Reggeli után a terveihez híven a könyvtárban kötött ki, és már dél is elmúlt, mire befejezte az általa ismeretlen könyvek tanulmányozását. Madame Cvikker ugyan készségesen segített neki, még is rengeteg volt az átolvasni való. Úgy döntött, hogy kihagyja az ebédet és inkább a szabadban eszik. A házimanók bizonyára szívesen adnak neki néhány szendvicset. Az igazgató titokban elárulta neki, hogy hol találja a konyhát és mi módon lehet oda bejutni, arra az esetre ha netán éjszaka szüksége lenne egy kis tökös pitére. Borzasztó, milyen édesszájú – somolygott magában a lány. A legtorkosabb kölyköt is felülmúlja. Talán ezért is kedvelik annyira a gyerekek. A körte csiklandozás után egy-kettőre bent volt a konyhában, ahol is szembe találta magát Dumbledore-ral, aki úgy állt a konyha közepén mint akit rajtakaptak. Kezeiben néhány csokis pitét és karamellás kekszet szorongatott.
A lány képtelen volt nevetés nélkül megállni:
- Albus, az ég szerelmére, hiszen most volt ebéd!
- Nos, igen. Viszont mikor fel akartam menni az irodámba, eszembe jutott, hogy ezekre feltétlenül szükségem van és a konyha már közelebb volt, mint a nagyterem. Tudja, ezek egy kísérlethez kellenek. – kacsintott rá a lányra, majd kioldalgott az ajtón.
A lány még mindig kuncogva bemutatkozott a házimanóknak és néhány szendvicset kért tőlük, ők pedig örömmel teljesítették az új tanár kérését és biztosították róla, hogy bármikor szívesen látják.
A konyhából kifelé menet újra eszébe jutott a bájitalok rettegett mestere. A férfi arca – mint egy szemtelen piaci légy – újra és újra betolakodott a gondolatai közé. Bántotta, hogy képes volt ennyire közömbösen ülni mellette, miközben ő már egyetlen érintésétől is tüzet fogott. Nem értette, hogy miért nincs a férfinak egyetlen kedves gesztusa sem felé, hisz az erős vonzalom egymás iránt már az első találkozásuk alkalmával nyilvánvalóvá vált. Talán nem vagyok az esete, vagy túl régóta él magányosan ahhoz, hogy ki tudja mutatni az érzelmeit. Már éppen kilépett volna a kapun, mikor egy kósza gondolat, mint villám hasított belé, hogy aztán azonmód – a piknikről tökéletesen megfeledkezve – visszavágtasson a szobájába. A szendvicseket gyorsan lepakolta a nappaliban, berohant a hálóba és lázasan kutakodni kezdett a fiókok mélyén. Hosszú idő után végre megtalálta. Egy kicsinyke kristály tégelyt apró ezüst tetővel, benne csillámló halványkék balzsammal. Hirtelen elkomorodott az arca. Az tégelyhez korábban tartozott egy ezüst szelence is, benne egy ősi titkos, családi recepttel, de azt elvitte egy halálfaló azon a karácsonyon.
Az üvegcsét, melyben egy különleges balzsam rejtőzött az édesanyjától kapta 16. születésnapjára, azzal az ígérettel, hogy az esküvője napján megkapja a hozzátartozó szelencét és a receptet is. Sokáig nem próbálta ki. Akkor még nem volt rá szüksége, később pedig képtelen volt elővenni, a hozzáfűződő szomorú emlékek miatt.
A titkos recept anyai ágon öröklődött a családban, finn származású nagymamája hozta magával, mikor áttelepült Angliába. A balzsamnak nagyon különleges bódító illata volt. Mindenütt otthagyta nyomát, ahol viselője járt. Állítólag a „vén boszorka” ennek segítségével ismerkedett meg nagyapjával.
- Hát most éppen erre lesz szükségem. – közölte a lány a tükörképével, aztán szépen, finoman felkent egy leheletnyi balzsamot a füle mögé. Hirtelen eszébe ötlöttek édesanyja egykori szavai: „Reena drágám, ez nem szerelmi bájital. Nem ébreszthetsz vele szerelmet, csupán ráébreszthetsz vele egy férfit az érzelmeire. Csak akkor használd, ha úgy érzed nincs más megoldás. A balzsam készítésekor egy ősi, finn varázslatot alkalmaztak, mely mellékhatásaként egy velejéig romlott, gonosz férfiban, kegyetlen, vad vágyat ébreszthet. Ez a vágy nem hagyja nyugodni, amíg nem kaphat meg, vagy bele nem pusztul. A család története során csak egyszer fordult elő, ükanyáddal. Ezt a történetet már ismered, épp ezért kérlek légy nagyon óvatos.”
- Anyám – kérdezte akkor, ha ennyire veszélyes, miért adod tovább nekem, miért nem semmisítetted meg?
