Mikor egy szív magányos

Megjegyzés: Régi címén: Wenn ein Herz einsam... A történet egy Harry Potter Univerzumban játszódó lovestory, főszereplők pedig Piton és egy saját karakter.

Kockázatok és mellékhatások tekintetében kérdezze meg felelős barátnőjét illetve a mű ajánlóját. Az érzelmekért, amelyeket a kontármány esetlegesen kiválthat nem vállalok felelőséget, de azért büszke leszek rá, ha bevallod, hogy mi volt a véleményed akár pozitív, akár negatív, mert látszik, hogy elolvastad :) Jogokról csak annyit, hogy pénz beszél kutya ugat, úgyhogy egyébként sem tervezem kinyomtatni, te se tedd! (A "karakterek JKR tulajdonát képezik" - szöveget gondolom tudod! -persze kivéve azokat, amik az enyémek, hihi) Szóval Jó Olvasást!

1. Fejezet

Egy régi barát 

Gyönyörű nyári nap virradt, a hatalmas kastély falain rózsaszínben táncoltak a kelő nap sugarai. A kastély melletti tó tükre békésen fodrozódott és lágy harmat csillogott a zöld füvön. A tiltott rengeteg fáinak méltóságteljes sokasága békésen terült el a tó mellett, szinte védelmet nyújtva az iskolának. Sötét lakóinak nagyobb része ilyenkor a sűrű rengetegbe húzódva várta az éjjeli homályt. A Roxfort falait látszólag ez a rejtélyes nyugalom uralta, azonban az itt élő tanárok és a diákok legtöbbje tudta: ez a nyugalom csak a látszat, és csupán a kezdete egy talán minden eddiginél nehezebb és talán az utolsó „tanévnek”.

A rengeteg szélén hirtelen ijedten röppent fel néhány madár. Egy különös alak tűnt fel a komor fák árnyékában. Tett néhány lépést az iskola irányába, majd megállt. A hajnali fény derengve világította meg alakját. Egy különös nő volt, fekete talárt viselt, hullámos, sötétbarna haja a válláig ért és néhány tincs rakoncátlanul lógott fiatalos arcába, sötéten csillogó szemeivel a kastélyt figyelte és halkan ennyit suttogott:

-Hazaértem - mosolyodott el - Újra itthon vagyok - mondta és csillogó szeme sugárzott a viszontlátás örömétől. Kezében egy kis csomagot tartott, lenézett a barna papírba kötözött kicsiny levélre és vett egy mély levegőt - Már csak fel kell támadnom! - suttogta magának. Mosolyogva megfordult és hóbagollyá változva eltűnt a Tiltott Rengeteg fái között.

Roxfort lakói ez alatt lassan felébredtek. Még egy hét volt a tanév kezdetéig. Néhány diák már most megérkezett, és élvezte szabadságának még hátralevő kicsiny, békés részét. A tanárok a tanévi anyag utolsó részleteinek kidolgozásán munkálkodtak.

McGalagony professzor az elsősök utazását próbálta megszervezni, hogy a gólyák és a felsőbbévesek biztonságban megérkezzenek. Felmerült ugyan: most hogy Voldemort visszatért, be kellene szüntetni a tanítást, de erről mind a Mágiaügyi Minisztérium, mind a szülők hallani sem akartak. Így az ő feladata volt felügyelni, hogy az utazást különösen nagy elővigyázatossággal bonyolítsák le.

Dumbledore, irodájának mélyén ülve merült bele gondolataiba. Egy emlék rémlett fel szemei előtt. Egy látszólag békés fiúé, aki magányosan ült egy könyvvel a kezében, a roxforti tó partján és a betűk közé menekülve próbálta haragját csitítani. – Tom, mi történt veled? – sóhajtott.

Ekkor kopogtak az ajtón, az igazgató kizökkent gondolataiból. Kinyílt az ajtó, és belépett egy magas, méltóságteljes férfi. Éjfekete talárt viselt, amely hevesen lobogva követte minden mozdulatát, fekete haja sápadt fényt kölcsönzött arcának, szinte teljesen fekete szemei pedig érdeklődve figyelték az igazgatót.

