Mikor felnézett, akkor vette csak észre, hogy jó pár méterrel előbb lemaradt Piton.

- Ja, ne haragudj, csak elgondolkodtam – rögtönzött Harry, és visszament Pitonhoz.

Piton kitárta előtte az ajtót, amin „Ebédlő” felirat állt, és Harry ahogy belépett, nem azon csodálkozott el, hogy milyen a berendezés, hanem azon, hogy mit keres ott Sirius.

Sirius egykedvűen ette pirítósát, és ahogy tekintete az ajtóban állókra siklott, elfintorodott. A terem egyáltalán nem volt nagy, tíz asztal helyezkedett el két sorban. Harry rögtön felmérte, hogy mindenhol ülnek, kivétel Sirius melletti két asztalnál – ahol a teríték érintetlen volt.

Reggeli még oké, de hogy találkozzon már most Siriussal…

- Nem ehetnénk esetleg mégis otthon? – kérdezte Harry könyörögve, és rögtön hátat fordított Siriusnak.

Piton kérdően nézett rá, de aztán két kezével Harry megpördítette, és továbbra is a vállán nyugtatva vezette maga előtt.

- Nem – mondta határozottan - Napok óta nem ettél rendesen, most itt az ideje.

Végül nem a keresztapja melletti asztalhoz ültek, hanem kettővel arrébb. Harry megkönnyebbülten sóhajtott fel, mikor látta, hogy Sirius és közte legalább nyolc méter van. Piton nem szólt semmit, csak vett egy pár pirítóst a kosárból, és megkente vajjal.

Harry mivel, látta, hogy Piton minden mozdulatát követi, hogy eszik-e, végül csak megfogott ő is egy pár pirítós kenyeret.

Letette maga elé a tányérra, és körülnézett, vajon mit ehetne hozzá. Meglátta maga előtt a narancslekváros üveget, ami mindig is a kedvence volt. Lecsavarta, majd két kenyeret megkent vele.

Piton mögött pont úgy ült Sirius, hogy pillantása Harryre esett. Harry egykedvűen kezdte meg a kenyeret, miközben azon morfondírozott, vajon mikor beszél Siriussal úgy, mint keresztapja a keresztfiával. Fel sem tűnt neki, hogy Piton vele szemben már legalább öt perce őt bámulja, kezében a félig megevett pirítósával.

- Mi az? – kérdezett rá Harry, és bekapta a narancslekváros kenyerének végét.

- Nem emlékszem rá, hogy valaha is megetted volna a narancslekvárt – jegyezte meg, és miután lenyelte a falatot, még hozzátette: - Mindig is utáltad.

Harry hol a kenyerére nézett, hol Pitonra. Átkozta magát, hogy még mielőtt átjött, nem kérdezte meg Pottert az étkezési szokásairól.

- Tudod, azóta megszerettem… mármint az utóbbi napokban megkívántam… és hát gondoltam eszek egy keveset – Harry aztán végignézett az immár három megkent kenyeren, és rá kellett jönnie, hogy ez nem volt a legmeggyőzőbb kijelentés.

- Keveset? – dünnyögte Piton, ahogy Harry tányérját nézte. – Örülök neki, hogy legalább most többet eszel. A tegnapi eset után ma már jó lenne, ha legalább háromszor étkeznél.

- Persze… - tette hozzá engedelmesen Harry, és újra Piton mögé nézett.

Talán nem kellett volna, mert Sirius is épp akkor nézett rá, mikor ő. Harry megesküdött volna rá, hogy vicsorog rá.

- Ha megreggeliztünk, akkor átveszek veled egypár tantárgyat – kezdeményezte a beszélgetést Piton -, mivel nem sokára itt vannak a félévi vizsgák, és ha jól számolom, minden tantárgyból bukásra állsz, kivétel a bájitaltan.

Harry mikor épp a narancslevét itta, félrenyelt, és köhögni kezdett.

- De hát még csak november van! Addig még összeszedhetem magam! – bizonygatta, és újra ivott a narancsléből. Az összes tantárgyból bukásra áll! Hát ez remek!

