15. Az utolsó tánc 

Másnap az egész csapat álmos fejjel botorkált a buszhoz. A hosszú este senkinek sem tett jót, nem egy diák – Piton intelme ellenére – másnapossággal küzdött.

Most útjuk egy távolabbi vidékre vezetett, így a buszban még aludhattak egy kicsit. Hermione elgondolkozva nézett ki az ablakon, miközben az elsuhanó tájat figyelte. Vajon hogyan alakul az este?

Délutánig az erdőben túráztak és gyűjtögettek. Egy óra késéssel indultak vissza a szállásra, mert Ginny és Harry eltűntek, és alig tudták megtalálni őket. Állításuk szerint rossz irányba fordultak egy ösvényen, de Hermione látta a szemükben, amit a többiek is: túl jól érezték magukat ahhoz, hogy ez igaz legyen.

- Mondd csak, hogy érezted magad az erdőben? Meglehetősen hasonlított arra, ahol nyáron találkoztunk – vetette fel Piton az ártatlan témát már a buszon.

Hermione zavarba jött.

- Hogyan kellett volna éreznem magam? – kérdezte sután.

- „Azóta is, ha a Tiltott Rengetegre nézek, elpirulok a pikáns gondolataimra. Visszaemlékezem, ahogy azok a finom vonalú kezek, amelyek érzékien mozdulnak a több évtizedes bájitalkészítés hatására, végigsimítják testemet. Nem finoman, hanem durván, mégis izgatóan” – idézte Piton csendesen, kaján fénnyel a szemében.  

Hermionéban ekkor egy világ omlott össze. Egy pillanatra úgy érezte, nem kap levegőt, és ezt a szégyent nem fogja túlélni. Hát még ez is? Megaláztatásai sohasem érnek véget? Hogyan juthattak legtitkosabb gondolatai pont Piton kezébe?

- Mikor olvastad el? – kérdezte végül a lehető legnyugodtabban. Már úgyis minden mindegy, felesleges kiakadnia. Ennél rosszabb már nem jöhet.

- Az öngyilkosságod után. Mit gondoltál? Ha együtt hagysz a szobádban a naplóddal, nem olvasom el?

- Elloptad? – Ez nem is kérdés, inkább csak megállapítás volt.

- Lemásoltam.

- Nem is te lettél volna, ha nem – fintorgott Hermione. – És tetszett, amit olvastál?

- Igen.

A lányt meglepte az őszinte és egyenes válasz, de nem tudott mit kezdeni vele; Piton ismeri minden gondolatát. Ez meg is rémiszthetné, mint először tette, de rádöbbent, így legalább könnyebb minden. Nem neki kell elmondania, mit érez, mert Pitonnak első kézből vannak információi.

- És miért hoztad fel a témát, ha eddig hetekig titkolóztál? Simán eltitkolhattad volna előttem továbbra is. – Erre volt a legkíváncsibb. Vajon mi változott meg hirtelen?

- Nem titkolóztam, csak nem hoztam szóba – ellenkezett Piton.

- Mardekáros megközelítés – nevetett fel a lány.

- Az.

- És ha ebből indulok ki, akkor máris következik a kérdés. Miért hoztad akkor most szóba?

- Ügyes. Talán, mert akarok tőled valamit – kacsintott a férfi, és felállt, hogy a sofőr mellé lépjen.

Hermione elpirult, és kinézett újra az ablakon. Zavarba ejtő nap, nem vitás! Megint volt min töprengenie az út végéig. A tudat, hogy Piton tisztában volt mindennel az elmúlt időszakban, átértékelte a dolgokat. Ő a naplójában azt írta, szívesen megismételné egyszer azt az éjszakát. Piton ezt olvasva nem rohant hozzá, hanem ellenkezőleg – kerülte. Most viszont, a kiránduláson, lassan legyőzte ellenérzését, sőt, ő hozta fel a témát. Hirtelen belécsapott a felismerés: Piton többet akar, azért nem siet! Nem egy éjszakát akar, hanem többet! Talán neki is furcsa a szituáció, azért nem siette el a dolgokat, neki is gondolkoznia kellett rajta, mitévő legyen!

