18. Lejtőn

Hermione Granger mosolyogva sétált le a Nagyterembe. Az előző este várakozása ellenére jól sikerült, és jó volt látni, hogy még Pitonnak is van amolyan barát-féléje. Amíg nem ismerte a férfit közelebbről, fel sem merült benne a lehetőség, hogy Piton is ember, akinek van magánélete, hogy nem csak tanítani, kémkedni és gonoszkodni szokott, hanem adott esetben néha elmegy egy kocsmába, meginni valakivel egy üveg vajsört. Ez az utóbbi feltételezés persze túlzás lenne részéről, de legalább kiderült, régen csinált ilyet, ha nem is rendszeresen. Bruno történetei szerint azért megfordultak néhány különlegesebb helyen és érdekesebb társaságban is a közös tanulás mellett.

Az előtte álló hét nehéznek ígérkezett, igen sok témazáró dolgozat esett ezekre a napokra. Már unta a tanulást, szívesebben csinált volna bármit, ami egy kicsit is kikapcsolódásnak számít, de nem tehette. Örült, hogy legalább az előző este kimozdulhatott. Vállat vont, és igyekezett a tanulásra összpontosítani – jobb dolga úgysem akad, amíg Piton különvonul.

Az utóbbi időben kitalálta, hogy ő is belefog egy saját ötlet megvalósításába, hátha azzal jobban telik az idő, és a változatosság is jót tesz majd neki. Jobb ötlet híján a vámpírokat kezdte el kutatni – hogy van-e esély arra, hogy olyan bájitalokat lehessen kifejleszteni számukra, mint például a vérfarkasoknak a Farkasölőfű Főzet. A tanulás mellett főleg ezzel ütötte el az idejét. Arról is kutatásokat végzett, miért bántja a napfény a vámpírokat, miért csak éjszaka mozoghatnak.

oOo

Három héttel Bruno látogatása után a könyvtárban keresgélt olvasnivaló után, mikor érezte, hogy valaki mellé lép. Nem fordult meg, de mégsem kellett találgatnia, ki lehet az – ezt az illatot már jó ideje nem tévesztette össze senki máséval.

- Lassan végzek – szólalt meg a férfi, miközben átnyúlt Hermione feje fölött, és visszacsúsztatott egy kötetet a polcra. Hermione rögtön kapcsolt, miről van szó, így nem terhelte egyiküket sem felesleges kérdésekkel. Piton – mikor látta, hogy erre nem reagál – folytatta: - Emiatt újra több szabadidőm lesz. Tudom, hogy neked most kezdődik a hajtás, de remélem, azért néha tudunk közösen… eltölteni egy kis időt.

Piton szájából furcsán hangzott ez a hebegés, és Hermione elgondolkodott egy pillanatra, mit is feleljen. Belevágott volna, de valami mégis visszatartotta.

- Nem tudom, jó ötlet-e – nyögte ki végül. Feltétlenül értékelnie kell Piton igyekezetét, de tényleg akar kísérleti nyúl lenni? Az elmúlt hetekben ezt természetesnek vette, most hirtelen mégis elbizonytalanodott.

- Azért például a könyvtárban sakkozhatnánk egyet – ajánlott semleges terepet Piton.

- Oké, az rendben van – bólintott.

- Nyolckor – fűzte hozzá a férfi, majd - látva a bólintást - elsétált. Hermione kifújta az eddig visszatartott levegőt, amikor egyedül maradt.

El is feledkezve arról, amiért eredetileg a könyvtárba jött, visszasétált a szobájába. Magára zárta az ajtót, és a gondolataiba temetkezett.

Később az esti sakkozásra úgy készülődött, mintha randira menne. Luna először furcsán méregette és inkább nem szólt semmit a rohangálást látva, de végül nem bírta megállni és kinevette. Nem tudta felfogni, hogy lelkesedhet valaki ennyire azért, hogy a mogorva bájitaltanárral sakkozzon. A lány hiába felejtette el, amit Hermione mesélt neki a könyvtárban, az nem volt újdonság számára, hogy lakótársa régebben szívesen töltötte Pitonnal az időt.