-Gyere csak be Perselus – mosolygott félhold alakú szemüvege mögül a férfire. Tudta miért van most itt a bájitaltanár. Piton néhány nappal ezelőtt érkezett meg Londonból. Régen a halálfalók közé tartozott, azonban még idejében elhagyta a Sötét Urat, mielőtt túl késő lett volna. Még mindig maradtak azonban kapcsolatai, főleg London környékén, s mivel a halálfalók titokban újra visszatértek Urukhoz, szükség volt némi információra. Ennek ellenére az igazgató biztosan tudta, hogy a férfi most a még mindig üres Sötét Varázslatok Kivédése tanári állás iránt akar érdeklődni, Pitonnak, ugyanis még mindig elszánt célja volt megszerezni ezt a tantárgyat, és szívből gyűlölt minden „új tanárt”, aki az útjába állt.

-Jól sejtettük – kezdte higgadtan Piton – csaknem mindegyikük visszatért Voldemorthoz, Chapple, Savage és Flynn eltűntek, ők elszántan elfordultak a sötét oldaltól, nem számítok rá, hogy valaha is viszont látjuk őket, túl sokakat juttattak már Azkabanba – mondta kissé elgondolkozva.

-Reméltem, hogy sértetlenül visszatérsz Perselus, nem örültem, hogy csak úgy eltűntél egyik napról a másikra, egy szűkszavú levélkét magad után hagyva, miszerint Londonba mentél „információgyűjtés” céljából.

-Elnézést Albus, hirtelen kellett mennem, nem kelthettem feltűnést! – közölte hidegen – A Roxfort Express útját sikerült biztosítanunk?

-Igen, emiatt nem kell aggódnunk, biztosra veszem, hogy Minerva mindent megtesz, azért hogy a gólyák sértetlenül érkezzenek a beosztási ceremóniára! – közölte Dumbledore, és aggódva vette tudomásul, hogy csupán egyetlen hét áll előttük a tanév kezdetéig és még csak jelöltje sem volt az új állásra.

-És a Sötét Varázslatok Kivédése? Van már új tanárunk? – kérdezte várakozva Piton, és rögtön elárulta, hogy miért is van most itt.

Dumbledore kénytelen volt igazat adni a bájitaltan tanárnak, arra a döntésre jutott, hogy felajánlja Pitonnak az állást, bár nem tartotta jó ötletnek, hogy sötét varázslatokkal engedje foglalkozni.

-Perselus… – de nem tudta befejezni a mondatot, mert ebben a pillanatban egy hófehér bagoly repült be a nyitott ablakon keresztül és egyenesen az igazgatói szék támlájára telepedett, kicsiny csomagját Dumbledore ölébe ejtette és átszállt Piton székének karjára.

Mindketten meglepődtek a madár hirtelen megjelenésén. Dumbledore felvette a csomagot, amely egy barna papírba tekert, rövid írást tartalmazott. Kibontotta és olvasni kezdte:

-Ez a kézírás… nem lehet… - mondta halkan.

Voldemort visszatért Albus, a Roxfort és Harry veszélyben vannak. Talán ideje nekem is feltámadnom. Csupán felelj hangosan, szüksége van rám az otthonomnak?

Az utolsó mondatot már hangosan olvasta, ekkor a levélből egy ezüstszínű falevél hullott ki, Dumbledore felvette és hirtelen furcsa kifejezés jelent meg arcán, ránézett a levél kézbesítőjére majd ennyit mondott:

-Igen, jobban mint valaha! – hangzott a nyugodt felelet és mintha egy halvány, reménykedő mosoly futott volna végig az igazgató arcán.

-Szívből reméltem, hogy ez lesz a válaszod Albus! – hangzott egy bársonyos női hang. Piton meglepődve felnézett, a madár helyén most egy gyönyörű nő állt, kezét a karfán nyugtatva.  Meglepetésében felállt helyéről és egy lépést hátrált.

-Nyugalom Perselus – intett az igazgató, és a nőhöz fordult – Seréna? Ez hogy lehetséges, te meghaltál…

-Igen, részben… – mondta - De most itt vagyok, és élek. Majd mindenről beszámolok, de előbb elmondaná valaki, hogy mi folyik itt a Roxfortban? – mosolygott a nő.

Dumbledore mosolyogva odament hozzá és megölelte. Nagyon megdöbbentette a nő felbukkanása, ugyanakkor egy igazán jó ötlete is fogant.

-Még ráérünk elmondani, a legjobb lenne, ha itt maradnál a kastélyban, még nem találtunk új tanárt a Sötét Varázsaltok Kivédése tantárgyunkhoz. Célszerűnek tartanám, ha a diákok előtt, mint tanár lennél jelen – mondta és Pitonhoz fordult.