Elhatározta, még az este folyamán Pitonnak szegezi a kérdést: viszonyt akar? Mert – ezt tudta jól – a szerelem szó nem szerepel a szótárában. Igaz, ez szerencséje is, hisz ő sem szerelmes a férfiba. Egyszerűen ő tűnik a legjobb választásnak magánya ellen.

z

Este Piton szó nélkül a szobájukba parancsolta a diákokat, hogy aludják ki magukat az előző esti bulizás után.

- Nem fognak szót fogadni – ellenkezett Hermione.

- Persze, kiszöknek. De talán nem keverednek arra, amerre mi megyünk. Hánykor is nyit az a kiállítás, amire el akarsz cipelni?

- Kilenckor.

- Furcsa kezdési időpont.

- Az, de legalább odaérünk.

A Múzeum előtt hosszú sor kanyargott, alig tudtak bejutni. Piton észrevétlenül egy varázslatot használt, aminek következtében az előttük állók hazamentek az otthon hagyott pénztárcájukért, illetve egyéb módon kiálltak a sorból.

Piton lezser ruhát húzott az alkalomra, de hiába volt elegánsabb az átlagosnál, így sem lett sokkal vonzóbb. Vele ellentétben Hermione rendbe szedte rakoncátlan fürtjeit, és szoknyát vett fel egy szolid blúzzal. Ő nagyon igyekezett, hogy a legszebb arcát mutassa partnerének.

Bent a teremben különlegesen voltak megvilágítva a díszes kötetek, koncentrált fénnyel a vitrinekre és szórt fénnyel a terem többi részére. Középen svédasztal várta a vendégeket, akik kisebb csoportokat alkotva ismerősökkel csevegtek, pletykálkodtak.

- Nahát, két legyet üthetünk egy csapásra – intett Piton az asztal felé.

- Ha így nem megyünk el vacsorázni, akkor vigyél el majd valahova máshová – nyűgösködött Hermione. Nem akarta, hogy az este kicsússzon a kezei közül.

- Oké, majd kitalálunk valamit – morogta Piton, és az első tároló szekrény elé húzta a lányt, aki válaszul belékarolt.

A mugli kötetek tényleg érdekesek voltak, nem is vették észre, hogy elrepül az idő. Kellemesen vitáztak a mugli- és varázslókönyvek közti különbségekről és hasonlóságokról, teljesen más véleményt megfogalmazva. A svédasztalnál érte őket a záróra, és még azt is hallották, amikor a szervezők azt tanácsolják, hogy aki még nem fáradt, menjen át a közeli parkban tartott zenés mulatságra.

Alig nézett Hermione Pitonra, az rögtön rázta a fejét.

- Nem, kizárt! Arra sohasem veszel rá! – közölte, és elutasítóan össze is kulcsolta maga előtt a karját.

- Ugyan már, hisz nem lesz ott egy ismerősünk sem, csak ismeretlen muglik! Ők azt sem tudják, ki vagy, nem romlik a hírneved, ha eljössz! Na, gyere már, csak egy táncot! – kérlelte a lány.

- Nem veszel rá! – Piton hideg volt és elutasító.

Hermione válaszul közel hajolt a férfihoz, és ajkai egy pillanatra súrolták az arcát, amíg a füléhez ért. Pár pillanatig a fülébe sugdosott valamit, majd Piton megfogta a kezét, és a kijárat felé húzta. 

A bálban elég nagy tömeg tolongott, így nem találtak szabad asztalt, ahová leülhettek volna.

- Nincs más hátra, muszáj táncolnunk – húzta Hermione a tömeg felé Pitont.