Este a könyvtárban Piton nyugodtan, rezzenéstelen arccal ült. Csak semleges témákat hozott fel beszédtémának, míg végül kínjában a tanulmányairól faggatta partnerét.

- Most komolyan mondjam fel, milyen jegyeket kaptam az elmúlt másfél hónapban? – elégelte meg a témát Hermione.

- Nem, inkább ne – vonta meg a vállát a férfi. – Igazad van, nem muszáj beszélgetnünk, ha nem megy. Csinálhatunk mást is – nézett mélyen a szemébe.

- Mint például? – bámult vissza Hermione, majd pillantása az asztal lapjára esett. Elpirult, és igyekezett a sakktáblára összpontosítani.

- Csak simán sakkozhatnánk – válaszolta Piton, miközben mindentudó mosoly suhant át az ajkain egy pillanatra.

Hermione szörnyen dühös lett magára, amiért félénk kislány módjára elpirult, és beugrott Piton zavarba ejtési kísérletének. Hogy mit nem képzel magáról ez az alak! Direkt kétértelműsködik, mert azt hiszi, ezzel leplezheti, hogy saját maga is ugyanolyan zavarban van, mint ő! Igazi mardekáros megközelítése a dolgoknak – de végül is mit várhatna tőle?

Még egy pillantást vetett Piton önelégült arcára, és a lelke mélyén azonnal eldöntötte, hogy visszavág. Neki sem kell a gonoszkodásért a szomszédba mennie, nem fogja hagyni magát, hogy megint ő legyen az alárendelt fél ebben a kapcsolatban! Piton nem csak a tanára már, nincs joga ilyen lesajnálóan vélekednie a szellemi képességeiről!

Látszólag továbbra is a sakkozásra koncentrálva terveket szőtt, hogyan hozhatná kínos helyzetbe a férfit.

- Bruno tegnap mesélte, hogy a többi diák néha eljárt az iskolátoktól nem olyan messze lévő éjszakai szórakozóhelyre – fogalmazott finoman. – És ti? Ne mondjad, hogy ti mindig távolmaradtatok – tette hozzá ártatlan arckifejezéssel.

Piton megmerevedett, ahogy felfogta a szemtelen kérdés jelentését. Hermione Granger a szexuális múltjáról faggatja… a nyilvános könyvtárban?

- Nem hinném, hogy közöd lenne hozzá, hová mentünk és hová nem – válaszolta végül fogcsikorgatva.

Hermione pillantása végigsiklott a testén, egy pillanatig elidőzve az idegesen fel-le szaladó ádámcsutkájánál, ami kilátszott a szigorú tanáröltözet alól.

- Szóval míg a többi fiú a kurvákhoz járt, addig ti kettesben tanultatok – jelentette ki vigyorgó, mindentudó arccal. – Ne aggódj, megértem. Elvégre nem sok női bájitaltanárról hallottam, bizonyára nem lehetett sok női évfolyamtársatok. Be kellett érnetek azzal, ami volt.

- Az istenért, nem! – üvöltött fel Piton, majd hirtelen összeszedte magát, és visszaült az asztalhoz, ahonnan az ordítás alatt felpattant. – Ne kombinálj! Ha nem lenne egyértelmű, én a nőkhöz vonzódom!

- Ez mind szép és jó, Perselus, de azért ne ordibálj a könyvtárban – szólt hozzá a témához Madam Cvikker, aki a szomszédos polc mögül bukkant elő. – A helyiségben még diákok vannak, nem kéne hangoskodni és zavarni őket a tanulásban – nézett megrovóan, majd továbbtipegett.

Piton elvörösödött, majd olyan ingerülten lépett az egyik gyalogjával, hogy az fájdalmasan felszisszent, amikor a táblához csapódott, és utána az egész játszma alatt bicegett.

Hermione ezek után visszavonulót fújt, és hamarosan újra nyugodtan játszottak. Piton is visszaszerezte eredeti arcszínét, és kevésbé cukkolta a lányt, egészen a takarodó idejéig.

Óvatosan körbenézett, és megelégedve vette tudomásul, hogy a helyiség teljesen kiürült, és Cvikker is messze tanyázik – csak néha vetett feléjük egy-egy méltatlankodó arckifejezést.

