°IEPP° - ~Imádjuk Együtt Perselus Pitont~
Menü
 
Lillia_hun írásai
 
Belldandy írásai
 
StormBird írásai
 
Kelenta írásai
 
Avalon írásai
 
Susan Kreber írásai
 
Silverflower írásai
 
Spirit Bliss írásai
 
Rea írásai
 
Magiccat írásai
 
Severosa írásai
 
Geisha írásai
 
Emily írásai
 
Dorkuci írásai
 
Angel8 írásai
 
Banyus írásai
 
Sophie írásai
 
Gwendolyn írásai
 
Severe Snape írásai
 
Anna írásai
 
Tündibogyó írásai
 
Nemesis írásai
 
Mudblood írásai
 
Szerkesztők írásai
 
Továbbírások
 
Lélektánc /18, SSHG, COMP/
Lélektánc /18, SSHG, COMP/ : XXVIII. Egyedül?

XXVIII. Egyedül?


 XXVIII.

A lány összpontosítani kezdett, s kereste a kapcsolatot. Ismét megérezte a sötét, hideg foltot a férfi lelkében, de nem tehetett mást, folytatta. Érezte, hogy a sötétség magába szívja, a hidegség elönti a lelkét. Szinte megfagyott, s egyre jobban elveszett körülötte a valóság. Ahogy végleg elgyengült, s összeesett, már nem érzékelt semmit, nem hallotta Perselus kiáltását, Rose sikítását, csak elmerült a sötétségben.
Utolsó suttogó szavát senki nem hallotta.
- Ilena… - lehelte a lány, miközben semmibe révedve a hideg kőpadlón fekve.


Ő már eltávolodott attól a világtól, ahol egy férfi éppen a földre rogyott a fájdalomtól, amit az elvesztése jelentett. Már jelentéktelenné vált minden, amivel néhány perce még foglalkozott, nem érzett semmit, fájdalmat sem, csak fáradtságot. Mögötte csak sötétséget látott, de ahogy előre nézett egy ismerős alak bontakozott ki a félhomályból.

- Gyere, elviszlek valahová – simogatta meg lágyan a zavart lány arcát.

A helyszín megváltozott, ismét a Roxfort parkjában voltak, ahol már korábban egyszer, a tó partján.

- Ilena? Mi történt?

- Emlékszel a korábbi beszélgetésünkre?

- Nem tudom, fáradt vagyok… - felet halkan. Semmire sem emlékezett, csak arra a sötétségre, ami magával ragadta.

- Fontosabb volt, mint önmagad, és használtad az erődet.

- Kicsoda? Milyen erőmet? – értetlenkedett.

- Semmire nem emlékszel? Akkor talán te sem voltál elég erős… - nézett rá szomorúan a boszorkány. – Ha vissza tudsz menni, ha megtalálod az emlékeidet, az utat, akkor megtöröd az átkot.

- Milyen átkot? Miről beszél? – a barna szemek egyre zavartabban tapadtak a nőre.

- Döntened kell, Hermione. Két út áll előtted. Vagy követsz engem, és az átok átszáll a következő Érzőkre is, vagy megtalálod a visszautat, és megtöröd az ősrégi igézetet. Azt hittem, te leszel – suttogta mintegy önmagának az utolsó szavakat. – A lányom ereje, s az én szeretetem van benned, s még ez is kevés?

- Mi alapján kellene választanom?

- Próbáld meg felidézni a múltadat, ha van valami, ami elég erős, hogy visszahúzzon, akkor megtalálod, ha nincs… akkor velem jössz. Ha sikerül, ne felejtsd el, hogy az erőd megnő, s érzelmi alapon képes leszel néhány varázslatot pálca nélkül is végrehajtani. Gondolj a szeretetre, ami a szívedben van… segíthet emlékezni. Emlékezz!

