2. Következmények

Hajnal előtt alig egy órával Harry Potter és kis csapata az órák óta eltűnt Hermione Granger nyomát kutatták. Már egy órája véget ért a végső csata, és Voldemort nem volt többé. A halálfalók nagy része meghalt, úgyszintén az aurorok is.

- Az én hibám, ha meghalt – mondta éppen Potter Ron Weasleynek. – Én kértem meg arra, hogy menjen Piton után!

- Piton? – kapta fel a fejét a társasággal tartó egyik auror.

- Igen, ő ölte meg Albus Dumbledore-t három éve – magyarázta a kis kiválasztott, bár tudta, nincs olyan ember a varázsvilágban, aki ne hallott volna erről.

- Igen, de van az ügynek valamilyen egyéb vonatkozása is – bólintott a férfi. – A főnököm irodájában vannak valamilyen titkos iratok róla. A napokban is előkerült, mint fontos beszédtéma, de hiába kérdezősködtem, nem árultak el semmit. Azt mondták, ez szigorúan titkos ügy, nem tartozik senkire. De van egy olyan érzésem, hogy a Roxfort igazgatóját felsőbb utasításra ölte meg – fontoskodott.

- Na persze – bólintott borongós képpel Ron Weasley, aki aggódott Hermionéért. Évek óta szerelmes volt belé, de megfogadta, amíg vége nincs a háborúnak Voldemort ellen, nem vallja meg érzéseit neki. Mi van, ha túl soká várt?

- Érzek valamit – szólalt meg hirtelen egy boszorkány, aki egy különleges varázslat specialistájaként tartott velük, és most észlelte a mágiája rezdüléseiből, hogy a keresett személy a közelben van.

Ron először Bellatrix Lestrange holttestére bukkant rá. A következő pillantása egy hófehér kupacra esett nem messze a nő testétől.

- Itt van a közvetlen közelünkben – jelentette ki a boszorkány.

Harry és Ron előresiettek, és egyszerre tárult szemük elé eddigi életük legdurvább jelenete. Barátnőjük, Hermione meztelenül, tele sebekkel – de furcsa mód egyetlen vérfolt nélkül –, teljesen összefonódva feküdt egy szintén anyaszült meztelen és sebes, idősebb férfival.

- Mi történhetett? Meghalt? – sikoltott fel Ginny Weasley, és barátnője mellé ugrott. Kitapintotta pulzusát, de nem érzett semmit.

Akkor sikoltott fel másodszor, amikor megpillantotta, hogy a hason fekvő meztelen férfi Piton. Hermione volt felül, így inkább ő került a közelben tartózkodó néhány bámészkodó tekintet kereszttüzébe, de Ginny számára még így is sokkoló volt a látvány. Nem tartotta magát prűdnek, de első mozdulattal azonnal levette talárját, és kettejükre terítette.

- Megerőszakolta és megölte? – szorult ökölbe Ron keze, arca pedig vörös színt vett fel.

Az auror a pár mellé lépett, és alig pár pillanat után előadta a helyes diagnózist:

- Nem halottak, csak ki vannak ütve a sok vértől, vagy a sok szextől – fogalmazta meg az auror a véleményét tömören és velősen.

- Tessék? – hápogott Harry levegőért kapkodva.

- Nos, nekem úgy tűnik, mindketten vámpírharapást kaptak az éjszaka folyamán, ott a seb a nyakukon. Öltek is, hogy vér iránti vágyukat csillapítsák – mutatott a közeli holttestre -, majd vad orgiába fulladhatott a dolog. Hisz látták, mindketten tele vannak sebekkel, ezt egymásnak okozhatták.

- Én nem hallottam, hogy a vámpírok egymás vérét… - hebegte Ron.

- Nem is szokványos dolog. Azért történhetett, mert mindketten frissek még, így nem tudják eléggé kontrollálni magukat. Ösztönös lények, minden tekintetben. Háromnegyed óra múlva kel a Nap, akkortól a folyamat visszafordíthatatlan.

Ron és Harry undorodva hagytak ott mindent.

- Pitont hagyjuk a napon, attól meghal, nem? – szólt vissza Potter. – Legalább nem lesz gond a fogva tartásával. Hermionét pedig… nem tudom. Mit lehet vele csinálni? Nem lenne jobb neki, ha ő is meghalna? A történtek után nem hinném, hogy tovább akar élni.

- Én pedig nem hinném, hogy az ön dolga emberi sorsok felett dönteni – mordult rá mérgesen az auror. – Ha sietve megszervezzük, mindkettőt megmenthetjük. Az Auror Parancsnokságon van ellenszérumunk, amit beadhatunk nekik, éppen Perselus Piton fejlesztette ki. Ha maguk nem hajlandóak segíteni, hívok más segítséget!