Piton, aki eddig némán figyelte a jelenetet, most kérdőn nézett Dumbledore felé. Végigmérte a nőt és cseppet sem tetszett neki, hogy megjelenéséhez milyen következmények járulnak.

-Elnézést Perselus, engedd meg hogy bemutassam neked, egyik legtehetségesebb egykori diákunkat, talán még emlékszel rá, Seréna Water.

-Piton professzor, nagyon örülök, hogy viszontlátom – mondta kihívóan Seréna és kezet nyújtott Piton felé. Nagyon jól emlékezett rá milyen volt Hollóhátas diákként Piton óráit végig szenvedni. Be kellett vallania magának, hogy akárcsak akkor, most is meglehetősen vonzódott a férfihez. Emlékezett mennyire zavart volt ettől az érzéstől, mindenki gyűlölködve beszélt a bájitaltanárról, és éppen ezért nem is mondta el soha senkinek. Most, hogy visszajött, immár felnőttként butaságnak gondolta az egészet.

-„kizárt dolognak tartom”- gondolta Piton gúnyosan - Üdvözlöm újra Roxfortban Miss. Water - mondta kimérten Piton. „Nem lehet igaz, hogy pont őmiatta nem kapom meg a Sötét Varázslatok Kivédését!” dühöngött magában. Emlékeiben egy szemüveges, félénk, Hollóhátas lány jelent meg, aki olykor-olykor egészen jól dolgozott az óráin, de valahányszor rászólt a lány mindig eltört valamit.

Seréna késett tanuló volt, vagyis későn fedezték fel a képességei, így három évvel később került a Roxfort tanulói közé, mint kellett volna, de így is kitűnő boszorkány vált belőle.

Piton szeme szikrázott az elfojtott dühtől, „hogy merészeli ez idedugni a képét, ki lett az a tehetségtelen kis vakarcs?”- tombolt magában.

Seréna észrevette ezt az ellenszenvet és örült, hogy végre visszavághat a férfinak, mint felnőtt, és mint tanár, azon kívül, elhalászta Piton orra elől, annyira várt állását, ez hihetetlenül elégedetté tette, de bántotta is, hogy a jelenléte ilyen haragot vált ki a férfiból.

-Rendben, maradok, mint tanárnő Albus, de figyelmeztetlek hogy a tanítás nem egészen az én műfajom - mondta nevetve.

-Ne aggódj emiatt, biztosra veszem, hogy pont a tanítás nem lesz számodra nehéz feladat. Nos akkor szólok a házimanóknak, hogy keressenek neked egy szobát, egy hét múlva kezdődik a tanév, addig sok dolgunk lesz. Most pihenj, és holnap elmesélsz szépen mindent amit nem tudok, ugyanis 5 éve eltűntél. Azt a hír kaptam, hogy Voldemortnak sikerült megöletnie, örülök hogy nem volt igaz... -mondta boldogan az igazgató.

-Akkor én nem zavarok tovább, visszamegyek a laborban, ha szükség van rám, ott leszek – szólt közbe Piton, és kiviharzott az irodából. Seréna elgondolkozva nézett utána.

Az új tanárnő a bájitaltantermek közelében kapott egy szobát, Piton lakhelyétől néhány ajtónyira. Serénát nagyon zavarba hozta ez a közelség, de nem tette szóvá. A szoba egyszerű berendezésű volt, de nagyon otthonos. Az egyik fal közepén egy nagy kandalló állt, előtte egy kényelmes fotel terpeszkedett, a sarokban egy könyvespolc magasodott, rajta az alapvető mágikus könyvekkel. A szoba másik végében egy íróasztal volt, mellette egy másik helyiségbe nyilló ajtó, azon túl egy hálószoba egy kellemes franciaággyal, mellette pedig egy fésülködőasztal. A hálóhoz tartozott még egy fürdőszoba. Seréna igazán otthonosnak vélte lakhelyét és örömmel vette tudomásul, hogy most saját hálószobája lesz, és nem kell megosztania azt évfolyamtársaival.

Csodálatos érzés volt újra ebben a kastélyban lenni. Később Seréna nem bírt aludni, bárhogy szerette volna nem jött álom a szemére, ezért inkább leült az íróasztalhoz és a tanterven kezdett dolgozni, amit Albus adott neki sebtében. Késő éjfél felé járt, mire elbóbiskolt, ennek ellenére, mikor reggel felkelt úgy érezte, évek óta nem aludt még ilyen jól.