Egy óra séta után a metsző szélben a férfi nem tehetett mást, visszatért a szobájába. Ahogy belépett, a lányra esett a pillantása. Hermione már nem sírt, nem remegett, de mégsem tűnt nyugodtnak, látszott, hogy még mindig szenved.

Egy röpke pillanatra úgy érezte, összeszorul a szíve, féltette őt. Ismét megvizsgálta, de az állapota semmit sem változott. Eldöntötte, hogy vesz egy forró zuhanyt, és addig átgondolja a dolgokat. Ha ő is ágyban akar aludni, akkor valahogy meg kell oldania a lány elhelyezését. Később, ha felébred, és jobban lesz, akkor tértágító bűbájjal létre kell hoznia még egy szobát is, de addig egy helyen kell maradniuk. Ideges volt, nem akart egy szobában aludni a griffendélessel, egyáltalán nem akart róla tudomást venni, aggódni érte, vagy foglalkozni vele. Csak nyugalmat szeretett volna végre…

A másik Falley volt, nem bízott benne. Az első pillanattól kedve, ahogy meglátta, úgy érezte valami nincs rendben a férfi körül. Elhatározta, figyelni fogja minden lépését, és nem engedi a lány közelébe. Vigyáznia kell rá…

Majd észbekapott, hogy éppen azon gondolkodik, hogyan tudna egy másik férfit távol tartani Hermionétól. Ekkor bőszen hajtogatni kezdte önmagának:

- Csak nem bízom Falleyban, nem Granger miatt van…

Miután lezuhanyozott, derekára tekert törölközővel lépett vissza a szobába, mert elfelejtett magával másik talárt vinni.

- Ezen is sürgősen változtatnom kell – mormogta önmagának.

Majd enyhén zavartan előkotort valami ruhát, fél szemmel végig azt ellenőrizte nem ébred-e fel az alvó diákja.

- Nincs nekem olyan szerencsém… - futott át rajta a gondolat.

– Micsoda? Miért lenne az szerencse? Teljesen megőrültem… - majd ijedten pillantott a lányra, mert az utolsó szavakat már teljes hangerővel mondta.

Miután sikeresen felöltözött – egyedül -, leült az ággyal szemben és a korábban előkeresett könyvet kezdte olvasni. Egy régi családtag néhány feljegyzése volt benne, de sajnos nagy időközönként és csak igen röviden.

„szeptember 15.

Szembeszálltam a múltammal. Ma először nem voltam képes teljesíteni a parancsot. Egy Érzőt kellett volna megölnöm. Meg is találtam, de ahogy a szemébe néztem, valami történt velem… éreztem őt, a lelkemben. Van nekem egyáltalán lelkem? Évek óta, már erről sem voltam meggyőződve…

November 10.

Nem tettem meg, nem tudtam megölni. Úgy látogattam meg újra és újra, mintha valami húzna hozzá. Minden alkalommal beszélgettünk, és megnyugtatott, már csak az is, hogy a közelébe lehettem. A szemei, ha csak rám néz, érzem, mintha egy simogató kéz gyógyítana be minden sebet a lelkemben. Hihetetlen, azt hittem lelkem sincs…

December 5.

Beleszerettem. Azt hittem nincs semmim, csak az erőm, amit megtanultam használni, és most szeretek valakit.
Ha ez kiderül, akkor nekem végem. Elárultam mindent… és van egy átok is.
Amikor Büntető lettem, szerződést kötöttem, vérrel… azt suttogják, egy Büntető nem szerethet, mert a szerelme meghal. De ez csak mese, hisz mindenki tudja, egy Büntető nem érez, nincs lelke, nem is szerethet.

Január 23.

Megtettem. Megöltem a fiút. Meg kellett tennem… ha nem keresem meg, akkor kiderül, hogy nem hajtom végre a parancsokat. Megkeresnék Ilenát, és megölnék. Belehalnék…

Január 25.