Ron tett egy lépést valaha volt élete szerelme felé, hogy felemelje, de nem bírta megtenni, undorodva hátrahőkölt Pitont megpillantva. Hermione, az ő Hermionéja együtt volt ezzel a szörnyeteggel úgy… Nem, ezt sohasem tudja elfelejteni!

Az auror pár pillanatig nézte, mit szerencsétlenkednek, majd dehoppanált. Alig egy perc múlva négy társával tért vissza, akik segítségével elszállították a két – továbbra is eszméletlen – testet, hátrahagyva a háború kis hőseit.

z

Bántotta a fény lezárt szemhéján keresztül is. Megpróbált a másik oldalára fordulni, de minden porcikája sajgott, felnyögött a kíntól, mire mozgolódást hallott a közelből. Óvatosan résnyire nyitotta a szemét.

Egy hófehér falú szobában volt, vaságyon, hófehér ágynemű között. Azonnal rájött, hogy csakis a Szent Mungóban lehet.

Gondolkodott, de nehezen jutott eszébe, miért is került ide. Csak villanásnyi emlékeket látott: egy férfi rátámad, elájul, vért szív, extázisban ölelkezik… gyorsan lehunyta a szemét, hátha így mindent újra elfelejt. Addig volt jó neki, amíg semmire sem emlékezett!

Apró köhintést hallott, így újra körülnézett.

- Jó napot, tanárnő – szólalt meg, amikor végre sikeresen kivette az ágya mellett ülő Minerva McGalagony alakját.

- Jó napot, Hermione, örülök, hogy magához tért. Már nagyon aggódtunk, hogy mégsem lesz hatásos az ellenszer – mondta a nő aggódó arckifejezéssel.

- Ellenszer? – suttogta erőtlenül.

- Nem emlékszik? Volt egy szörnyű balesete négy napja. Valaki megharapta, amitől elkezdett vámpírrá átalakulni. Az utolsó pillanatban találták meg, és kapta meg az ellenszérumot. Örülhet, hogy élve megúszta.

- Piton? – kérdezte kiszáradt torokkal. Vámpírrá tett egy embert, egy gyilkost ugyan, de akkor sem volt hozzá joga! Hogy tehette? Ennyire elvette az eszét egy pillanat alatt a vámpírlét?

- Él – jött a tömör és merev válasz.

Hermione régi átváltoztatástan tanárnőjére pillantott, és ha nem lett volna ilyen helyzetben, még el is mosolyodik azon, amit lát. McGalagony arcát halvány pír vonta be, mint aki nagyon illetlen dologra gondol.

- Én tettem vámpírrá – vallotta be a szívére nehezedő súlyos terhet.

- Valóban? – csillant érdeklődés a nő szemében. – Fordítva tippeltük. Ő még nem tért magához, így nem tett vallomást sem, de ha ezt álltja, akkor sem hittük volna el – ismerte be.

- Pedig így történt – idézte fel a történteket Hermione. – Meg akarta adni magát, de én kiszívtam a vérét. Olyan éhes voltam, olyan nagyon éhes… Mintha még életemben nem ettem volna!

- Bizonyos szempontból így is volt – bólintott a nő. – Vámpírrá válni olyan, mint újjászületni. Megváltozik minden: az értékrend, az ösztön, a… a minden.

- Ezért… - jött zavarba Hermione is. Remélte, hogy tanárnője így is érteni fogja.

- Igen, ezért. De ne legyen túlságosan vádló önmagával szemben! Ha minden akaraterejével ellenáll, akkor is megtörtént volna.

- A barátaim? – terelte el a témát. Ha napok óta itt fekszik, biztos sok dologról lemaradt. – Élnek?

- Igen, hogyne – jött újfent zavarba MyGalagony. – Küldtek egy képeslapot – nyújtott egy papírt a lány felé.

Jobbulást kívánunk:

Harry, Ron, Ginny

Ennyi állt a levélben. Ennyit kapott legjobb barátaitól élete legdurvább élménye után.

- Adjon időt nekik – mentette a helyzetet a tanárnő. – Nehéz most nekik.

- Tessék? – akadt ki Hermione. Észre sem vette, hogy már kiabál. – Én adjak nekik időt? Nekik nehéz? Ki volt az, aki ezt az egészet átélte?

- Igaza van, Miss Granger, de jobb, ha előre felkészül, nem lesz könnyű az élete az elkövetkező időszakban. A bulvársajtó a szájára vette, és pikáns történeteket terjeszt önről, és… róla. A barátai dühösek önre, feleennyire lennének azok, ha valaki mással akad össze ilyen körülmények között, de Piton professzort egyszerűen nem veszi be a gyomruk. Az enyém is nehezen, bevallom, de nem értem, miért önt tartják hibásnak valami olyasmiért, amiről egyáltalán nem tehet!

Hermione sápadtan bólintott, és számba vette, mit tehet ezek után. Egy éjszaka megváltoztathatja az egész életét? Elveszíti legjobb barátait, akikkel együtt töltötte az elmúlt majd egy évtizedet?