Nagyot ásított, majd fejét az állára támasztva félig csukott szemmel figyelte a szemközt ülő lányt. Hermione hamar megérezte a pillantását, és enyhén elpirult. A férfi szórakoztatónak találta ezt a hatást – egy enyhe bizonytalan érzéssel, hogy talán nem éppen a szexepilje az oka, mint ahogy szeretné -  végül tettetetten álmos hangon megszólalt:

- Azt hiszem, ideje lenne lefeküdnünk… - kezdte, majd - mintha ásítana – félbehagyta a mondatot, szeme sarkából ellenőrizve a hatást, azaz, hogy Hermione vérvörös, majd falfehér lett – mármint aludni. Késő van már…

- Rendben, menjünk aludni. Ezt a játszmát úgyis egyértelműen én nyerném meg – intett Hermione a tábla felé, ahol a kijelentésre Piton bábui csendben – hisz könyvtárban voltak -, de méltatlankodva rázták az öklüket.

Piton is a táblára pillantott, és bár tudott volna vitatkozni az állítással, csak megvonta a vállát. Nem akart vitát – most nem. Más tervei voltak.

A bábuk a dobozba kerültek, majd elindultak kifelé a helyiségből. Hermione megtorpant az ajtóban, merre tovább.

- A te ágyad közelebb van – adta az ötletet Piton, és balra fordította a lányt, hogy a jó irányba induljon.

Hermione megtorpant, ahogy leesett neki, hogy Piton most nem viccel, mint korábban.

- Nem hinném, hogy a lakótársaim díjaznák az ötletet – ellenkezett végül. – Már a gondolatra szörnyet halnának, hogy te és én, kettesben, a szomszéd szobában…

Piton nem engedte el Hermione vállát, inkább maga felé fordította, és apró csókot lehelt ajkaira.

- Akkor látogass meg engem odalenn – ajánlotta.

- Bocs, de én nem vagyok erre kész – rázta a fejét Hermione. Nem volt kedve kéretni magát, csak kibökte, ami az eszébe jutott.

Piton meglepődött a visszautasításon, erre egyáltalán nem volt felkészülve. Az elmúlt hetekben biztosra vette, hogy a kezében tartja az irányítást. Akkor meg mi a franc ez a húzódzkodás?

- Oké, most elengedlek – bólintott végül. - De azért szeretném, ha gondolkodnál az ajánlatomon. Az én türelmem is véges, és tudod jól, hogyan tudtál ilyen előkelő pozícióba kerülni nálam. Azért, mert nem olyan vagy, mint a többi nő. Ha most nekiállsz trükközni és félrebeszélni az őszinteség helyett, hagyom a francba az egészet, rendben? Nem ezért fektettem beléd ennyi energiát! – Piton hangja nyugodt volt, de Hermione így is tudta, hogy dühös.

Hermione nem értette, miért azt nézi trükközésnek, amikor ő őszintén beszél, de aztán rájött, ez is mardekáros logika. Ha kérdeznek, nem válaszolsz egyenesen – az ő kifogása pedig túlságosan is egyszerűnek tűnhetett.

- Nem hazudtam, de igazad van, ezt meg kell beszélnünk. Holnap, rendben? Te talán segíthetsz tisztázni néhány kérdést.  És a beszélgetés végére mindketten rájövünk, mit is akarunk a másiktól, oké? – Hermione magabiztosabban beszélt, mint ahogy érezte magát.

Adott egy puszit Piton arcára, majd búcsút intett, és elindult a szobája irányába. Inkább meg se várta Piton reakcióját, nehogy vita legyen a vége. Szerencsére nem jött utána, akadálytalanul eljutott az ágyáig, és nem sokkal később nyugtalan álomba merült.

oOo

Másnap reggel nem tudta nem észrevenni a furcsálkodó, sőt, sok esetben egyenesen utálkozó arckifejezéseket, amikkel diáktársai ránéztek.

- Hermione, mégis hogyan képzelted, hogy te és Piton… - pillantott fel rá Luna a Reggeli Próféta mögül.

- Miről beszélsz? – lepődött meg Hermione. Fejében cikáztak a gondolatok. Rosszul sikerült volna a felejtésátka néhány hete, és Lunának visszatértek az emlékei? Vagy tegnap a könyvtárban történt valami kompromittáló, amiről megfeledkezett?