- Ez is a varázslat része – válaszolt keserű mosollyal az édesanyja – a családnak az nőtagja, aki használta a balzsamot, de nem adja tovább a megfelelő időben, elveszti a férfit, akit szeret. Családi varázs – családi átok. Én képtelen lennék elveszíteni édesapádat, ne haragudj rám ezért kérlek. – hajtotta le a fejét szomorúan az asszony.
Dehogy haragudott rá, hogy is tudott volna! Hisz azt ő sem bírta volna elviselni, ha elveszíti az édesapját.

A tükörbe pillantva letörölte a könnyeit.
- Nyugodj meg anyám, ebben a kastélyban nincs olyan férfi, aki bánthatna. Perselus nyughatatlanná tett, ha látom, a sorsomat látom. Tudnom kell, mit érez, ha érez valamit egyáltalán.
A kis tégelyt visszazárta a fiókba, majd leült a nappaliban és elmajszolta a szendvicseket. Végül elrágcsált egy mentalevelet az üde lehelet érdekében. Még sem liheghet Perselus nyakába – ha úgy hozná a sors – szalámi szagúan.
Hihetetlen izgalom vett rajta erőt. Kisebb fajta csodát várt a kencétől, és mivel volt még úgy fél órája, elindult körbe a kastélyban, hogy mindenütt elhintse az illatát. Elment egészen a nagyteremig, ott visszafordult és felsétált a tanáriba. Rajta és Pitonon kívül már minden tanár az asztalnál ült jegyzeteibe mélyedve. Már csak két üres szék volt az asztal szélén és ennek most fenemód örült, mivel a férfi így kénytelen lesz közvetlenül mellé ülni. Így egész közelről tanulmányozhatja a balzsam hatását.
- Kedves kollégák – állt fel az igazgató – úgy látom Perselus kivételével mindannyian itt vagyunk, úgy hogy neki is láthatnánk. Ő majd később csatlakozik hozzánk. Reena, hogy áll tankönyvek tekintetében? – fordult a lányhoz.
- Sikeresen meg ismerkedtem azzal a néhány könyvvel, amivel eddig még nem találkoztam, de még nem tudom teljes biztonsággal megmondani, melyeket akarom használni az év folyamán. Viszont tekintettel a helyzet komolyságára – Voldemort szervezkedésére és a halálfalók egyre gyakoribb megmozdulásaira – idén, az elmúlt tanévvel ellentétben mindenképpen a gyakorlati oktatásra helyezném a hangsúlyt. Szeretnék minél több védekező és néhány nagyon hatásos támadó bűbájt is megtanítani a gyerekeknek, természetesen a koruknak megfelelő szinten.
Idáig jutott gondolatai fejtegetésében, mikor hirtelen kicsapódott az ajtó.

Piton, tekintve az előző esti zuhanysorozatot, nem aludt túl jól. Ráadásul hajnalban a Nagyúr is hívatta, mindent tudni akart az exauror tanárnőről. Alaposan ki is faggatta.
Szerencsére erre már felkészült, úgy hogy épp csak annyit mondott el, amit Voldemort már amúgy is tudhatott más forrásokból. Késő délelőtt volt, mire végre visszatérhetett szobájába és fáradtan hanyatlott ágyára. Természetesen elaludt, így késve indult az értekezletre, ráadásul a gyomra is korgott az éhségtől, így nem volt túl remek a hangulata. Ahogy a csarnokba ért, valami édes, fűszeres illat csapta meg az orrát lágyan. Csábító volt és kábító, azonmód megfeledkezett éhségéről és szinte önkívületben követte az illatot. Nem tudta elképzelni, honnan származik. A folyosókon senkit nem látott, az ablakok zárva voltak, úgy hogy kívülről sem jöhetett. Ahogy közeledett a tanárihoz egyre erősebben érezte. Remek – állt meg az ajtó előtt – úgy is éppen itt van dolgom! Nagy lendülettel benyitott a terembe és egyetlen pillantással sikerült felmérnie, hogy ismét a nő mellé kell ülnie. Összeszorított fogakkal elfoglalta a helyét – a késéshez természetesen nem fűzött magyarázatot. És akkor újra érezte az illatot, a nőből áradt!!!!!!!!! Te jó ég – gondolta magában – ennek a gonosz tündérnek a parfümjét követtem idáig, mint egy engedelmes pudli, akinek elhúzták az orra előtt a kolbászt? Perselus, te tökéletes hülyét csináltál magadból!!! A lány arcát kezdte fürkészni. Tudja! Ez a némber teljesen tisztában van vele! Talán még azt is tudja, hogy tegnap éjjel, álmomban mi háromszor is…. Ezt még megkeserüli!!!!!!
És Dumbledore belekuncogott a szakálába.
Kiváló legilimentor volt, varázsige nélkül is bele tudott nézni szinte bárki fejébe, bár tudásával sosem élt vissza. De erre most nem is lett volna szüksége, Pitonnak szinte az arcára volt írva.