Piton mint aki meg sem hallotta, miről beszél Harry, rendületlenül folytatta:

- Igen, de ha így haladsz, nem fogod tudni letenni a R.A.V.A.SZ. –t év végén – megtörölte a szalvétával a száját -, ezért legalább a bájitaltant és a mágiatörténetet még ma át kell vennünk…

Harry dühösen csapta le a lekváros kését.

- De bájitaltanból nem állok bukásra! – tört ki elkeseredetten.

Újra Piton mögé pillantott, Sirius már feltűnően őt nézte. Valószínű, remek szórakozásnak tartotta, hogy gyűlölt keresztfiával az apja veszekedik.

- Erről nem nyitok vitát – mondta szigorúan Piton - Mivel a tanárod vagyok, nagyon is tisztában vagyok vele, hogy abból is elkel egy kis segítség. Legalább abból „Kiváló” eredményt érhetnél el.

Harry még jó hogy nem ivott megint, mert most biztos újból félrenyelt volna. Mint már annyiszor, most is átkozta magában, hogy nem kérdezett semmit Pottertől.

- Remek – morogta az orra alatt.

Piton bájitaltan könyve rengeteget segített neki, de akkor sem tudott annyit, hogy legalább „Várakozáson felülit” teljesítsen. Hisz csalt…

- Nem várom el, hogy mint fiam kimagasló eredményeket érjen el bájitaltanból – folytatta rendületlenül Piton, mikor teáját kortyolgatta - de ahhoz van egy kis tehetséged, és azt nem kéne veszni hagyni.

Harry nem szólt egy szót sem, csak megtörölte a száját a szalvétával, és hátradőlt a székén, arra várva, hogy menjenek már. Sirius befejezte a reggelijét, és felkelt. Kezébe vett még egy szalvétába becsavart néhány szelet kalácsot. Mikor elhaladt mellettük, Pitonnak biccentett.

Még utoljára Harryre nézett leggyűlöletesebb nézésével, Harrynek rögtön el kezdett remegni a keze az idegességtől. Inkább az ölébe ejtette a kezét, csakhogy Piton ne lássa.

- Eszel még valamit, Harry? – érdeklődött Piton, mire Harry nemet intett – Rendben, akkor mehetünk is.

Harry legszívesebben még megevett volna tíz szelet kenyeret, csakhogy késleltesse a gyakorlást Pitonnal. Talán meghallgattattak az imái, mert Mordon tűnt fel nem sokkal előttük, Piton keresve.

- Perselus, rendkívüli gyűlést kell tartanunk – Harryre pillantott - Történt egy pár szokatlan dolog.

- Értem, mindjárt ott leszek, csak előbb elkísérem Harryt – közölte Piton, és elhagyta Harryvel az ebédlőt.

Harry magában hálát mondott, hogy Mordon épp jókor jött. Viszont jól tudta, hogy nem halasztgathatja a végtelenségig a dolgot…

- Mikor lesz vége a gyűlésnek? – érdeklődött, ahogy beérte Pitont a sietségben. – Csak mert akkor nélküled elkezdem az anyagok átnézését…

Piton mintha lélekben nem is ott lett volna, csak bólintott egyet.

- Nem tudom, mikor végzünk, de igyekszek vissza. Dracot pedig még küld el az utolsó büntetőmunkára, amit Black kiszabott rá – közölte, aztán kinyitotta Harry előtt az ajtót – Nemsokára jövök.

- Rendben – mondta Harry immár az üres folyosónak.

Inkább nem is akarta tudni, vajon mi lehetett az a sürgős dolog, ami miatt rendkívüli gyűlést kellett tartani. Becsukta maga mögött az ajtót, és egy sóhaj kíséretében lerogyott az ágyára.

- Már megint megbeszélés? – hallatszott Draco hangja az asztal mögül. Harry bólintott egyet. – Gondoltam. Elég szar érzés lehet, mikor végre együtt tölthetnétek egy napot, a háború mindig közbeszól.

