűlt diákok sikoltozva kacagtak. Dean Thomas és Seamus Finningan ugyanis eleget téve a Weasley ikrek tavalyi évben kifejtett kérésének több tucat Filibuster csillagszórót engedtek el egyszerre a teremben. A bájitaltan tanár megvizsgálta a kiürített ládákat, melyeken hogy-hogynem a Weasley Varázsvicc Vállalat márkajelzése szerepelt.
Hát ez hihetetlen – fortyogott magában – már rég itt hagyták az iskolát, de az emlékük még mindig itt kísért! Éppen azon töprengett, hogy hány pontot is vonjon le a Griffendéltől ezért a kis közjátékért, mikor valaki lágyan a karjára tette a kezét.
- Kérlek, kíméld meg a pontjaikat – szólt a lány egy félmosollyal. – Végül is ma bál van és nézd, még Dumbledore is milyen jót mulatott rajta! – intett a fejével az egyik asztal felé, ahol az igazgató éppen a mosolyát próbálta belefojtani hosszú, fehér szakállába.
- Na jó, nem. Most az egyszer! – sóhajtott fel a férfi megadóan. – Pedig nekem ez lett volna az igazi szórakozás. – motyogott az orra alatt alig hallhatóan.
Persze egy exauror éles fülével nem számolt, ezért meglepetésként érte az arcába zúduló, maréknyi, sütőtököt formázó konfetti.

Késő éjjel volt, a terem félig kiürült, a világítás gyanánt szolgáló gyertyák jó része is ellobbant már, a levegő fülledt meleg töltötte be. Csak a zenekar bűvölte a lágy dallamokat fáradhatatlanul.
- Gyere, - állt fel Piton az asztaltól, ahol már jó ideje üldögéltek – menjünk ki a parkba sétálni!
Karon fogta a lányt és kivezette a nagyteremből. Amint kiléptek a kapun rögtön megborzongtak a hűvös éjszakai levegőtől. A lány fázósan húzta össze magát, mire ő a vállára terítette fekete bársonytalárját. Elsétáltak a Nagyterem ablakai előtt, ahonnan kiszűrődött a gyertya fény és a lágy dallamok.
- Táncolunk? – súgta lágyan.
- Most? Itt? – nézett körül hitetlenkedve Reena.
- Igen, itt és most. Veled. – azzal szorosan magához ölelte és lassú ritmusban vezette a lányt a füvön.
- Tudod, néha egészen bolondos ötleteid támadnak!
- Csak amióta téged ismerlek.
Sokáig keringtek szótlanul a holdfényben, mikor a férfi ismét megtörte a csendet:
- Aludj nálam ma éjjel!
A lány semmit nem felelt, csak még szorosabban simult a zöld kabáthoz.
Hajnalodott, mire mindenki felment a szobájába és a tanárok is nyugovóra térhettek. Mikor beléptek az alagsori szobába a férfi szinte azonnal levetkőztette a lányt, majd kapkodva ledobálta a saját ruháit is. Azzal felkapta kedvesét és a fürdőszoba felé vette az irányt. A magasból hulló forró vízsugarak alatt állva gyengéd csókban forrtak össze és bármennyire is fáradtak voltak a szívtépő vágy még adott nekik elég erőt.
Piton óvatosan a falnak döntötte a lányt és egy gyors mozdulattal beléhatolt. Ott, a meleg, illatos párában adták meg egymásnak a boldogságot.
A férfi álmaiban ismét megjelent az erdő, de már nem kívülálló volt. Már a fák között járt utat keresve. A hatalmas fák oltalmazóan borultak fölé és lágyan suhogtak a szélben, de ösvényt nem talált. Valahogy mégsem félt. Csak leült az egyik fa tövében és elgondolkodott. Eltévedtem az erdőben és maradok. Ne keressetek!

Már majdnem dél volt, mire Reena végre kinyitotta a szemét. Mellette üres volt az ágy, de a takarón ott várta egy tálca, megrakva minden jóval. Válogathatott mit szeretne enni. Piritóst dzsemmel, esetleg rántottát, vagy sült szalonnát. Volt ott egy kevés zabkása és egy kancsó sütőtöklé. Nem igazán tudta, hova kapjon, de nem is kellett sokáig törnie a fejét, mert ekkor kedvese kijött a fürdőből épp csak egy törölközőt viselve a derekán.
- Hogy te milyen figyelmes vagy! – mosolygott a lány. – Bár az az igazság, hogy jól esne a reggeli előtt egy kis előétel.
- Pontosan mire gondolsz? – színlelt értetlenséget az áhított előétel.
- Gyere, megsúgom! – mutogatott az ujjával.
- Ó, nincs itt senki aki meghallaná, mondhatod! – kémlelt körbe a férfi mókásan.
A lány óvatosan az ágy melletti kisszekrényre helyezte a tálcát.
- Na gyere, kérlek! – nyafogta kislányosan.
- Nem lehet, félek tőled!
- Ígérem, nem bántalak!
- Rendben, de figyelmeztetlek, hogy nálam van a pálcám! – válaszolt Piton és lehuppant a lány mellé.
A kis boszorkány azon nyomban lerántotta pálcát rejtő törölközőt és maga alá gyűrte a rettegett varázslót.
- Hát jó, te győztél. – konstatálta a varázsló és feltette a kezét.