Megtagadott. Megtagadott mindent, ami közöttünk történt. Érezte, tudta, hogy mit tettem…
Miért nem értette meg? Kimondatlanul lebegett közöttünk az egyezség, nem kérdezte, mért kerestem őt először. Nem sejtette? Sosem?

Úgy érzem, mintha apró szilánkokra szakadt volna a lelkem. A test már nem számít, a testi kín elviselését belémnevelték… nem tudtam, hogy valami nagyobb fájdalmat képes okozni, mint az a gyötrelem, amit ismerek.

Nem láthatom többé, nem hallhatom többé, nem érinthetem meg többé. Magány? Azt hittem, magányos vagyok. Most értettem meg, eddig senki voltam, és most, hogy valaki lettem, most tanultam meg, hogy többé válhatok vele… és nélküle még semmi sem lehetek, tudattalan semmi…


Piton olvasta az oldalakat, de nem lett sokkal okosabb. Azt már tudta, hogy Hermione Érző, de ami történt azt továbbra sem értette. Majd továbbolvasva talált valamit…

November 3.

Ma megtudtam, hogy meg akarják ölni. Hát áruló lettem, és mostmár… mindkettőnk élete veszélybe van.
Megmentettem az életét, nem voltam képes végignézni, ahogy megteszik, vagy csak beletörődni. Szembeszálltam… és maradtam.

December 28.

Boldog vagyok… nem is ismertem ezt a fogalmat eddig. Szeretem őt, és van egy lányunk. Hasonlít rám…
Milyen lenne, ha ez örökké így maradna? Úgy felébredni, hogy mellettem halkan szuszog az, aki megváltott… hogy látom, ahogy az esőcseppek végigfutnak az arcán… hogy érzem az illatát, ahogy átölel… hallom a boldog nevetését....
Félek. Életemben először valakit jobban féltek mindennél.

Január 4.

Azt hittem elveszítem. Még a gondolattól is… megőrülök.
Eljött hozzánk egy nő, nagyon megviselt volt. Ilena meggyógyította. Annyi törés volt a lelkében, annyi seb, hogy Ilena elájult, és hetekig nem tért magához. Végül egy bájitallal tudtam felébreszteni, amit a családi könyvtárában találtam meg… leírom ide a receptet, mert még szükség lehet rá. Bár ne lenne…”

Piton szemeiben őrült fény csillant, hát itt van. Megtalálta a megoldást. Azonnal elkezdte a főzetet, különleges készletében minden hozzávalót megtalált. Még így is négy napba telik, mire elkészül. Ahogy összerakta a hozzávalókat és elvégezte az első néhány lépést, otthagyta a bájitalt és besietett a lányhoz.

Hívott egy manót, és ráparancsolt, hogy amíg fel nem ébred fürdesse meg minden nap. Ezt a munkát esze ágában sem volt elvégezni…

Majd elvégezte a tértágító bűbájt, így a szoba hirtelen kétszobányira bővült. Megbűvölte a berendezést is, így két különálló szoba lett, két ággyal és íróasztallal, középen a kandalló előtt egy asztallal és két fotellel.

- Egészen barátságos lett – mérte fel az eredményt. Nem tudta miért, de remélte, hogy a lánynak tetszeni fog. Inkább nem is gondolt bele miért fontos ez neki.

Később beszámolt a főzetről McGalagony professzornak, aki kissé meglepődve vette tudomásul a szoba új berendezését, de végül nem tett megjegyzést. Megígérte, Piton külön feltett „kérésére”, hogy megmondja Potteréknek, hogy nem látogathatják meg a lányt, amíg fel nem épül. Az igazgatónő úgy vélte, ennyi különcséget igazán megengedhet, miután arra kényszeríti, gondoskodjon egyik legkevésbé kedvelt diákjáról…

**

Piton lassan megszokta a szobájában fekvő lányt, és ha nem órát tartott, vagy a főzettel foglalkozott, akkor az egyik fotelban ülve olvasott, Hermione halk lélegzését hallgatva. A lány holmiját már leköltöztette egy manóval, és megdöbbenve vette tudomásul, hogy még nála is több könyve van.