- Visszamehetek még ennyi idősen a Roxfortba, elvégezni a RAVASZ-ig hátralevő egy évet? – kérdezte a nőtől. Úgy érezte, a tanulásba menekülve kilábalhat ebből a helyzetből.

- Ó, éppen mondani akartam! – mosolygott rá a Roxfort jelenlegi igazgatónője. – Úgy döntöttünk, most, hogy Tudjukkinek vége, lehetőséget biztosítunk mindazon fiataloknak tanulmányai befejezésére, akik az elmúlt három évben félbehagyták a háborús helyzet miatt. Kissé meg kell változtatni a szabályokat és a házirendet, de biztos vagyok benne, hogy egy rakás felnőtt nem fogja végzetesen feldúlni az iskola nyugalmát – mondta, de talán maga sem hitte.

- Nagyszerű – örült Hermione, aki alig várta, hogy viszontlássa három éve elhagyott könyvtárát.

A beszélgetéstől kifáradva visszafeküdt a párnájára, és a gondolataiba merült.

z

Szüleinek hosszas gondolkodás után elmondta, miért döntött úgy, hogy hazaköltözik augusztusra, míg a tanév kezdetére vár. A házaspárt kellemetlenül érintette a történet, de ők vállszélességgel kiálltak lányuk mellett, akire így ha nem is nyugodt, de legalább a körülményekhez képest nem olyan szörnyű majd egy hónap várt.

Minden reggel elolvasta az aznapi Reggeli Prófétát, így tájékozódott arról, mi történik a varázsvilágban. Amikor több napos kezelés után elhagyta a Szent Mungót, felkereste Harryt, és közölte vele, hogy a továbbiakban inkább távol marad a még hátralévő letartóztatásoktól, kihallgatásoktól, és hazaköltözik pihenni. A fiú nem tartóztatta, úgy tűnt, egész megkönnyebbült a váratlan fordulattól, hogy nem kell sokat az „áruló” társaságában lennie.

Áruló. Ez volt az a bélyeg, amit Hermione a homlokán hordott, miután világgá kürtölték pikáns kalandját volt tanárával. Ő volt az a nő, aki Albus Dumbledore gyilkosának karjai közé omlott csak azért, mert megharapta egy vámpír. Ez megbocsáthatatlan bűnnek tűnt. A pletykalapok címoldalát összemontázsolt fényképek díszítették, amelyeken ketten félreérthetetlen pozitúrákban szerepeltek.

Nem mindenki menekült társaságából. Barátai között akadtak olyanok, akik maguk is ismerték, milyen kitaszítottnak, vagy éppenséggel furcsának lenni. Luna és Neville felkeresték a kórházban, és azóta ők lettek legjobb – bár talán inkább egyetlen – barátai.

A Reggeli Próféta aznapi száma meglepő szenzációval szolgált. Perselus Pitont ártatlannak nyilvánították minden vádpontban, a bíróság kimondta, nem bűnös sem háborús bűnökben, sem Albus Dumbledore meggyilkolásának vádjában. Az ártatlansága mellett szóló bizonyítékok azonban titkosak, azokat nem hozták nyilvánosságra. A férfit Minerva McGalagony, a Roxfort igazgatónője visszavette régi állásába, a bájitaltan tárgy oktatására. Azt nyilatkozta, hogy előtte felfedték a bizonyítékokat, és teljesen meg van győződve ezek után a férfi hűségéről, így újra kihasználhatja rendkívüli képességeit a varázsló ifjúság oktatására. 

Hermione elsápadt a hírt olvasva. Megfordult a fejében, hogy szeptemberben inkább mégsem megy vissza a Roxfortba, csak hogy elkerülje a viszontlátást a férfival. Tudta, hogy ha hibás valamelyikük a történtekért, akkor az ő, és nem Piton, de ez nem tette könnyebbé helyzetét. Az, hogy a férfi tanára lesz egy évig, rémálomba illett. Így csak újabb pletykatémát szolgáltatnak a külvilágnak, arról nem is beszélve, hogy nem tudna a tanár szemébe nézni lelkiismeret-furdalás és erős bűntudat nélkül.

Az a hír, hogy Piton nem bűnös, megdöbbentette. Arra emlékezett, hogy valami ilyesmit mondott neki, amikor lefegyverezte, majd vámpírrá tette, de nem hitte el. Mi lehet az a titok, amiről senki sem tudhat, de felmentette minden vád alól?

Eldöntötte, amint visszatér az iskolába, azonnal felkeresi a férfit, hogy kényes helyzetüket a lehető legjobban tisztázni tudják. Ha nem adnak okot arra, hogy csámcsogjon rajtuk a sajtó, előbb, vagy utóbb leszállnak róluk, és talán más áldozat után néznek.