Meglepetés


A nő újabb hatalmas lökést érzett a combjai közt.
- Akkor segítesz? – hallatszott a férfi nyögése.
- Miért kockáztatnám Voldemort haragját? – lihegte a boszorkány.
- Talán ezért? – felelte a férfi, miközben gyorsította a tempót.
- Ah, még nem vagy elég durva! – harapta össze ajkait Bellatrix.
- Mit nem mondasz! – felelt gúnyosan Lucius, majd felkapott egy sálat a földről és a nő kezeit az ágytámlához kötözte.
Olyan erőszakos hévvel tette magáévá, hogy a lepedő szinte sistergett alattuk. Majd miután végzett, kihúzta magát a nőből, felrántotta a nadrágját és mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga elindult az ajtó felé.
- Mit képzelsz, hová mész? Nem hagyhatsz itt, csak így! – dörrent rá a nő.
- És vajon miért nem? – fordult vissza a varázsló, gúnyos mosollyal az arcán.
- A segítségem kell, nem? – tekergette csábosan a csípőjét a feketeség.
A férfi szó nélkül visszafordult és megadóan fúrta vékony ajkait a nő ölébe.

Reena és Perselus csak a másnapi ebédnél jelentek meg. Hiába ébredtek ugyanis korán, a frissítő alvás után újabb leckeismétlésnek érezték szükségét.
Reenának már az első hajnali napsugaraktól kipattantak a szemei és igen csak pajkos hangulatban találták őt. Nagyon óvatosan – nehogy a férfit idő előtt felébressze – becsúszott a takaró alá és ajkai közé vette kedvese férfiasságát. A férfi álmai határán járt, mikor ágyékát hirtelen elöntötte a vágy és ez rövid idő alatt éberré tette. Azonnal rájött mi, pontosabban ki lapul a furcsa jelenség mögött és egyetlen mozdulattal lerántotta a takarót a tettesről.
- Neked is jó reggelt, szépségem! – szólt kedvesen a lányhoz.
Reena feljebb kúszott és a szépen ívelt szájakat vette birtokba. Piton úgy döntött nem nagyon van mire várni és egy gyors mozdulattal magára rántotta kedvesét és vadító ritmust diktált neki.
Azután tanultak a kádban és a kanapén, majd a kádban. Végül elérkezett az ebédidő.
Együtt sétáltak le a nagyterembe, ami az egész tanári kar előtt világossá tette a helyzetet. Mindenki pajkosan, vagy éppen cinkosan mosolygott rájuk.
Mikor leültek az asztal mellé az igazgató rögtön megszólította őket:
- Perselus, Reena, jövő hét végén gyűlést tartunk a rend főhadiszállásán. A részletekről majd később tájékoztatlak benneteket.
Szótlanul bólintva vették tudomásul a hírt. Valahogy most nem tudták annyira komolyan venni a dolgot. Még túlságosan közel volt az elmúlt éjszaka emléke.
Végre boldogok lehettek együtt. Szinte minden szabad percüket együtt töltötték. Természetesen az éjszakákat is. Hajnalig szerették egymást, hogy aztán másnap kimerülten, kapkodva rohanjanak óráikra. Valami örömteli mámoros köd lebegett körülöttük, mely nem engedte hozzájuk a külvilágot.
A napok szinte rohantak és mire feleszméltek már újabb hétvége állt előttük. Dumbledore úgy tájékoztatta őket, hogy szombaton délután négy órakor találkoznak a rend házában. Reena Pitonnal együtt hoppanált Roxmortsból a Grimmauld térre. A lány csodálkozva nézett körül a lepusztult környéken, majd még inkább meglepődött a hirtelen előbújó házon. Ezek a meglepetések azonban mind kevésnek bizonyultak ahhoz képest, ami a házban tárult a szeme elé. A falak tele voltak aggatva levágott házimanó fejekkel, esernyőtartó gyanánt egy levágott troll-láb szolgált. Kétségkívül egy sötét varázsló házában jártak. És ez még nem volt minden, rögtön az előszobában Harry Potterbe ütköztek, aki szabadkozva elnézést kért és eltűnt az emeletre vezető lépcsőn. A lány kérdő tekintetett vetett a bájitaltan tanár felé, de az csak egy titokzatos mosoly kíséretében ennyit válaszolt:
- Menjünk a konyhába, Dumbledore minden kérdésedre felelni fog.