Daniel Piton naplóját nem olvasta tovább, úgy érezte nincs hozzá joga. Megtalálta, amire szüksége volt, és innentől nem akart őse szerelméről olvasni. A nő képességeiről úgy sem írt semmit, csak a legelején.

Az óráin ugyanolyan hideg és mogorva volt, mint eddig, de minden este furcsa megnyugvással lépett be a szobájába. Valakinek szüksége volt rá…

Végül a bájital elkészült, és egy pohárba töltve a kívánt mennyiséget besétált az alvóhoz. Leült mellé, és óvatosan, szinte cseppenként megitatta vele a folyadékot. A lány nem reagált semmit, így ült mellette és türelmesen várt. Mivel órák múlva sem történt semmi, előkeresett egy könyvet és olvasni kezdett.

Arcvonásai kisimultak, egy fekete tincs az arcába hullott, de nem vette észre. Sötét szeme élénken csillogott, ahogy elmerült a könyvben. Nem vette észre, hogy Hermione ébredezik

A lány lassan kinyitotta a szemét, és körülnézett. Nem értette, hol van, nem ismerte a fekete, könyvtől roskadozó polcokat, sem a sötétkék falkárpitot. Majd, ahogy továbbfordult észrevette a férfit. Szeretettel nézett végig az arcán, szinte simogatta a pillantása.

- Daniel… - suttogta erőtlenül.

A tanár meglepve nézett fel a könyvből, még nehezére esett visszatérni a valóságba. Összekapcsolódott a pillantásuk. Egy fekete és egy barna szempár, és a kapcsolat ismét létrejött.

A férfi megérezte, és megrettent. Nem akarta, hogy a lány megint olyan állapotba kerüljön, mint amiből éppen felébresztette. Nehezen, de elfordította az arcát.

- Nem szabad a szemembe nézned. Amíg nem tudod kezelni az erőd, addig nem.

- Túl sok a fájdalom benned, nem tudom meggyógyítani… - felelt szomorúan.

- Nem is kell meggyógyítani - találta meg önmagát Perselus. – törődjön magával, mert annál hamarabb szabadulok meg a társaságától, minél hamarabb meggyógyul.

A lány kezdett visszatalálni a valóságba, lassan kitisztult előtte a kép. Nem Daniel ült ott, hanem Perselus Piton, és ő nem Ilena, Hermione Granger.

- Mi történt velem? Mit keresek itt? Miért kellene itt maradnom? – hadarta kérdéseit.

- Hogy mi történt, azt magának kellene tudnia – felelt hidegen. – Azért van itt, mert McGalagony professzor úgy vélte, csak én tudok segíteni. Amiben, sajnos, igaza volt. Azért marad, mert legnagyobb bánatomra az igazgatónő úgy véli, dadára van szüksége, és szerinte erre a szerepre én vagyok a legalkalmasabb – hangjából szinte sütött, hogy mennyire ellenére van az egész helyzet.

- Nem akarok itt maradni. McGalagony professzor nem kérheti, hogy itt maradjak – nézett dacosan a férfira.

Közben az járt a fejében, hogy mennyire más Perselus most, mint egyébként. Ahogy nyugodtan ült a szobájában, és arra várt, hogy ő felébredjen. Mellette virrasztott, és ezért még köszönetet sem mondott, ami valójában a tanár hibája, mert egyből rátámadt. Aztán eszébe jutott milyen sebeket látott a férfi lelkén, elszégyellte magát. Az előbb, még a rövid kapcsolat alatt érezte a megnyugvást, megkönnyebbülést a Pitoni lelkében. Hiszen, tőle nem is várhat mást, megtett érte mindent, de sosem vallaná be. Így hát felült és a férfi legnagyobb meglepetésére megfogta a kezét.