Hermione csak ült, kétségbeesetten meredt maga elé, hiszen semmire sem emlékezett, valójában még a név is ismeretlen volt, amit a boszorkánytól halott. Emlékezz! visszhangzott a fejében az utolsó szó.
Végül sétálni indult, mert a tétlenség csak még jobban elkeserítette. Meglátott egy kastélyt, s zavartan belépett az óriási faajtón. Az ősi épület azonban üres volt és néma. Kedvetlenül rótta a folyosókat, de hiába próbált emlékezni, nem sikerült. A világos folyosók, nagy ablakok zavarták, így lefele indult a pince felé. Nem értette miért, de valami arra húzta. Egy folyosón ajtókat látott, s az egyik elé érve, maga sem tudta miért, de kimondott egy szót, majd belépett. A szobában sötét volt, és hideg. Olyan volt, mintha valaki most hagyta volna itt néhány perce az ágyat, s a szobát is.

A lány még mindig fáradtnak érezte magát, így lefeküdt, s magára húzta a takarót. Úgy érezte, aludnia kell, nem tud tovább gondolkodni. Hamarosan elmerült egy másik világban. Ugyanabban a szobában volt, ahol bebújt a paplanok közé, de nem egyedül, hanem egy férfivel. Az arcát nem látta, csak érezte az illatát, az ölelő karját, a testéből áradó melegséget. Zavartan, ijedten megfordult, de mielőtt kérdezhetett volna, egy csókkal hallgatatták el. Akaratlanul is visszacsókolt, s hirtelen megnyugodott, biztonságban érezte magát. Úgy érezte, otthon van, hogy ezt kereste eddig, ide húzta minden, az őt ölelő erős karok közé. Végül kinyitotta a szemét, s felnézett az őt csókoló arcába, s elmosolyodott.

- Perselus – lehelte.


A férfi ekkor eltűnt, a másik testből áradó meleget dermesztő hideg váltotta fel, s az izmos test érintését egy hideg kőpadlóé. Remegve nyitotta ki a szemét, s ahogy körbenézett, lassan mindenre emlékezni kezdett. Voldemortra, Falleyra, hogy mire kényszerült. A teste alatt levő kő hidegsége átjárta a vékony anyagon keresztül, így vacogni kezdett. Nehezen ülő helyzetbe tornázta magát, s így többet látott a teremből. Arca elfehéredett, ahogy egy sötét rongykupacra esett a pillantása.

- Nem lehet, Perselus nem… - suttogta maga elé remegő ajkakkal. Megpróbált megmozdulni, de nem tudott, úgy tűnt, egyrészt le is gyengült, másrészt a lába eltört. Végül nem törődve a fájdalommal két karján odahúzta magát az ernyedt testhez, majd remegő kézzel lehúzta a rácsúszott talárt a fekvő fejéről. Amikor meglátta az arcát, felsikoltott, majd minden erejét elveszte rázuhant a testre. – Nem, nem… kérlek…

A férfi azonban nem mozdult, s teste egyre hidegebbnek tűnt. Hermione csak simogatta az arcát, mintha azzal felmelegíthetné a jéghideg testet.

Úgy érezte, szétszakad a lelke, hogy ezt a fájdalmat nem képes elviselni. Csak nézett meredten a szeretett arcra, ami nem mutatott életjeleket.

- Bárcsak ne éreznék semmit, ezt nem lehet elviselni – hajtogatta önmagának. – Mennyivel jobb lenne semmit sem érezni… - s ahogy erre gondolt, érezte, hogy átalakul.

Vadmacska alakjában simult a szeretett férfi karjai közé, hátha így felmelegítheti, felébresztheti. Nem volt képes elhinni, hogy halott. Érzelmei sokkal kevésbé összetetten jelentkeztek, így állatként, mégis, a fájdalom megmaradt. A mellette levő mozdulatlan test jelentette az életet, s minden más a halált.