A lány bólintott, majd a férfi mögött belépett a megnevezett helyiségbe. Odabent már több boszorkány és varázsló ült egy hosszú asztalnál. Reena számára – egy-némelyiktől eltekintve – csupa ismerős arc. Remus Lupin, Nympha Tonks, Kingsley Shacklebolt, McGalagony, Alastor Mordon Molly és Arthur Weasley és még sokan mások, valamint maga a Roxfort igazgatója is. Mikor beléptek az ajtón elhalkult a beszélgetés és minden szem rájuk szegeződött. Molly Weasley felpattant és székeket hozott az újonnan érkezők számára. Alig ültek le, az igazgató máris a tárgyra tér.
- - Isten hozott mindnyájatokat! Igen fontos ügy miatt kértelek ide titeket. – nézett körül az egybegyűlteken. – Először azonban szeretném új rendtagunkat tájékoztatni néhány dologról. Kedves Reena – fordult most a lányhoz – mint bizonyára észrevetted, hogy a ház fekete mágusok emlékét őrzi, sőt ha jól értesültem Harry-vel is találkoztál már. Nos, tudnod kell, hogy ez a ház valamikor a Black család tulajdonát képezte, utolsó gazdája Sirius volt, akit tévesen – igen, jól hallottad tévesen – ítéltek el és zártak az Azkabanba. Sirius Black volt Harry keresztapja és tavaly….nos Sirius halála után ő örökölte a házat. – itt az igazgató tekintetére komor felhő telepedett. Bár a rend szabályai szerint tagok csak nagykorú varázslók lehetnek, néhány hónappal ezelőtt Harry is soraink közé lépett. Megmagyarázom. – szólt a lányhoz értetlen tekintetét látva. – Bár ez a fiú mióta betette a lábát Roxfortba, tehát 11 éves kora óta többször szállt szembe sikeresen Voldemorttal, mint a legtöbb varázsló és több életet megmentett, köztük egy rendtagét is, én mindvégig úgy kezeltem őt, mint egy gyereket. Eltitkoltam előle olyan információkat, melyet jogában állt volna tudni. Ennek következményeként halt meg Sirius. Igen, nagyobb részben az én hibámból alakult így. Nem láttam, hogy Harry már rég nem gyerek, sőt azt hiszem valójában soha nem is volt az. A történtek után úgy éreztem, sem okom, sem pedig jogom nincs arra, hogy továbbra akként kezeljem, főként mivel a hadiszállásunkat is neki köszönhetjük. Sirius halála után is a rendelkezésünkre bocsátotta a házat. Azonban bizonyos okokból még most sem adunk mindent a tudtára és nem vehet részt minden gyűlésen, ahogy ezen sem. Ezért kérlek, hogy az itt elhangzottakról ne tájékoztasd őt.
- Értem. – felelt Reena szorongva. Kicsit sok volt neki, hogy egy gyermek ilyesmiben vesz részt.
- Rendben. – felelt az igazgató. - Akkor most rátérhetünk a fontos ügyre. –folytatta. – Ez a fontos ügy pedig te vagy Reena.
Reena szemei megdöbbenést tükröztek, de nem ő volt az egyetlen a helyiségben, akinek meglepetést okoztak a hallottak. Mindannyian tanácstalanul néztek az igazgatóra. Egyedül McGalagony és Piton ült a helyén szótlanul és nyugodtan. Reena segélykérően nézett a férfira, aki megnyugtatóan rámosolygott.
Dumbledore ekkor elmesélte a lány családjának történetét. Finn származását, a családi titkos receptet és a vele járó átkot. Mikor előadta a hosszú történetet ismét a lányhoz fordult:
- Mond, tudod, ki volt az a varázsló, aki miatt Imaya Kai végrehajtotta ezt az ősi bűbájt?
A lány értetlenül nézett a hosszú, ezüstfehér hajú varázslóra.
- Nem, fogalmam sincs. Soha senki nem említette a családban. Azt hiszem tulajdonképpen senki nem tudta, úgy értem nincs dokumentum róla a birtokunkban.
- Nos, nekem most már van. – felelte az igazgató. Egy finn varázsló – akivel nagyon régen együtt dolgoztunk – a rendelkezésemre bocsátott egy több mint ezer éves dokumentumot, melyből kiderült, hogy a kor leghatalmasabb mágusa, aki megalázta és elhagyta ősödet Imaya-t és aki miatt a családod évszázadok óta hordozza az átkot nem volt más, mint Mardekár Malazár.