A szemébe nézett, figyelve, hogy elkerülje a kapcsolatteremtést, és fáradtan, halványan elmosolyodott.

- Köszönöm, hogy vigyázott rám. Nem tudom meddig tartott, és, hogy pontosan mit tett értem, de köszönöm.

A férfi fekete szemei döbbenten meredtek rá. Száját enyhén eltátotta, egy hajtincse még mindig az arcába lógott, és csak nézte Hermionét. Neki még soha nem köszöntek meg semmit, őt csak gyűlölni szokták…

A lány zavarba jött, még sosem látta így a professzort. Enyhén elpirult, és megpróbálta elterelni a figyelmét, és oldani a feszültséget.

- Elmondaná, hogy pontosan mi történt?

Perselus elgondolkodott, mennyit mondhatna el, végül úgy döntött, mindent. Nem érdemes titkolóznia, Hermione túl okos, összerakna magában minden részletet. Szája széle megrándult… mióta Hermione? – kérdezte magától. Majd erőt vett magán, és hideg hangon, nyugodtan, enyhén gunyoros stílusban elmesélte a történteket.

A lány csöndben hallgatta végig. Fáradt volt, és sok volt, amit hallott. Tudta, hogy neki is el kellene mondania, amit tud, de még nem volt rá képes.

- Köszönöm. Ha itt kell maradnom, hol fogok aludni?

- Ennyi a hozzáfűznivalója? – húzta fel a szemöldökét a férfi. Azt hitte, a lány okoskodni kezd, kérdezgeti majd, vagy a szokásos módon előadja, hogy ő már mindent tud. Ehelyett csak fáradtan nézett maga elé, magányosnak, kimerültnek tűnt. Egy pillanatig legszívesebben átölelte volna… már meg is mozdult, de akkor ráébredt mire készül. A félbehagyott mozdulatot megtörte, és nagy ívvel körbemutatott a szobán.

- Itt élvezheti vendégszeretetem – közölte olyan hangon, mintha épp a lány halálos ítéletét mondaná ki. – Ágyat úgy látom már választott…

- Közös szobában leszünk?! – kérdezte Hermione, visszatalálva régi hangjához – Az kizárt – tette hozzá teljesen határozottan.

- Márpedig ez teljesen lehetséges – nézett rá dühösen villogó szemekkel a férfi.

- Nem alszom magával egy szobában! Sőt, nem is vagyok hajlandó egy szobában lakni magával! – kiabálta dühösen a szemébe nézve. Hiba volt, egyikük sem koncentrált, hogy fenntartsák a gátakat, azonnal létrejött köztük a kapcsolat.

Hermione ismét látta a férfi sebekkel teli testét, és nem tudott parancsolni önmagának, átölelte. Egyikük sem vette észre, hogy most nem csak lelkileg, fizikailag is átölelik egymást. Keze végigsimított a férfi vállán, és néhány seb ismét begyógyult. Perselus megérezte a változást, és megrettent.

- Nem szabad többet gyógyítanod, még nem vagy elég erős – észre sem vette mikor váltott át tegezésbe.

Végül csak magához ölelve tartotta a tanárt. Nem érzett mást, csak a férfiból áradó mérhetetlen fájdalmat. Neki ugyanúgy fájt. Segíteni akart rajta, de nem tudta hogyan.

Ugyanazt érezte, amit Ilena érzett, mikor először nézett Daniel szemébe, úgy emlékezett rá, mintha ott lett volna. A férfinak szüksége van rá, az erejére, arra, amit adni képes.