Kimerült volt, legyengült, s elaludt ebben az alakban, s később szokatlan zajokra ébredt. Ahogy kinyitotta a szemét fekete köpenyes alakok állták körbe őt, s a mellette fekvő még mindig mozdulatlan testet. Felugrott, és morogni kezdett. Nem tudott semmi mást, csak hogy nem engedheti meg, hogy elvigyék tőle…

- Nézd már, Pitonnak milyen védelmezője lett. Tudtam, hogy az emberek gyűlölik, de hogy egy denevér és egy vadmacska… - nevetett gúnyosan az egyik férfi.

- Meghalt? – fordult hozzá egy másik fiatalabb varázsló. Fekete haja arcába lógott, szemüvege homályos volt, ami azt mutatta, hogy ahonnan jöttek, hidegebb lehetett. – Megölte a szeretett Voldemortja? – tette hozzá megvetően. – Még egy ok, amiért halál vár. Piton az enyém kellett volna, hogy legyen.

- Nem biztos, hogy meghalt – avatkozott a vitába egy vörös hajú boszorkány. – Vissza kell vinnünk a Roxfortba.

- Ginny, ezt nem gondolod komolyan! Ha nem halt meg, majd befejezem, amit Voldemort elkezdett – ugatott dühösen a fekete hajú varázsló.

- Nem ölheted meg! – tiltakozott meglepő eréllyel a lány.

- Megölte Dumbledore-t, meg fogom ölni, ha olyan szerencsém van, hogy még él.

A vörös boszorkány könyörgően nézett egy rá nagyon hasonlító fiúra, aki az első mondat óta némán állt mellette.

- Harry, igaza van Ginnynek. Vissza kell vinnünk, ha életben van, tudhat valamit Hermionéról és Rose-ról.

- Megölöm – indult el a fekete hajú, őrült kifejezéssel az arcán.

- Sajnálom, Harry – suttogta a boszorkány. – Stupor! – intett a fiú felé, aki azonnal összerogyott. – Gyerünk Ron, vigyük vissza. Mi legyen vele? – intett kérdően a még mindig morgó vadmacska felé.

Úgy tűnt, az állat bármi áron meg akarja védeni az alatta heverő testet, villogó szemmel meredt az előtte állókra. Látszott, hogy megsérült, mert egyik lábát végig felemelve tartotta.

- Stupor – hangzott fel ismét a varázsige, ezúttal a vörös hajú fiú szájából, s az állat eszméletet vesztve rogyott a férfi testére.

- Vajon miért védi ennyire? Magunkkal vigyük? – kérdezte a boszorkány a mellette álló varázslót.

- Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne, így is felbolydult a Roxfort, s McGalagony professzornak is rengeteg a teendője. Valószínűleg csak a zsákmányának tekintette. Kár, hogy nem hagyhatjuk itt… - morogta halkan, remélve, hogy húga nem hallja meg.

- Mindegy, hogy él, vagy halott, meg kell jelentetni a halálhírét, hogy Tudodki ne keresse – szólalt meg még elgondolkodva a boszorkány.

Két hordágyat varázsoltak, majd visszahoppanáltak a Roxfort mellé. Még az utolsó pillanatban Ginny feloldotta a kábító átkot, mert megölni nem akarta az állatot.
**

Hermione mégis órákkal később tért magához, még mindig kimerült volt, és fázott. Csak arra emlékezett, hogy elvitték tőle Perselust, és nem láthatja viszont. Az esze azt suttogta, hogy a férfi halott, de a szíve tiltakozott. Rettegett bevallani, hogy talán sosem érzi többé kedvese ölelését.

Valahol az őrület határán lebegett a fájdalomtól, az éhségtől, kimerültségtől, és az átélt élményektől, nem tudott tisztán gondolkodni. Sérült lábát felemelve futni kezdett, minden cél, szándél nélkül, csak el onnan, ahol elvesztette szerelmét.

Egy falu határában állt meg, remegve éhesen, s néhány gyereket meglátva visszaváltozott. Már mardosta az éhség, s ép elméje utolsó morzsáival még tudta, hogy vadmacskaként nem lelne szíves fogadtatásra. Elindult a falu felé, fájó lábát húzva, de nem bírt néhány méternél többet, s elájult a fájdalomtól. Az egyik kislány észrevette, s kiabálására előkerült néhány felnőtt is, gyorsan bevitték a megviselt boszorkányt a falu gyógyítójának házába, majd magukra hagyták őket.

