1.

Két elkényeztetett boszorka

Bliss Rowley nem volt egy átlagos lány, és ezt ő is jól tudta magáról. Természetesen, jó Mardekáros lévén, ki is használta az adottságait. Ha egy házi feladatot nem volt kedve elkészíteni, csak egy kicsit rövidebb szoknyát vett fel, és rámosolyogott az első vele szembe jövő ellenkező nemű egyénre. Ez a taktika annyira bejött, hogy néha még a Griffendéles fiúk is a csapdájába estek. Persze, miután kézhez kapta a háziját, gyorsan törölte az áldozatai memóriáját egy Exmemoriam-mal, hogy ne kelljen „fizetnie” a segítségért. Így egy fiút többször is fel tudott használni...
Ma reggel is álmosan felkelt az ágyából, lassan felöltözködött, és mielőtt az órája elkezdődött volna, lement a prefektusi fürdőhöz. Az aznapi szerencsés már ott várt rá, és boldog mosollyal az arcán egy pergament lobogtatott a kezében. Ám a várt jutalom helyett Bliss már messziről ráküldte az átkot, majd kikapta a megzavarodott fiú kezéből a pergament, és sarkon fordulva magára hagyta.
Miután jól végezte a dolgát, elindult a Nagyterem felé, hogy megreggelizhessen az első órája előtt. Ahogy belépett a terembe, érezte magán az összes fiú mohó pillantását. Rögtön a Mardekárosok asztala felé vette az irányt, és helyet foglalt a barátnői mellett.
- Nem mondod komolyan?! Egy prefektust, egy Griffendéles prefektust vágtál át? – álmélkodott a bal oldalán ülő Desdemona Weids.
- Én bárkit az ujjaim köré tudok csavarni! – nyelt le egy falat kalácsot Bliss, és elégedetten kihúzta magát.
- Csak majdnem mindenkit… - hallotta Bliss a másik oldalán reggeliző Francie Carrwood hangját, és megakadt a torkán az étel.
- Ezt meg hogy érted? – nézett rá villogó szemekkel.
- Fogadjunk, hogy tudok mondani valakit, akit nem tudsz elcsábítani! – mosolyodott el gúnyosan Francie.
- Ki lenne az? – kérdezte dühösen Bliss. – De az nem ér, ha egy meleget, vagy egy 420 éves múmiát mondasz!
- Rendben. És mit kapok, ha győzök? – kérdezte kapzsi csillogással a szemében a lány.
- Mit akarsz?
- Ezt! – mutatott Francie a Bliss nyakában lógó medálra. Blissben benne akadt a szó. A dédnagymamája nyaklánca, amit már kislány kora óta hordott. Nem csak hogy családi örökség volt, és nagyon sokat ért, de Bliss érzelmileg is nagyon kötődött hozzá – bár ezt Mardekárosként, ha megkínozzák sem vallotta volna be. – Vagy talán félsz, hogy vesztesz? – vette észre a lány Bliss habozását. Tudta, hogy ha Bliss eddig gondolkodott volna a fogadáson, most már biztosan benne lesz, csak hogy a becsületéért kiálljon.
- Én semmitől sem félek! – csattant fel Bliss.
- Még valami… A fogadást csak akkor nyered meg, ha a kiszemelttel együtt töltesz egy éjszakát, úgy… Szóval, benne vagy? – nézett farkasszemet a lánnyal Francie.
- És én mit kapok, ha nyerek? – próbálta halogatni a döntést Bliss.
- Ha nyersz, az évzárón meztelenül fogok bevonulni ide. – vállalta merészen és magabiztosan Francie. Bliss egy pillanatra megrettent ettől az önbizalomtól, de tudta, hogy ha visszakozik, akkor oda a hírneve, így megfogta Francie felé nyújtott kezét.
- Na és szabad végre megtudnom, hogy ki lesz a következő áldozatom? – kérdezte meg feszengve Bliss.
- Persze. – mosolyodott el gonoszan Francie, és hátra fordult a tanári asztal felé. Bliss a szemeivel követte a lány pillantását, majd döbbenten nézett rá.
- Ezt most nem gondolod komolyan, ugye? – reménykedett még mindig abban, hogy viccel, de az arcán látta, hogy halál komolyan gondolja a dolgot.
- Az új áldozatod, a mi „szeretett” házvezető tanárunk, Perselus Piton professzor.