- Nem tudok táncolni – torpant meg a férfi, és tapodtat sem mozdult.

- Én sem – értett vele egyet Hermione. – Nem is ez a lényeg, meg úgyse ismer itt minket senki. – Ahogy ezt kimondta, megpillantotta a tömegben Ginnyt és Harryt, akik a zene ritmusára nem nagyon figyelve teljesen összebújva táncoltak. Egy pillanatra megzavarodott, de aztán újra rángatni kezdte Piton kezét, most már másik irányba, hogy össze ne fussanak Harryékkel.

- Na jól van, egy táncot – adta be a derekát Piton, és merev léptekkel elindult. Átkarolta a lányt, aki viszonzásul teljesen hozzábújt. Nem lehetett táncolásnak nevezni, amit műveltek, de azért senki sem zavarta le őket a parkettről.

Hermione Piton válla felett átnézve újabb ismerős arcokat vett észre a tömegben, de eddig senki figyelmét sem vonták magukra. Ott volt Ron az egyik hollóhátas lánnyal, három hugrabugos, és Parvati is éppen táncolt, de a partnere magas volt és idegennek tűnt így hátulról.

- Itt van az egész csoport – fedezte fel őket Piton is, és úgy tűnt, ez elég indok neki arra, hogy abbahagyja a táncot.

Hermione nem hagyta magát, és hirtelen megcsókolta. A férfi megdöbbent, de nem tiltakozott, így tovább maradtak a parkett közepén, összeölelkezve. A lány hajába túrt, aki válaszul még közelebb vonta magához.

- Hűha – jegyezte meg Piton, mikor szétváltak. Ennél többet nem tudott közölni, agya szélsebesen járt, mi legyen a következő lépés. Vajon észreveszik őket a diákok, ha most elragadja Hermionét a tömegen keresztül?

Hermione szeme újra megakadt Parvatin. Éppen fordult egyet partnerével, aki megdöbbenésére rákacsintott, majd közel húzta magához a lányt, hogy ő is megcsókolhassa. A csók rövid volt, majd a lány kezét fogva kifelé igyekezett a tömegből. Hermione lassan kapcsolt, mert még nem teljesen tisztult ki az agya a csók hatása alól. Mikor rádöbbent, hogy éppen mi történik, megragadta Piton kezét, és a kijárat felé törekedett, ahol Parvatiék is eltűntek.

- Mi történt? – Láthatóan Piton sem volt a helyzet magaslatán. – Megértem, hogy sietni akarsz, de nem kéne nekem kézbe vennem az irányítást? Kissé zavar, hogy a korkülönbség ellenére úgy rángatsz, mintha én lennék a…

- Pofa be – förmedt rá az ideges lány. – Sietnünk kell, érted? Különben óriási katasztrófa történik! – magyarázkodott, és közben félretaszigálta az útjukba kerülő párokat.

Mikor kiértek az utcára, óriási sikoltás rázta meg a levegőt, és Hermione futni kezdett. Érezte, hogy el fognak késni, de igyekezett a házak falán visszaverődő hang alapján belőni, hová is kell menniük. Már Piton sem akadályozta: felfogta, hogy valami baj van, és futott utána.

Két mellékutcába is befordultak hiába, mire végre megtalálták a párost. Parvati ruhája csupa sár volt, ahogy az aszfalton feküdt, nyakán vérpatak csordogált. Mellőle egy férfi pattant fel, és mielőtt eltűnt volna, még kihívóan rájuk nevetett, kivillantva csupa vér vámpírfogait.

Hermione Parvati mellé térdelt, és felemelte a földről, miközben kitapintotta, van-e pulzusa.

Piton egy átkot küldött a vámpír után, de az már eltűnt.

- Azt hiszem, meghalt – suttogta Hermione elgyötört hangon, miközben csupa vér kezét a ruhájába törölte. – Teljesen kizsigerelte, nem maradt szinte egy csepp vér sem a testében. Perselus, miért?