A gyógyító egy idős boszorkány volt, aki az óta nem ment varázslók közé, mióta Harry szülei meghaltak. A faluban nem volt orvos, s messze volt a legközelebbi nagyobb városka, így örömmel fogadták a gyógyító érkezését. Ő lett a falu orvosa, s sokszor hozzá fordultak akkor is, ha mással nem boldogultak. Tisztelték, de őrültnek tartották, így figyeltek, hogy ne avatkozzanak az idős nő dolgaiba. A minisztérium többször küldött figyelmeztetést, hogy nem fedheti fel a muglik előtt a képességeit, de végül elfogadták a helyzetet, hiszen az Azkabanba mégsem zárhatták, csak, mert nem akar varázslók közé menni…

Hozzá került Hermione, s hetekig csak feküdt, ha felébredt is, nem szólalt meg, csak meredten bámult a semmibe, olykor egy nevet suttogva, vagy álmában kiabálva. Végül, három hét után visszanyerte az erejét, s egy reggel viszonylag frissen ült fel az ágyban. Csodálkozva körbenézett, nem értette, hogy hol van.

- Felébredtél? – lépett az ágya mellé egy ősz hajú, enyhén görnyedt tartású nő. – Ezt idd meg – nyújtott egy furcsa állagú italt.

A lány szó nélkül felhajtotta, majd elhúzta a száját.

- Nem volt tiszta a cickányfarok, nagyon keserű az íze – jegyezte meg a mellette álló rosszalló arckifejezését látva.

E szavakat hallva a nő elsápadt.

- Boszorkány vagy? Nem volt nálad pálca – támadt rá vádlón.

- Voldemort elvette – felet a lány megremegő ajakkal.

- El kell menned, amint eléggé erős vagy – nézett rá hidegen az idős nő, meg se hallva szinte az előző mondatot.

- Hova menjek? – bámult maga elé elrévedve. – Nem megyek vissza a Roxfortba…

- Van családod?

- Halottak.

- Barátaid?

- Már nem azok…

- Perselus? – kérdezett tovább felhúzott szemöldökkel.

- Honnan tud róla? – reagált támadóan.

- Álmodban mindvégig őt emlegetted…

- Elvitték. Meghalt… Nem megyek vissza, soha többé. Nem lennék képes beszélni velük.

- Nem akarsz varázslók közé menni? – hangja meglepődöttséget árult el.

- Nincs értelme élnem, nekem is meg kellett volna halnom… - morogta Hermione, mintegy önmagának.

- Maradhatnál, és segíthetnél nekem – mosolyodott el a boszorkány, most először, mióta a betege magához tért.

- Miben kellene segítenem?

- Én vagyok itt az orvos, ha ismered ezt a kifejezést.

- Mugli származású vagyok – tisztázta a választ. – Átgondolhatom? Elmennék sétálni…

- Nem biztos, hogy elég erős vagy. Ne menj messze! – intette féltőn az idős nő. – Egyébként Anne vagyok.

- Hermione – nyújtott kezet.


Óvatosan felkelt, majd sétálni indult. Tetszett neki a környék, a hegyek, amik körbeölelték a kicsi falut. A tiszta ég, a magas fák, a lágy szél. Nyugodt és békés volt körülötte minden, szöges ellentétben a lelkében tomboló zűrzavarral.

Nem tudta, mi lenne a jó döntés. Abban biztos volt, hogy nem lenne képes visszamenni a Roxfortba, s úgy tenni, mintha mi sem történt volna, nem lenne képes befeküdni az ágyába egyedül, belépni a bájitalterembe, tudva, hogy a férfi már sosem siet végig a termen.