- Viccelsz? Benne van az újságban – súgta oldalra Luna, úgy téve, mint aki még mindig olvasgat.

- Micsoda? Hadd lássam! – Ki akarta venni a lapot barátnője kezébe, de az nagyon csúnyán nézett rá.

- Jobban jársz, ha úgy teszel, mintha nem tudnál semmiről. Most az egész terem azt várja, milyen arcot vágsz, mikor meglátod a címlapot. Én a helyedben visszamennék a szobámba, ott elolvasnám a Reggeli Prófétát, a Napi Varázsvilágot, a Kvibli Krónikát, a Bűbájos Pletykákat és a Modern Boszorkány mai példányát. Mindegyik szaftos részleteket közöl. Különben meg, az olvasottak után muszáj megkérdeznem, normális vagy te? Hogy adhattad ki a naplódat a kezedből, amikor ilyeneket írtál bele? Szerintem téged Tudjukki halálakor elrabolt egy ufó, és most egy klón helyettesít. El nem tudom képzelni, hogy egy nő ilyesmiket írjon Pitonról!

Hermione alig hallotta Luna egyre elmosódottabb hangját. Egy szó ütötte meg fájdalmasan a fülét: napló. Felpattant a székről, és kiszédelgett a teremből, mindenkinek nekimenve, aki a közelében járt.

Hogy történhetett? Hogyan kerültek a naplója részletei az újságokba? Akárhogy is gondolkodott, egyetlen egy értelmes megoldás jutott az eszébe: Piton.

Ennyire csalódott benne tegnap este, hogy eladta a visszaemlékezéseit az újságoknak? De miért tette volna ezt? Hetekig kerülte, látszólag érte ügyködve, erre egy este elront mindent?

Ezt a szégyent nem fogja túlélni. A legbensőbb titkain csámcsoghat az egész varázsvilág! Ájultan rogyott össze.

Piton ágyán ébredt. A férfi egy széken ült, és egy könyvet olvasgatott. Nyugodtnak tűnt – túlságosan is nyugodtnak. Hermione felpattant, és mászni kezdett az ágyon, hogy amint hozzá ér, kikaparja a szemét, kitépje a haját, majd megfojtsa.

- Hogy lehettél ilyen szemét – sikította, és Piton a körmeit alig néhány centivel a szeme előtt tudta csak megállítani. Megérte leállítani dühöngését, egész testét be kellett vetnie, így végül teljes súlyával ránehezedett, míg uralni tudta a helyzetet.   

- Te komolyan azt hiszed, én adtam oda ezeknek a nyomorultaknak a naplódat? Ha nem tudnád, végig rólam írsz benne!

- Pont ezért adtad el! Mert ezzel is növelted az egódat! Jó érzés tudni, hogy van a világon egyetlen nő, akinek bejössz, mint férfi, ugye? – sziszegte Hermione.

- Miért hinném ezt? Tegnap elutasítottál, ha nem vetted volna észre! – vágott vissza Piton.

- Akkor a sértettséged vett rá erre! – ordította Hermione.

- Nem én voltam – válaszolta nyugodtabb és csendesebb hangon Piton. – Remélem, elhiszed.

Hermione is magához tért a nyugodtabb hangtól, és végre elgondolkozott.

- Rendben. Hiszek neked, ha odaadod a példányt, amit rólam másoltál. Le fogom ellenőrizni egy varázslattal, hogy készült-e belőle is másolat.

Piton a könyvespolcához lépett, és keresgélni kezdett. Először lazán, majd egyre idegesebben. Végül már az asztalra pakolta a köteteket, és a sor mögött is megnézte.

- Mi van, nem találod? – gúnyolódott Hermione, akit nem győzött meg a színjáték.

- Bruno – sóhajtotta Piton, és leroskadt az ágy szélére. – Tudhattam volna, hogy csak miattam nem látogat meg senki. – Hangja csalódottsága szíven ütötte a lányt.

Ahogy elgondolkodott a dolgon, egyre valószínűbbnek látszott a lehetőség, hogy Piton barátja mindkettejüket átverte. Most pedig örül a rengeteg pénznek, amit egy ilyen szaftos leletért fizethettek neki.