Választ már nem kapott, mert kisebb csődület ért hozzájuk, akik a sikolyra hagyhatták ott a bál helyszínét. Tekintetük nem sok jót ígért, amikor körbevették a véres ruhájú lányt és az áldozatot. Megérkeztek a diákok is, akik először döbbent tekintettel nézték, majd az ő szemükben is megjelent az iszony.

Valaki hívta a mentőket, de már késő volt.

z

Az aurorok pár perc múlva megérkeztek. Felejtésátkot alkalmaztak a muglik tömegén, majd kikérdezték a diákokat. Hermionét és Pitont hagyták legutoljára, de tekintetük nem sok jót ígért.

Miután a diákokat biztonságba helyezték, az aurorok alaposan kifaggatták őket. Annyira alaposan, hogy az már inkább vallatásnak tűnt.

- Igaz, hogy önöknek közük van a vámpírokhoz? Adtak tippet ennek a példánynak arra vonatkozóan, hogy a diákok közt könnyű prédát talál? Hogyan hagyhatták felügyelet nélkül a fiatalokat? Részt vettek a vérszívásban? Nem érzik azt, hogy az önök hibája ez az egész? – Hermione feje csak úgy zsongott a sok kérdéstől, miközben legszívesebben zokogásban tört volna ki. Tudta jól, hogy az egész az ő hibája. Találkozott előző nap a parkban a vámpírral, mégsem szólt senkinek, és ennek tragédia lett a vége. Hát életének már így kell eltelnie?

Piton igyekezett nyugodtan válaszolgatni, látszott rajta, hogy hozzá van szokva az ilyesfajta kikérdezésekhez. Ő a Veritaserum hatására is őszintén tudta mondani, hogy nem volt tudomása a vámpírról, de Hermionénak nem volt ilyen szerencséje.

Hajnal lett, mire elengedték őket. Hermionét ugyan nagyon gyanúsnak találták, de nem tudták ez alapján megvádolni, mert végső soron csak annyi hibája volt, hogy nem jelentette a hatóságoknak, hogy egy éhes vámpír lakott területen portyázni indult.

A kollégium elé érve mondta Pitonnak, hogy menjen be, ő még nem volt képes a társai szemébe nézni. A bűntudat ólomsúllyal húzta a lelkét, úgy érezte, beleszakad. Csak az volt a segítségére, hogy nem ez volt az első eset, hogy így érzett, és azt is túlélte.

Piton nem szólt semmit, csak magára hagyta. Leroskadt a padra, és csendesen sírni kezdett – az este folyamán először.

- Ha vámpírok lennétek, senkit sem zavarna a korkülönbség – ült le mellé egy jóllakott vámpír.

Hermione döbbenten meredt rá – hogy van pofája idejönni azok után?  

- Mindjárt felkel a nap – válaszolta mégis viszonylag nyugodtan.

- Nem baj, van a közelben egy rejtekhelyem. Örülök, hogy aggódsz értem. Éppen ezért ajánlok egy második esélyt. Újra vámpírrá teszlek, és te újra azzá teheted a barátodat. Vámpírként eltörpül a húsz év korkülönbség kettőtök között. Minél tovább éltek, annál kevésbé lehet észrevenni majd. Nem fogja senki sem elitélő tekintettel nézni szerelmeteket. Ha…

- Hát nem érted, mit tettél? – vágott a szavába Hermione vörös szemekkel. – Hát nem látod, hogy tönkretetted az életemet? Most már végképp vége!

- Akkor legyél újból vámpír, és aki nem szimpatikus, öld meg! – nevetett a férfi. – Tiéd lesz az éjszaka minden hatalma, tiéd lesz a bosszú édes íze! Nos, hogy döntesz? Hát nem éri meg az az apró harapás a nyakadon? 

Következik: Vádló tekintetek