Leült egy fa árnyékba, s némán figyelte a felhőket. A körülötte levő nyugalom csak még jobban felerősítette a fájdalmat, a magányt, amit érzett. Ismét azt érezte, amit már korábban szerelme testéhez simulva a hideg kövön, hogy nem érti, hogy képes lélegezni, hogyhogy nem áll meg minden, hogy képes a lepke tovább szállni, a nap felkelni…

A szíve mélyén reménykedett, hogy él még az, aki neki mindennél többet jelent, s talán majd hírt kaphat róla. Most mégis mérhetetlen ürességet érzett, s valami érzelemmentes nyugalom szállt rá. Nem számított már semmi, nem érdekelt már Voldemort sem, a varázslóvilág. Egyszerűen túlságosan fájt Perselus elvesztése. Tudta, hogy ez gyerekes dac, menekülés, de nem lett volna képes szembenézni a sajnálkozó tekintettekkel, a kedves, segítő mosolyokkal, a bátorító szavakkal.

Még sokáig ült ott, elmerülve az emlékeiben, végül, kitisztítva a lelkét, elzárva a szíve mélyére azt, akit örökké szeretni fog, fáradtan visszasétált a házba. Úgy érezte, mintha nem 17 éves lenne, hanem már évtizedekkel öregebb.

- Maradok – kezdte, köszönés helyett.

Napokat töltöttek el némán, alig egy-egy szót váltva. Ahogy teltek a hetek mégis barátok lettek, bár másfélék, mint amilyen barátságot eddig a lány ismert. Nem őrült, önfeláldozó barátság volt ez, hanem a hasonlóságukból indult, s a ritka beszélgetések teljesítették ki.
Hermione egyszer elmesélte, hogy mi történt, s kiderült Anne is szerelme halála miatt választotta a magányt.

Nem sokat beszéltek erről, nem kínozták egymást. Mindketten tudták, hogy a kedves szavak, csak megforgatják a kést, s a seb felszakad, a fájdalom még erősebbé válik. A fiatal lány sokszor sétált az erdő szélén, alapanyagokat gyűjtögetett, elmerült az emlékekben. Néha könnyes szemmel, repedtre harapott ajkakkal tért vissza, de barátnője nem szólt semmit. Adott neki egy altató főzetet, amivel nem álmodik, s olykor végigsimított a vállán. Ez többet jelentett, mint ha bármit mondott volna.


"Csak ülsz és várod. Olykor kitárod a karod,
szemedből boldog álmok édes derűje árad,
lelkedről lepkeszárnyon peregnek a dalok,
fiatal vagy és remélsz és harmatos a reggel.

Csak ülsz és várod. Előbb békén, majd egyre jobban
a szíved néha-néha hangosabban dobban,
hogy nyílik már az ajtó, hogy jönni fog feléd; és
ajtód előtt kopog! majd újra halkul a lépés.

Riadt szemedben némán fakul a ragyogás
s ajkadról tört virágként hervad le a mosoly.
Még biztatod magad, hogy jönni fog talán,
de két karod ernyedten mégis öledbe csuklik,
szemedből könny után könny törületlen szivárog,
s míg ülsz ajtód előtt és azt hiszed, hogy várod,
szívedről cseppek hullnak, megannyi vérző kláris,
már nem bánod, hogy nem jön, már nem bánod, ha fáj is
és nem bánod, hogy közben lassan leszáll az éj."


A Prófétát járatták, mert bár nem akartak senkivel beszélni, mégis jó volt tudni, hogy mire számítsanak. Ritkán olvasták el, általában csak átlapozták, de Hermione többnyire még ezt sem tette meg.

Egyik nap, ahogy visszasétált az erdőből, szólni akart Anne-nek, hogy az egyik növény úgy növény nem nő többé, s valahol mindenképpen venniük kell. Az idős nő mellé lépett, s válla felett lepillantott az előtte heverő pergamenre. Szeme azonnal bepárásodott, meglátva a képet, majd rémülten futotta át a sorokat.