Nem is tudta mit cselekszik, csak végig a szemébe nézve közeledett a szájához. Nem félt, nem is gondolta végig mire készül.
A férfi sem volt teljesen tisztában önmagával, csak egy nőt tartott a kezében, akiért végigvirrasztotta az elmúlt napokat, akitől életében először hallotta azt a szót, hogy köszönöm. S ő most megcsókolta, ő pedig, nem is tudva mit tesz visszacsókolt. Óvatos, lágy kutatás volt a csókban, szinte csak simogatták egymás ajkát, majd egyre nagyobb vággyal csókolták egymást.

Ahogy lassan elhúzódtak, csak néztek egymásra, pihegve, csodálkozva. Hermione teljesen piros lett, ahogy ráébredt, mit tett, a férfi elsápadt. Elugrott a lánytól, mintha taszítaná az érintése, majd kiviharzott a szobából.

Hermione magára maradt, nem tudta mit gondoljon. Maga sem tudta, miért tette, amit tett, abban sem volt biztos, hogy ő tette, vagy csak egy pillanatra azt hitte ő Ilena, és Daniel tartja a karjában. Meg volt zavarodva az elmúlt napok eseményeitől. Úgy gondolta, nem tesz semmit, Pereslusra bízza a döntést. Furcsa volt így gondolni rá, a keresztnevén. Mégis, már nem tudott rá Piton professzorként nézni, már csak egy magányos férfi volt számára, akit ő képes kiemelni a pokolból.

A bájitaltanár ezen a héten már másodszor rótta a kert ösvényeit. Nem tudta mi történt vele. Megcsókolt egy diákot. Az örök eminens griffendéles Hermione Grangert. Elfelejtett a lányt ölelve mindent, ami volt… és hogy mindez, mindez nem történhet meg. Ő nem szeret senkit, és őt sem szereti senki. Mihez is kezdene egy okoskodó kis fruskával, aki csak bosszantani tudja. Egyáltalán, miért is gondolja, hogy a lány kezdene vele valamit. Sosem kellett senkinek, most se kellene. Neki sem kell senki, jól megvan egyedül is, meg is lesz örökre. Egyedül nem tud semmi fájni. Ostoba volt, hogy egy pillanatra felmerült benne, hogy Hermione érdeklődik iránta… el kell felejtenie. Elhatározta magát, visszamegy, és úgy tesz, mintha semmi sem történt volna. Grangernek pedig csak ajánlani tudja, hogy ugyanígy tegyen – gondolta kajánul

Visszament a szobájába, és már előre élvezte a helyzetet, ahogy majd kigúnyolja a lányt. Nem volt szerencséje, már békésen aludt, egy könnyvvel a kezében.

Ahogy ránézett, egy pillanatra ellágyult az arca, mert olyan édes volt, kedves mosollyal az arcán, a könyvet szorongatva.
Kivette a könyvet a kezéből, és összecsukta volna, de egy pillantást vetett rá. Bájitalok... még ilyenkor sem képes pihenni - gondolta magában.

Majd halkan lezuhanyozott és maga is lefeküdt. Nagyon rég aludt ilyen békésen, mint most, ahogy hallgatta a másik halk szuszogását.

**

Másnap reggel mire a lány felébredt, a tanár már a tanteremben ült. El akarta kerülni a találkozást a bájitaltan óráig. Ami nem váratott sokáig magára, hiszen hétfő reggel volt. Nem tudta, Hermione hogyan fog viselkedni, hiszen semmit nem beszéltek a tegnap estéről.

Nemsokára fecsegő diákokkal telt meg a terem, de ahogy meglátták, mind elhallgattak. Elégedetten vette tudomásul, legalább ők még félnek tőle.

Majd belépett Hermione, akit néma csend fogadott, hiszen napok óta nem látták, és csak annyit tudtak, hogy Pitonnál van, mert az ő segítségére van szüksége. Úgy néztek rá, mint egy csodára...
"Itt jön, aki túlélte Pereslus Pitont"

Végül mindenki megtalálta a helyét, Hermione is Malfoy mellett az első sorban. A szőke fiú gúnyosan rámosolygott:

- Úgy látszik egy sárvérű mindenre képes, hogy elmehessen a Próbára. Még az ágyába is befeküdtél Granger, ezt azért még én se gondoltam volna rólad - suttogta oda megvetően. A környező mardekárosok gúnyosan felnevettek, a lány csak elkerekedett szemekkel bámult.