- Megölöm – közölte Piton.

- Oké – egyezett bele Hermione.

- Ha egy regényfőhős lennék, most felvásárolnám az összes újságot, majd kitörölném mindenki emlékezetét, aki már olvasta, ugye?

- Azt hiszem, ezzel elkéstél. És azt sem hiszem, hogy vannak barátaid a nyomdákban, akiket felhívhatsz egy szívességért – ironizált a lány.

- Tény és való – ismerte be Piton.

- Legalább a muglik még nem ismerik a történetemet. Más választásom nem maradt ezek után, mint hogy itt hagyom a varázsvilágot.

- De a RAVASZ vizsgák…

- Mugliként arra sem lesz szükségem – rázta a fejét.

- Szerintem hülyeség ilyen hirtelen dönteni. Hamar elfelejtik.

- Az lehet, de én nem felejtem el soha. Én nem bírok az ő szemükbe nézni, nem fordítva. Jobb, ha most hazautazom.

- Nem engedem! – Piton most határozott volt. – Visszatérhetsz a muglikhoz, de előtte vizsgázz le. Ki tudja, lehet, hogy néhány év múlva visszatérnél. Akkor jól fog jönni a bizonyítvány.

- De én…

- Nem fejeztem be. Beszélek Minervával, hogy tehess előrehozott vizsgát. Szerintem nincs olyan, amit ne tudnál már most a vizsgákra. Az egész lemenne 2-3 hét alatt, addig pedig kerülhetnéd a többieket.

- Nem tudom, igazán nem tudom. Ez már túl sok nekem így egyszerre. Csak el akarok bújni mindenki elől – válaszolta, és magára rántotta Piton ágytakaróját.

- Azt hiszem, még mindig látlak – adta tudtára a férfi érzéketlenül. – Nem tudsz elbújni a világ elől, pláne ilyen gyerekes módon.

- Nem érdekel! Menj el, most egyedül akarok lenni! – A takaró alól szipogás hallatszott.

- Oké, magadra hagylak. De azt ne felejtsd el, hogy ez itt az én szobám. És addig nem engedlek ki, amíg úgy nem döntesz, leteszed a RAVASZ vizsgákat. Ráadásul előlem nem bújhatsz el úgy, mint mindenki más elől. Nem engedem!

oOo

Hermione annyira nem mert senki szemébe nézni, hogy elhatározta, ha Piton is belemegy, leköltözik hozzá. Még annyi időre sem akarta kitenni a lábát a lakosztályból, hogy lehozza a ruháit. Abba beleegyezett, hogy marad a vizsgákig, de azokat is Piton nappalijában szerette volna letenni.

Piton nagyon rossz néven vette ezt a mimózaságot, és kizárta a lakásból.

- Szembe kell nézned az emberekkel, mert ha most nem teszed, később teljesen elzárkózol – kiáltotta ki az ajtón dörömbölő lánynak.

Hermione durcásan masírozott fel a szobájába, és minden szembenéző diákra olyan csúnyán nézett, ahogy csak tudott, szemei villámokat szórtak. Nem is mert senki sem belékötni, inkább elmenekültek a közeléből.

Hermionénak nem csak az arckifejezése volt ijesztő, hanem a kinézete is. Máskor sem túl sima haja most szerteszét állt, és néhol egy-egy kóbor tollpihe ragadt bele, a Piton takarója alatt töltött órák eredményeképpen.  

A szobájában levetette magát egyetlen karosszékébe, és átadta magát a letargiának. Jó érzés volt saját szerencsétlenségében fetrengeni, és gondolatban alaposan elmagyarázta magának, miért is olyan szerencsétlen, amilyen.

Hirtelen felindulással tollat ragadott, és írt egy hosszú levelet szüleinek, amiben kiöntötte a szívét, és elmagyarázta, miért is méltatlan teljesen a szeretetükre.

Az elkövetkező napokban egyfolytában a válaszra várt. Közben tanult előrehozott vizsgáira, és Lunáéknak köszönhetően naponta evett is, mivel mindig hoztak neki valamit a Nagyteremből, majd addig nem mozdultak mellőle, míg el nem fogyott.

Luna és Neville is érdekesen bámulták néha, és látszott az arcukon, hogy éppen a naplójából olvasott részletek járnak a fejükben. Hermione nem is várta el tőlük, hogy megértsék azt az érzelmi állapotot, amibe ő került a nyári eset óta. Hogyan érthetné meg bárki is, mi minden történt vele ezen hónapok alatt? A vámpírrá válás, gyilkosság, vérszívás, visszaváltozás, elutasítás és megvetés, gúnyolódás, majd a Piton társaságában töltött időszakok. Ostoba cikkek, újabb árulások, vágy, újabb vámpír, újabb gyilkosság, szokásos elutasítás, gyűlölet. Most meg a megalázottság, privát szférájának nagy nyilvánosság előtti boncolgatása.   

Piton néha meglátogatta, és lehetőségeihez képest igyekezett lelket önteni belé. Néha lehülyézte, néha más módon akart hatni rá, nem sok sikerrel.

Két hét múlva érkezett postája. Sajnos nem a szüleitől jött, hanem egy kiadótól kapott egy vaskos csomagot.

Először a mellékelt levelet olvasta el:

Kedves hölgyem!

Mellékelten megküldjük önnek a mugli könyvespolcokra két napja kikerült új kiadványunkat. A kötet szerkesztője, Bruno Gabrielli kérésére ajándékozzuk meg e tiszteletpéldánnyal.

A mű címe: Veszedelmes vámpírviszonyok – Egy szerelmes nő visszaemlékezései.

Reméljük, örömmel forgatja majd e kötetet, amely valós történeten alapul.

Amennyiben bárminemű észrevétele van, ne habozzon, írjon!

Üdvözlettel: Ed Adams, az Angol Muglik Kiadója marketingigazgatója

Hermione letépte a csomagolást a könyvről, és átforgatta lapjait az ujjai között. A saját naplóját láthatta, itt-ott beleírt kiegészítésekkel, egész oldalas illusztráló rajzokkal.

Lesietett Piton lakásához, hogy azonnal megbeszélhesse vele ezt a dolgot. Meglepetésére McGalagony is ott volt, így mindjárt kettejük elé dobhatta a könyvet.

- Most mit tegyek? – kérdezte tétován.

- Semmit sem tehetsz – rázta a fejét Piton. – Bruno nem hülye ember, jól kitalálta. A mugliknak adatta ki a könyvet, akik azt hiszik róla, hogy csupán fikció. Ha bepereled őket, azzal magadat járatod le, mert azt fogják hinni rólad, hogy őrült vagy, aki hisz a vámpírokban.

- Megölöm azt az embert!

- Ezt már megbeszéltük – intett aprót a fejével Minerva felé Piton. Hermione csak remélhette, hogy a korábban már megemlített gyilkossági kísérletre céloz, nem lerázni akarja.

- Miss Granger, beszélhetnénk? – fordult felé az igazgatónő. – Sajnálom, hogy mindez megtörténhet egy diákunkkal. Nem mondom, hogy teljesen mást terhel a felelősség ebben az ügyben, de tény és való, hogy valaki hatalmas hasznot húzott a naivságából. Most viszont más ügyről volna szó. Még beszélek valamiről Piton professzorral, aztán szeretnék önnel is találkozni az irodámban. Fél óra múlva oda tudna fáradni? Fontos lenne, kérem! – Minerva arca szomorúságot sugárzott és együttérzést, ezért bólintott, majd kivonult a lakásból.

A szobája felé sétálva megpillantott a földön egy Reggeli Prófétát. Szórakozottan felemelte, hogy egy kukába dobja, amikor megakadt a szeme egy cikken. A falnak dőlt, és belemerült az olvasásba. Öt perc múlva a földön gubbasztott és zokogott.

Az igazgatói irodában fél óra múlva Minerva hiába várta. Egy idő után kerestetni kezdte, de sehol sem találták.

Hermione Granger eltűnt a Roxfortból, minden személyes tárgyát hátrahagyva.

Következik: Madam Granger

-----------

Folytatás: legkorábban május végén. Ne is kérjetek korábbi feltöltést, felesleges. Nem érek rá, és ezen nem változtat semmi, sajnálom. Azért ne utáljatok nagyon ;)