Harry hitetlenkedve nézett Dracora.

Pitonnak ennyire nincs ideje a fiára? De hát Pottert gyűlölte… mi történhetett vajon, amitől Piton ennyire aggódott érte, és törődött vele?

Ha majd egyszer újra megjelenik Dumbledore, akkor ezt is megkérdi tőle; és még legalább egy tucat kérdése lesz hozzá.

Gondolataiból egy könyv csattanása zökkentette ki.

- Na, én megyek. Tudod a büntetőmunka – morogta Draco, és odalépett Harryhez. – Te meg tanulj egy keveset.

- Igen, azt akartam – mondta halkan Harry, valamiért olyan letörtnek érezte magát.

Pedig biztos nem lett volna kellemes a korrepetálás Pitonnal, de Harrynek mégis csak rosszul esett, hogy megbeszélésre kellett mennie neki.

- Mondd, Draco… - kezdett bele Harry, aztán elhallgatott.

- Igen, Harry? – kérdezte Draco, mikor már keze a kilincsen volt.

- P… apám mindig ilyen ember volt régebben is? Mármint úgy értem, hogy még mielőtt magához vett, akkor is ennyire ragaszkodott hozzám?

Draco elengedte a kilincset, és visszajött Harryhez.

- Hogy is mondjam el. Mindig is gyűlölt téged, mert azt hiszem, tudta, hogy van egy fia…

- Tessék? – vágott közbe Harry, de aztán rögtön elhallgatott. – Bocs.

- Tehát ő tudta, de halottnak hitt egészen addig, amíg az igazgató el nem árulta neki az igazságot rólad. Mármint, hogy te Harry vagy a fia. – Draco szomorú tekintettel nézett vissza rá. – De akkor sem akart téged elfogadni, gyűlölt, megvetett téged. Aztán… történt valami.

- Micsoda?

- Amikor Dumbledore meghalt, Perselus ott volt a torony aljában, és ő beszélt vele utoljára a halála előtt. Nem tudom, mit mondhatott neki az igazgató, de onnéttól kezdve a fiának tekintett téged, és óvott mindentől. – Hirtelen az ajtóhoz rohant, és még visszanézve hozzátette: - Talán azt, hogy egyszer meg fogsz változni.

- Talán egyszer – mondta immár a csukott ajtónak.

Harry már megint nem tudott napirendre térni az új információk hallatán. Dumbledore a torony tövében halt meg, vagy mi?

Ledőlt az ágyra, hogy elgondolkodjon a hallottakon, de már megint bevágta a könyökét az éjjeliszekrénybe, immár legalább tizedjére, mióta itt volt. Szitkozódva állt fel az ágyról, és egy határozott rántással arrébb húzta a szekrényt.

Mikor már legalább tíz centi távolság volt az ágya és az éjjeliszekrénye közt, akkor úgy gondolta, tökéletes lesz. Amikor le akart újra feküdni, akkor valami csillogót látott meg az éjjelszekrény és az ágya közti résen. Lassan leguggolt érte, és kihúzta a rongyot.

Egy pillanatra elállt a lélegzete, mikor a koszos köpenyben felismerte a láthatatlanná tévő köpenyét. Felállt és megrázta a köpenyt. Tényleg az volt. Koszosan és megviselten, de az.

Dobogó szívvel nyúlt be a falba vésett lyukba további tárgyak után kutatva.

Valóban volt ott még valami: egy kis könyvecske, barna, szinte teljesen elrongyolódott. Harry a köpenyt visszagyömöszölte a lyukba, majd leült az ágy szélére, és kinyitotta a könyvecskét.

Nem volt benne semmi, csak üres gyűrődött lapok, itt –ott firkálmányok. A könyvecske nagy részéből durván ki voltak tépve a lapok, talán valami napló lehetett. Végigpergette, és a végén talált valamit; pontosabban két oldal tele volt írva.

Az írás szörnyű volt, éppen hogy csak ki tudta olvasni a betűket.

November 25.

Már minden megvan a tervemhez, csak a dimenziónyitó szerkezet nincs még meg. Az igazgató azt mondta, hogy hamarosan kész lesz – mindenben segít, hogy végrehajtsam a tervemet.

Állítólag sok minden máshogy történt ott, sőt állítólag még háború sincs!

November 26.

Végre vége a tanításnak ma, már úgy is elegem volt Blackből, meg az idióta feladataiból. Legszívesebben már most elhagytam volna ezt a világot, de az igazgató azt mondta, várjak a megfelelő pillanatra.

Az még nem derült ki számomra, hogy miért segít nekem ennyire – de az ő ajánlata mégis jobban hangzik, mint Voldemorté.

Harry agyában mintha egy villanyt gyújtottak volna fel. Az igazgató benne volt! Dumbledore azt mondta, hogy Piton nem tud semmit!

Potter naplója… nem is merte tovább olvasni, nehogy még másra is fény derüljön. Már most elkeserítette a gondolat, hogy Piton mindenről tud… vagy lehet az igazgatón Dumbledore-t értette…?

Végül csak rászánta magát az olvasásra, hiszen csak néhány sort írt még. A dátumokat nézve felismerte, hogy érkezése előtt íródtak. Huszonnyolcadikán érkezett ebbe a szörnyű világba, ahol minden a feje tetejére állt az ő világához képest.

November 27.

Holnap van a nagy nap! El sem hiszem, hogy végre itt hagyhatom ezt a poklot ezzel a mitugrász megtért fiúval, és a szeretethiányos árulóval. Azért jól esett még az egyszer utoljára összeveszni apámmal, és látni, hogy milyen ideges lesz, hogy megint kiszöktem egy időre.

Dumbledore már mindent elkészített, hogy elinduljak holnap a nagy útra, még most sem árulta el, hogy miért ilyen segítőkész. Mindig utált, és amikor ő volt az igazgató, folyton keresztbetett nekem.

Harry azt hitte, rosszul lát… Nem lehet… Nem lehetett az igazgató! Nyelt egyet, és még rászánta magát a maradék elolvasására.

De annyi baj legyen, aranyéletem lesz ott. Elmondása szerint az ottani igazgató meghalt, és még Piton kémkedik a Rendnek. Ennél tökéletesebb nem lehet. Azt sem tudja, hogy van egy fia, nem hogy még az én vagyok.

Amire a legjobban kíváncsi vagyok az, hogy a testvérem odaát vajon hogy nézhet ki. Dumbledore szerint teljesen egyformák vagyunk, nem is csodálkozom, hisz ikrek vagyunk.

Harrynek megremegett a keze, és kiesett a kezéből a napló. Szemével követte az eső naplót, ami szétnyitva a földön landolt.

Nem mert levegőt venni.

Ikrek! Te jó ég!

Lehajolt a naplóért, és újra a kezébe vette.

Ő nem tud róla, de szerintem attól még, hogy egyformák vagyunk, teljesen különbözünk. Lehet, nem tudom majd megkérni rá, és le kell őt ütnöm, hogy átküldjem magam helyett. Sebaj.

Örömmel tölt el a tudat, hogy holnap ilyenkor már nem leszek itt.

Harry csak üres tekintettel nézett maga elé. Remélte, hogy ittléte alatt több meglepetés nem érheti. Potter vagy ki, biztos egy tévhitben élt. Nem lehetnek ikrek! Ez egy majdnem olyan világ, mint az övé. Egy Harrynek itt is kellett élnie, meg ott is!

Mindkét világban megvannak azok, akiket ismer… persze nem mindenki. Ez egy másik világ más történelemmel!

Érezte, ahogy elönti a jól ismert düh, amit akkor érzett, mikor Dumbledore eltitkolt tőle valamit. Dühösen még mindig remegő kézzel összecsapta a naplót, és alig hallhatóan motyogta maga elé.

- Dumbledore professzor… - felpattant, és éppen hogy csak nem torkaszakadtából üvöltötte – Dumbledore professzor! Akárhol is van, jöjjön ide azonnal, beszédem van magához! Nem hallja? Dumble…

Hirtelen elhallgatott, mert megjelent előtte Dumbledore sötétkék talárjában, arcán kérdő kifejezéssel.