A képről kedvese nézett rá, szokásos gúnyos, hideg pillantásával. Az alatta levő szavak rövidesen összefolytak a lány szeme előtt, majd egy halkat sóhajtva elájult.

Anne ijedten fordult hátra, s emelte fel nagy nehezen Hermionét az ágyra. Ő még egy másik írást olvasott, így aggódva vette újra kezébe a pergament, s gyorsan futotta át a sorokat. Majd a kép alá érve felkiáltott, ahogy megértette, miért ájult el a lány.

Perselus Piton, az ismert halálfaló, Albus Dumbledore gyilkosa elhunyt. Ezzel a varázslóvilág egy olyan embere távozott az élők sorából, aki még mindig ellentétet váltott ki barátok között is. Mai napig nem tudják sokan, miért nem került tettéért az Azkabanba…

Hermione másnap tért magához, s azonnal sétálni indult, estig nem tért vissza, de ahogy belépett a házba már semmit nem lehetett leolvasni az arcáról. Nem szólt semmit, s úgy élt, mintha mi sem történt volna. Talán annyi változott, hogy arcáról az eddig nagy ritkán felvillanó félmosoly is eltűnt, s szeme örökké szomorúan csillogott.

Ahogy teltek a hetek, úgy tűnt, egyre több hozzávaló van, amit már nem tudnak az erdőben összegyűjteni, s egyiküknek be kell menni az Abszolútra vásárolni. Végül Hermione vállalta, bár megfogadta, hogy végig arcába húzott csuklyát fog viselni. Nem akarta, hogy bárki is felismerje.

Sietősen lépdelt a varázslók között, megpróbált olyan időpontban érkezni, amikor a lehető legkevesebben vannak ott. Gyorsan megvásárolta a hozzávalókat, majd visszaindult az átjáróhoz. Majdnem üres volt az utca, valamiért mégis visszafordult. Ahogy szeme végigfutott az utcán, egyetlen alakot látott távolodni. A sötét taláros varázsló gyorsan haladt, nagy léptekkel, de még csak pár méterre volt a lánytól. Úgy tűnt, ugyanabba a boltba igyekszik, ahonnan ő lépett ki az előbb. Hermione megállt, s elgondolkodva figyelte a távolodót. Biztos volt benne, hogy férfit lát, a varázsló magas volt, széles vállú. Ismerős volt neki, ahogy mozgott, csak a görnyedt tartás megzavarta, s nem jött rá, kire emlékezteti. Csak érezte, hogy sokszor látta már azt, aki így mozog, gyorsan, türelmetlenül. Ahogy ráébredt, kire emlékezteti a sötét taláros alak, egy könnycsepp indult útjára a szeméből. Annyiszor hitte már, hogy őt látja, egy másik ember mozdulatában. Szerette volna kedvesét látni, s oly sokszor szorult össze a szíve, ahogy ráébredt, hogy csak képzelete játszik vele. Minden alkalommal percekbe tellett, mire őrült tempóban verő szíve lassan megnyugodott.

- Perselus… - mondta ki a nevét, bele sem gondolva mit tesz. Az alak megremegett, ahogy meghallotta, s egy pillanattal később már előre szegezett pálcával megfordult.

 
Pontos idő
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Frissítések


 
Egyéb továbbírások
 
Képek
 
Videók
 
Kristie SSHG ajánlója
 
Továbbírások linkjei
 
Barátaink oldala
 
Linkek
 
Számláló
Indulás: 2006-07-27
 

TRY.HU

Szavazás
Hogyan jutottál el az oldalra?

Még a Merengő fórumáról.
Lumos Hop-Hálózatán keresztül.
Ismerős ajánlotta.
Egy másik oldalról.
G-Portal listájáról.
Egyéb.
Már nem emlékszem.
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Szavazás
Kiváncsi vagyok milyen korosztály látogatja az oldalt :)
Hány éves vagy?

Még csak 12 leszek.
13-15.
16-18.
19-21.
22-24.
Emúltam 25.
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
engbanner_1

Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal