7. A botránypár

Azon a napon elmaradtak a bájitaltan órák, mert a bájitaltan tanár szőrén-szálán eltűnt. Később észrevették, hogy Hermione Granger sincs sehol, ami máris okot adott a pletykára.

Neville és Luna kénytelenek voltak bevallani, hogy előző este óta nem látták lakótársukat, ami gúnyos hangok lavináját indította el. Mindenki a botránypárról beszélt, amely viselkedése már túlment minden ésszerű határon.

Minerva McGalagony kutatócsoportokat küldött ki a Tiltott Rengetegbe, miután bizalmasan megvallotta kollégáinak, hogy késő este látta odatartani a párost. Fél óra múlva már minden diák értesült erről, az elsősöktől kezdve a túlkorosokig.

Estig nem bukkantak a páros nyomára, így átmenetileg felfüggesztették a keresést másnap reggelig. Eddigre a pletyka elhagyta a Roxfort területét. Először Roxmorts kocsmáiban kezdtek beszélni róla, majd Londonig is eljutott a hír.

A sajtó alig várta a fejleményeket, jó kis cikktéma ígérkezett a viszonylagos uborkaszezonban.

oOo

Hermione valami keményen ébredt.

Fájt minden porcikája, és úgy érezte, ledarálták, majd közelről megismerkedett egy buldózerrel – minden testrészén külön érezte, hogy ott van, és bágyadtan tiltakozik a mozgolódása ellen.

Ahogy feltenyerelt, valami puhát érintett keze, így rémülten odatekintett.

- Jó reggelt önnek is – mordult fel egy hang, amely kétségkívül Pitonhoz tartozott.

- Tessék? – döbbent meg a lány, és kétségbeesetten igyekezett gyorsan átgondolni, hol lehet, és mit kereshet itt, de nem járt sok sikerrel. 

Piton is felült, és nehézkes mozdulatokkal hátrasimította a haját. Lassan körülnézett, majd tekintete megállapodott Hermionén.

Mindketten gondolkoztak egy kicsit, mielőtt tovább folytatták volna a beszélgetést. 

- Bajban vagyunk – vonta le Hermione a következtetést. – Ha kora hajnal van, és mindketten most ébredtünk fel, akkor eltűnt egy nap az életünkből! – sápítozott.

- Pontosabban fogalmazva átaludtunk egy egész napot és egy fél éjszakát! Véget ért a vámpírkóros időszakunk! – morogta Piton, és megrecsegtette csontjait, miközben nyújtózkodott egyet. – Öreg vagyok már ahhoz, hogy a puszta földön aludjak ilyen hosszan – tette hozzá.

- Átaludtam egy tanítási napot! Mindenki észrevette, hogy eltűntem, te jó ég, miket gondolhatnak most rólam! Ráadásul tegnap írtunk dolgozatot Bűbájtanból, és nem adtam le a Számmisztika esszémet sem! Szent Merlin, mi lesz, ha emiatt meg fogok bukni? – kezdte elfogni a hisztéria a diáklányt.

- Hülye kis mindentudó! Miért bukna meg? Akkor is Kiválót kapna minden vizsgáján, ha bele se nézne a könyveibe többet, olyan stréber! Az pedig, hogy mit gondolnak rólunk, kit érdekel? De hamarosan úgyis megtudjuk! – vicsorgott Piton, majd aggódóvá vált az arckifejezése. – Sokkal nagyobb probléma, hogy a begyűjtött növények nagy része tönkrement! – kezdett kotorászni a kosarában, és arcán méla undorral vett elő több kupacnyi teljesen elhervadt növényt. Villámgyors mozdulatokkal kiválogatta, mi az, aminek még hasznát veheti, a többit pedig eldobta.

- Hogy lehet ilyen nyugodt ezek után? – kiabált rá a lány a minduntalan kitörő könnyeivel küszködve.

- Az isten szerelmére, legalább ne bőgjön! – nézett az égre a tanár, miközben a szemét forgatta. - Ami történt, megtörtént, már nem változtathatunk rajta! – magyarázta kissé nyugodtabban. – Most szépen visszamegyünk a kastélyba, és szembenézünk a következményekkel. Ne aggódjon már annyit, nem fogják kicsapni, egy napnyi hiányzás az órákról még elfogadható, főleg, hogy az álmosság betegségként tört önre, nem tudott ellenállni. Azt a hülye esszét meg leadhatja ma is.

