Glenda egyre gyanúsabbnak találta barátnője viselkedését. Az egyébként oly érzékeny lány egy ideje fel sem vette a bájitaltanár gúnyos megjegyzéseit és csak a vállát vonogatta, amikor Piton számolatlanul osztotta neki a büntetőmunkát.

Ha rákérdezett, Tonks mindig csak annyit felelt, hogy már úgysem sokáig kell elviselnie.

-          Képzeld a szüleim azt írták, hogy karácsonykor elutazunk Ausztriába a nagynénémhez.

-          Jaj, Ausztriában olyan jó sípályák vannak! – kiáltott fel Tonks. – Majdnem irigyellek.

-          Mi az a sípálya? – nézett rá értetlenül Glenda.

-          Áh, hagyjuk! Mugli dolog – forgatta meg a szemeit Tonks.

Időnként kiment a fejéből, hogy barátnője aranyvérű családból származik.

-          Értem – vigyorgott Glenda. – Édesanyád hazajött már Ázsiából?

-          Nem – szomorodott el Tonks -, ismét meghosszabbította az utazást, ezúttal átmegy Ausztráliába is. A minisztériumnak segít a bujkáló halálfalók előkerítésében.

-          Akkor itt kell töltened a karácsonyt?

-          Igen – felelte lehajtott fejjel, bár amikor jobban belegondolt rájött, hogy ez idén talán nem is olyan nagy baj.

-          Várj elkísérlek a kapuig! Legalább segítek cipelni a ládádat – Tonks megragadta Glenda utazóládájának egyik sarkát és segített kivonszolni a klubhelyiségből.

A kapuban megölelték egymást, majd elindult vissza a klubhelyiségbe. A második emeleti folyosón járt, amikor szapora léptek zajára lett figyelmes. Megfordult és látta, hogy egy apró termetű, talán másodéves hollóhátas lány fut felé, kezében egy pergamentekerccsel.

-          Szia, te vagy Nymphadora Tonks, igaz? – kérdezte tőle lihegve.

-          Igen, de hívj csak Tonksnak. Miben segíthetek?

-          Ezt a levelet Piton professzor küldi neked – a kislány sajnálkozó arccal nyújtotta át neki a pergament – és azt üzeni, hogy a büntetőmunkád a karácsonyi szünet idejére is érvényes.

A kislány kissé behúzott nyakkal és sajnálkozó arccal nézett rá, de Tonks csak megköszönte a levelet és vágtatott fel a hálótermébe. Mindenképpen egyedül akarta elolvasni.

Egyetlen Nymphadora,

Szeretném, ha a karácsony estét velem töltenéd. Találkozzunk este hatkor az irodámban. Mugli öltözékben gyere és légy csinos, mint mindig! Esetleg hozhatnál egy váltás ruhát magaddal. A  többi meglepetés.

Perselus

Tonks háromszor is újraolvasta a szűkszavú levelet. Kissé furcsállotta, hogy Piton mugli ruhákban akarta látni. Erősen törte a fejét, mit tervezhet a férfi és hová akarja vinni őt, mert abban már biztos volt, hogy egy estére legalábbis itt fogják hagyni a kastélyt.

Egy táskába beledobált néhány ruhadarabot, és egy váltás fehérneműt, majd azon kezdett töprengeni, mit vehetne fel. Mugli ruhái ugyan bőven voltak, mindig is szerette őket, de hirtelen valahogy egyiket sem találta igazán csinosnak. Végül egy borvörös, térdig érő, hosszú ujjú ruhát vett fel és összetűzte a haját. A biztonság kedvéért magára húzta az iskolai talárját és elindult a pincébe. Amíg le nem ért a pincébe, nem találkozott senkivel, a sötét pincefolyosóra viszont épp akkor csődült ki három-négy mardekáros, mikor leért a lépcsőn. Az utolsó pillanatban ugrott be az egyik oszlop mögé és csak egy hajszálon múlt, hogy nem vették észre.

Piton közömbös arckifejezéssel tárta szélesre az ajtót, mikor végre bekopogott hozzá.

-          Majdnem lebuktam! – vetette magát nagy lendülettel a tanár nyakába.

-          Hogy történt? – érdeklődött Piton.

-          A diákjaid épp most indultak el a Nagyterembe. Alig sikerült elrejtőznöm.

-          Szerencsére nem történt semmi – magához ölelte a lányt és végigsimított a hátán.

-          Nagyon hiányoztál! – folytatta megnyugodva. – Már két napja nem találkoztunk.

Lassan apró csókokat nyomott a férfi szája szegletére, majd szenvedélyesen tapadt ajkaira.

-          Csak lassan a testtel! – tolta el magától a férfi. – A végén még kénytelen leszek azt hinni, hogy csak a testem érdekel – tette hozzá enyhén gunyoros felhanggal.

-          Ez nem igaz – felelte, bár tudta jól, hogy kedvese nem gondolta komolyan, amit mondott.

Imádattal bámulta a férfi arcát, aki tekintetéből olvashatott volna, ha akar. Gyorsan lesütötte a szemét és elfordult. Annyiszor akarta már elmondani neki, hogy mit érez iránta, de az utolsó pillanatban mindig megijedt. Félt, hogy tanára nem viszonozza az érzelmeit és ez a bizonytalanság tompa fájdalomként nehezedett gyomrára.

-          Ideje lenne indulnunk. Most mindenki a Nagyteremben van, nem fognak meglátni – szólalt meg Piton, mikor észrevette, hogy a lány kissé elkedvtelenedik.

Felkapta Tonks táskáját, és kifelé terelgette a lányt. Egy bűbájjal lezárta irodáját, majd a tantermet és nyomában kedvesével, végigsietett a hosszú folyosón.

Miután kisettenkedtek a kastélyból, végigsiettek a park kavicsos sétányán egészen a birtokot övező magas kőfalig. A tanár pálcájával rákoppintott a kapura, mire az nyikorogva feltárult.

Tonks összerezzent a hangos csikorgásra és ijedten nézett körül, mire a férfi elmosolyodott.

Visszazárták maguk mögött a kaput és tettek néhány métert a fagyott földúton.

-          Hová megyünk? – kérdezte halkan Tonks.

Kíváncsi izgalom vett rajta erőt. Rendkívül furdalta az oldalát, mit tartogathat számára a férfi karácsony este.

-          Meglepetés, de miért suttogsz?

-          Nem is tudom – nevette el magát a lány. – Talán mert tilosban járunk.

-          Csak te jársz tilosban, de most az egyszer eltekintek a pontlevonástól – kedélyeskedett Piton. – Már letetted a hoppanálás vizsgát, igaz? – váltott témát.

-          Igen – felelte várakozó arckifejezéssel.

-          Remek, akkor csak karolj belém, majd én irányítalak!

Egy pillanat múlva már egy Tonks számára ismeretlen utcán álltak. Tömbházak húzódtak hosszú sorokban, amerre a szem ellátott és a távolban néhány füstöt okádó gyárkémény magaslott az ég felé. A házak ablakaiból kiszüremlő fény megvilágította a macskaköves utat, segítséget nyújtva ezzel a gyengén pislákoló gázlámpáknak.

-          Sietnünk kell, nehogy észrevegyen valaki! – ezúttal Piton is suttogott.

Karon fogta a lány és elkezdte húzni magával, végig a hosszú utcán.