- Miért vagy ilyen dühös? – kérdezte derűsen. – Történt valami baj?

- Hogy történt-e baj?! Maga komolyan hülyének néz? – hápogott Harry, továbbra is szorongatva a naplót – Mégis meddig titkolta volna előlem el az igazságot?

- Nem tudom pontosan, mire célzol – mentegetőzött továbbra is Dumbledore, amitől Harryt még jobban elöntötte a düh.

- Na idefigyeljen! Tudom, hogy én eredetileg is idevalósi vagyok, tudom, ki vagyok! – üvöltötte a képébe, és most az sem érdekelné, ha Piton rájuk nyitna.

- Mire gondolsz? – értetlenkedett tovább Dumbledore.

Harry közelebb jött az igazgatóhoz, és úgy sziszegte az arcába.

- Arról, hogy tudom, hogy Potter a testvérem, és maga segített neki!

Dumbledore láthatóan elsápadt.

- Igen, így igaz. De rosszul gondolod. Sok mindenről nem tudsz, ami ilyen döntéshez vezetett – magyarázta az igazgató, de ez Harryt nem érdekelte.

- A pokolba magával! Ott sem volt rendes életem, és itt sem lesz! Ha tényleg az ikertestvére vagyok Potternek, és fia Pitonnak…

-… Piton professzor.

-… akkor mit kerestem abban a világban, amit a sajátomnak tudtam?! Engem is elraboltak, vagy mi?! – ordította Harry, és igyekezett nem kiborulni – Mégis mi terve volt vele, hogy Pottert odaküldte?

Dumbledore eleinte úgy tűnt, nem hajlandó beszélni, de aztán járkálni kezdett a szobában, és csak bele kezdett a magyarázatába.

- Harry… ha nem intézem úgy, hogy ebbe a világba visszakerülj egy olyan apához, aki szeret is téged, elpusztult volna előbb-utóbb.

- Na, ne mondja… - mordult fel Harry.

- Bármilyen hihetetlen a világokban a jóság és a gonoszság kényes egyensúlya van jelen, ami hatással van a varázserőre. És mivel Potter, a testvéred, egy velejéig gonosz ember, te pedig nem voltál itt, hogy egyensúlyozd, halálra voltunk ítélve – közölte a tényt Dumbledore, és sóhajtott egyet. – De akkor kilátástalan volt a helyzetünk, ezért nem maradhattál ebben a világban, Harry.

- Már épp kérdezni akartam, hogy ha ennyire kilátástalan világ nélkülem, miért kerültem oda!? – kérdezte gúnyosan Harry. – Ennyi magyarázattal nem fogom beérni igazgató úr.

- Gondoltam is, ezért elmondok mindent, amit tudok – bólintott rá Dumbledore.

Harry leült az ágy szélére, lenézett a naplóra.

- És mondja, abban a világban nem volt egy Harry, aki úgy nézett ki, mint én?

Dumbledore csendben járkált fel s alá, úgy válaszolt.

- Nem tudom, így nézett volna-e ki, mint te.

- Miért nem?

- Mert meghalt azon az éjszakán, mikor a gyilkos átokkal megtámadott téged – felelte Dumbledore halkan.

- Tessék?! – kiáltott fel újra Harry, és újra Dumbledore-ra nézett.

- Igen, meghalt.

- De hát én voltam az a kisgyerek, aki…

- Nem, nem te voltál, Harry – helyesbített Dumbledore. – Az a Harry Potter ott akkor este meghalt.

- De… na várjunk csak… - Harry vett egy nagy levegőt. – Valaki becsempészett a romok alá, hogy Hagrid megtaláljon! Vagy tévedek? Valaki elvitt ebből a világból, és odavitt…

Dumbledore megállt közvetlen Harry előtt, és szomorúan nézett le rá.

- Én voltam az, aki átadott abban a világban az ottani Dumbledore-nak.