- Ne magadból indulj ki, görény! - találta meg a hangját. Majd eszébe jutott legutóbbi alkalom, amikor Malfoy elrontotta a főzetét, így gyorsan az álmaiból ismert védőkört húzta fel az üst köré. Érezte, hogy a fiú most is készül valamire.

Elkezdődött az óra, a bájitalok lassan formát öntöttek, vagy adott esetben - Neville például - inkább üstöt robbantottak...

- 20 pont a Griffendéltől - hangzott a professzor hideg hangja. - Elképesztő, hogy egyesek még hetedévben sem képesek megkülönböztetni a bumszalagot és a korula virág termését - mordult még fel gúnyosan.

Hermione a mellette elsétáló Piton után nézett, elgondolkodva, és nem vette észre, hogy Malfoy megint a főzetébe készül valamit dobni. Így ugyanúgy meglepte a következő pár pillanat, mint mindenkit a teremben.

A védőkör felizott, és az üst felé dobott darabok egy része Malfoy arcába robbant vissza, másik része üstjébe és a mellette ülő mardekárosok üstjébe landolt. Majd elkezdett butyborékolni minden főzet, amibe jutott a hozzávalóból...
Ekkor már Piton és észrevette, hogy kitörténik, és tudta mi következik. Az összes üst, ami fortyog másodperceken belül felrobban. Már nem tudott semmit tenni ellene, így csak elképedve nézte, ahogy a bájital beteríti a mardekárosokat.

A robbanás óriási felfordulást eredményezett.

- Mindenki azonnal álljon meg. Aki nem, az két havi büntető munkát kap. Nálam! - tette még hozzá fenyegetően.

Azonnal dermedt csend lett a teremben. Piton egy pálcaintéssel eltüntette a főzetet, majd hidegen végignézett a diákokon.

- Tudni akarom, pontosan mi történt! Granger?! - hangjától Hermione hátán hideg futott végig.

- Az utolsó órán valaki - nyomta meg a szót, és gúnyosan Malfoyra nézett - tett valamit a főzetemben, mikor nem néztem oda. Úgy gondoltam, ez egy védőkörrel elkerülhető. Valaki ismét megpróbálta, és a kör működött.

- Működött?? - kérdezte Piton vészesen nyugodt hangon. - Ez talán kicsit több, annál, minthogy működött. 30 pont a Griffendéltől ezért a kataszrófáért, amit okozott. Ezen kívül, tudni akarom, ki volt az, aki valamit tenni akart Granger főzetébe - tette még hozzá vészjósló hangon.

- Malfoy?! - nézett Hermione sokatmondóan a mellette állóra.

- Mr. Malfoy? Maga volt? - sziszegte a fiúnak. Malfoy bólintott. Bármennyire is mardekáros volt, tudta, hogy Pitonnak nem hazudhat.

- Meg vagyok döbbenve, hogy ilyen felelőtlen. Tudom, hogy nézeteltérése van a griffendélesekkel, de ezzel a társai egészségét is kockáztatta - tette hozzá Piton olyan hangon, hogy Malfoy belesápadt. - 20 pont a Madekártól - hallatszott, hogy nehezére esik kimondani. - És ha még egyszer előfordul, eltiltom a Próbától, tehát még a versenyen sem vehet részt. Megértette?

A szőke megsemmisülten bólintott, a griffendélesek elégedetten összevigyorogtak, már amennyire Piton orra előtt ezt meg merték tenni. Hermione már előre tartott az estétől, amit a férfival összezárva kell eltöltenie...

Következő fejezet