- És… és a többi?

- Újra jönnek az újságírók, és újra megjelenik majd néhány ocsmány cikk kettőnkről. Azaz minden marad a régiben. Ha ez zavarja, ezentúl maradjon távol tőlem, ha nem barátkozunk, előbb-utóbb leszállnak rólunk – ajánlotta, majd feltápászkodott, hogy végre induljanak vissza a kastélyba.

oOo

Kettősüket nagy csődület fogadta a kastély előtt. Két napja hordták ugyanazt a ruhájukat, Piton borostás volt, Hermionén pedig látszott, hogy sírt korábban – tökéletesek voltak egy címlapfotóra. 

A diákok tekintetének kereszttüzében mentek fel az igazgatói irodába, ahol Minerva McGalagony már türelmetlenül – és felettébb ingerülten – várta őket.

- Mi volt ez? – szegezte nekik a kérdést.

- Sajnálom, professzorasszony – hajtotta le bűnbánóan a fejét Hermione.

- Elaludtunk a vámpírkór miatt – közölte rezzenéstelen arccal Piton. – Sajnálom, de ez olyan dolog, amiről aligha tehetünk.

- Elaludtak, és ennyi? – hápogta a nő, és fogalma sem volt róla, hogy mit gondoljon, miként reagáljon. Az ő fejében szörnyűbbnél szörnyűbb változatok keringtek, erre ilyen egyszerű magyarázatot kap a történtekről!

- Igen, ennyi. Vagy más részletre is kíváncsi? – kérdezte a bájitaltan tanár sokat sejtetően, amitől tanítványa elpirult.

- Természetesen nem – vörösödött el McGalagony is, és innentől kezdve igyekezett minél hamarabb túllenni az egész megbeszélésen.

- A múltkor kiszabott büntetést felejtse el Piton professzorral – fordult diákjához. – Frics úr lesz szíves foglalkoztatni önt ma estétől. Professzor, öntől csak annyit kérek, hogy pótolja be az elmaradt óráit, és mától kezdve ne keltsen ilyen feleslegesen feltűnést. Szerintem az iskolából senki sem kíváncsi kettejük felettébb izgalmas és kalandos szerelmi életére. Ezt olvassák el – nyomott a kezükbe egy Reggeli Prófétát. - Végeztünk – intett az ajtó felé, majd amikor magára maradt, fáradtan kezébe temette arcát.

 oOo

Hermione egy pillanatig megállt a kőszörnyek előtt, és tanácstalanul tanárára tekintett. Nem tudta, mit kéne mondania, mit kéne tennie.

Végül pillantása az újságra esett. Öles szalagcím vonta magára figyelmét.

Mivé lesz a Roxfort hírneve?

Mint arról már korábban is hírt adtunk, Tudjukki(†72) legyőzésének éjszakáján Hermione Granger(21), háborús hős, és Perselus Piton(41), korábban körözött halálfaló vámpírrá átalakulva szenvedélyes, és tabuk nélküli éjszakát töltöttek együtt. Az orgiának halálos áldozata is volt, melynek vérét a párocska szívta ki.

Szemtanúk szerint olyan kegyetlen módon tették ezt, hogy a nő halálsikolyára és agóniájára több környékbeli településen felébredtek. Thomas Felton(80) környékbeli lakos szerint nem elég, hogy a Végső Összecsapás Tudjukki ellen is a kertje végében zajlott (letaposták több hektáros burgonyaültetvényét, a kár értéke elérte a csillagos eget), még a perverz látványt is kénytelen volt végignézni a konyhája ablakából. Neje(Emma Felton, 80) is sokkot kapott a látványtól, de a szomszédok szerint ezt makacsságának köszönheti – nem kellett volna ilyen kitartóan leskelődnie.

Piton ártatlanságát („Velem vesztette el szüzességét Perselus Piton” című interjúnk a 12. oldalon olvasható) később titokzatos körülmények között tisztázták, így újra munkát kapott régi munkahelyén, bájitaltan tanárként.

Hermione Granger szintén a Roxfortba költözött, hiszen huszonegy éves kora ellenére - amikor más, okosabb fiatalok már a diplomájukat veszik át -, még nincs meg a RBF vizsgája. Lapunk hasábjain (23. oldal) olvasható egy interjú egy névtelenségbe burkolózó volt diáktársával, aki elárulta, hogyan segítette egy kis pénzbeli juttatásért át RAVASZ vizsgáin az ifjú hölgyet.

Miután így egy fedél alatt él a vámpírságból ellenszérummal megmentett két személy, érdeklődve vártuk az esetleges fejleményeket. Piton tanár, míg Granger egy diákja, ez azonban nem gátolta meg őket, hogy újra botrányosan viselkedjenek.

Szemtanúk elmondása szerint az egész eddigi tanév során látni lehetett rajtuk, hogy sok lopott órát töltenek kettesben a tanári asztalon, esetleg alatta, de eddig kerülték a nyílt feltűnést. Tegnap este azonban többek szeme láttára kézen fogva sétáltak el a Tiltott Rengeteg fái közé, ahonnan még egy nap letelte után sem kerültek elő.

Megkérdeztünk egy szexuálpszichológust, mire utalhat ez a cselekedet, és azt a választ kaptuk, hogy talán a Tiltott Rengeteg lakóit igyekeztek bevonni lassan unalmassá váló szexuális játszadozásaikba. (A kentaurok és a lovagló póz című írásunkat lásd a 31. oldalon)

Minerva McGalagony, az iskola igazgatónője megkeresésünkre azt nyilatkozta, az iskola nem szándékozik beleszólni kettejük kapcsolatába, így nem foganatosít megtorló intézkedéseket a párocska ellen, amennyiben végre előkerülnek, de meglátásunk szerint őt sem hagyták hidegen a történtek. Rossz nyelvek szerint az igazgatónő azért ilyen ideges az eset kapcsán, mert őt nem vitték be az erdőbe. (Szerk.: Lapunk természetesen nem hisz az ilyen alaptalan pletykákban, de különben nagyon jó ügyvédi gárdánk van, így nem érdemes beperelni minket.)

Kérdem én, mivé lesz így ifjúságunk meghatározó intézménye, a tudás fellegvára? Gyermekeink orra előtt zajlik le e két volt bestia gyomorforgató „szerelme”? Lehet egyáltalán szerelemnek nevezni azt, ha két ember állatias vággyal egymásnak esik? Hol a határ, amit már nem mernek átlépni? Lapunkból természetesen azonnal értesülnek a fejleményekről!

Joseph Rossir

Hermione – nem tehetett róla – elsápadt a hírt olvasva, majd egy könnycsepp is legördült arcán. Ez viszonylag könnyed cikk volt kettejükről, mégis érzékenyen érintette, hogy ennyi idővel az eset után sem felejtik már el.

- Menjen, még időben odaér az első órájára, ha most azonnal elindul lezuhanyozni és reggelizni – intett a férfi egy szót sem ejtve az újságról, és lépett kettőt a lépcső felé. – És még valami, most egy darabig kerüljük egymást, rendben? Nem akarom kitenni szükségesnél nagyobb megvetésnek, a holnapi újságcímek ennél úgyis szörnyűbbek lesznek. Egyszerűen ne foglalkozzon velük! – fejezte be, majd tényleg magára hagyta a lányt.

A diáklány egyetértően bólintott a távolodó tanár hátának, majd a lakosztályába sietett. Villámgyorsan lezuhanyozott, majd a Nagyterembe szaladt, ahol még sikerült innia egy teát, és bekapnia egy szelet kalácsot, mielőtt az első órája elkezdődött volna.

A napja rémálomba illő volt. Mindenki kérdésekkel bombázta, de csakis gúnyosan és fennhangon. A folyosón a fiúk utána sziszegtek, míg a lányok nevettek, és ujjal mutogattak rá.

Este szembe kellett néznie két barátjával is, akik igen óvatosan, de ellentmondást nem tűrően közelítették meg kérdéseikkel.

- Nézd, tudod, hogy mi melletted állunk – kezdte Neville, és Luna egyetértően bólogatott. – De szeretnénk, ha őszinte lennél hozzánk. Van közted és Piton között valami? Mert ha kényszerít valahogy, hogy folytassátok a… a kapcsolatotokat, szóljál, rendben?

- Kedvesek vagytok, de nem kell értem aggódnotok – mosolyodott el fáradtan Hermione. – Piton és énköztem nem történt semmi, azért maradtunk ki, mert a vámpírkór miatt elaludtunk. Kimentem vele a Tiltott Rengetegbe, hogy bájital-hozzávalókat gyűjtsünk…

- De miért? – szúrta közbe Luna.

- Azért, mert egész jó a társaságában lenni – vallotta be a lány. – Olyan egyedül vagyok azokon a napokon, amikor kifordított életet élünk, ő pedig osztozik a sorsomon. Jobb vele lenni, mint egyedül.

- Nincs más okod? Nem vagytok… szerelmesek? – érdeklődött a volt hollóhátas.

- Nem, tényleg nincs köztünk semmi – nevetett Hermione. – Talán csak valamiféle egyetértés, bizalom. Ne feledjétek, hogy ő az egyetlen, aki megértheti, hogy min mentem keresztül. De megbeszéltük, hogy most távol tartjuk magunkat egymástól a félreértések elkerülése végett. Bár már úgyis késő.

- Olyan szavakat használsz Pitonra, mint senki más – mosolyodott el zavartan Neville. – Tényleg rendes veled? Mert ha igen, akkor nagy hatással lehetsz rá! Én ugyan semmi pénzért nem lennék hajlandó bemenni vele egy erdőbe éjszaka! Biztos nem kerülnék elő élve, elásna egy fa tövében, amennyire kedvel! – borzongott meg.

- Jaj, ne hülyéskedj, Neville! – mosolyodott el Hermione. – És csak azért rendes velem, mert sajnál – húzta el a száját, és most először gondolkodott el a férfi lehetséges indokain. Miért ilyen vele? Miért ilyen közvetlen? Ő is ugyanolyan sorstársat lát benne, mint ő őbenne? Akkor most miért akarja felfüggeszteni „barátságukat”, amikor voltaképp nem változott semmi?

Gondolatait Luna szakította félbe.

- És mondd csak – faggatózott – láttatok az erdőben manókat és kumacsokat?*

- Mi az a kumacs?

- Hát a kutyák és macskák kereszteződéséből létrejött mutáns állatfaj…

oOo

Az elkövetkező napokban, hetekben Hermionénak rá kellett döbbennie, hogy milyen következetes a tanára. Tényleg visszatért korábbi viselkedéséhez, és bár nem sértegette feleslegesen, de nem kereste társaságát sem, sőt, ha csak tehette, a köszönésen és az órai munkán kívül került mindenféle személyes kontaktust.

Nem tévedtek, amikor azt várták, hogy másfél napos eltűnésük nem marad visszhang nélkül. Újra cikkeztek róluk néhány napig, de igazából már nem voltak olyan izgalmas téma, lassan nem tudtak több bőrt lehúzni az esetükről.

A következő vámpírkóros estéken is Piton volt az, aki kerülte a megszokott rutint. Amikor a Nagyterembe ment tálcájával, és a lány már ott ült szokásos helyén, inkább jóval távolabb ült le, majd mikor kiment dohányozni, akkor is testbeszéddel Hermione tudtára adta, hogy nincs szüksége a társaságára, ő pedig nem erőszakoskodott.

Ennél már nem lehetett volna magányosabb. Lunáék még a javasasszonyhoz is elküldték, valamilyen hangulatjavító bájitalért, mert nem tudták nézni, ahogy némán szenved.

A könyvtárban olvasott, minden eddiginél több időt és energiát fordított a tanulásra, decemberre azonban végzett az egész tanévre való tanulnivalójával.

Néha ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy odamenjen volt barátaihoz, és megalázkodjon, visszasírva, visszakönyörögve a régi szép időket. Volt, hogy bűbájt alkalmazott magán, hogy ne szóljon azokhoz, akik régen kitartottak mellette, de aztán rútul elhagyták. Voltak alkalmak, amikor viszonylag kis erőfeszítéssel közelíthetett volna, de erős maradt, és nem tette meg az első lépést. Megalázónak érezte volna, ha valamilyen béna ürüggyel hozzászól egy diákcsoporthoz, abban reménykedve, hogy ott ragad, és beszélgetve, szinte észrevétlenül újra barátok lesznek.

Bájitaltanon előfordult, hogy három asztalszomszédja segítséget kért tőle, továbbra is nagy távolságot tartva. Ilyenkor segített, de nem várt cserébe semmit: egy jó szót, egy mosolyt – és nem is kapott, maximum egy-egy köszönő biccentést.

Következik: Áttörés  

---------------------------