Kitaszítva

A csata hevében Hermione csak akkor vette észre a férfit, amikor az már a torkának ugrott. Félre akarta lökni, hogy aztán átkot szórhasson rá, de keze erőtlenül lehullott, és hagyta, a sötét ruhás idegen azt tegyen vele, amit akar. Tagjai ólmosan elnehezültek, de eközben a bőre bizseregni kezdett, először a nyakánál, majd a teste többi részén is.

- Ez egy vámpír – futott át az agyán, de már későn. Minden akaraterejét összeszedve még megpróbálta ellökni magáról a bestiát, de aztán elhomályosult előtte a világ.

1. Vámpírvágy

Amikor magához tért, sötétség vette körül. Nagyon lassan tolultak elméjébe az emlékek, mintha még mindig kábulatban lett volna. Karját óvatosan emelte fel, és megpróbálta tapintással megvizsgálni a nyakát. Jeges rémület öntötte el a szívét, amikor megérezte ujjai alatt az apró sebhelyeket, amelyeket támadója tűhegyes fogai okoztak érzékeny bőrén.

Felült, és figyelni kezdett. Körülötte mindenütt holttestek hevertek, de a távolból még mindig odahallatszott a csata zaja – ezek szerint az aurorok és a halálfalók között még semmi sem dőlt el.

A támadója – egy jóképű, fekete hajú és angyalarcú férfi – nem messze tőle egy fa tövében üldögélt, és érdeklődve figyelte.

- Örülök, hogy végre magadhoz tértél – mosolygott a nőre, ismét kivillantva hófehér fogait.

- Miért? – kérdezte Hermione, és ebben a mondatban benne volt minden, amire rá akart jönni mindenáron.

- Nem volt szívem teljesen kiszívni a véred. A Sötét Nagyúr nem ellenzi, ha a harc alatt megnöveljük a vámpírok számát, így téged is vámpírrá tettelek. Ha vége mindennek – intett fejével a harcolók irányába -, szívesen bevezetlek a köreinkbe és megtanítalak mindarra, ami fontos lehet az elkövetkező hosszú és most már különleges életed során.

- Mikor változok át?

- Máris megkezdődött a folyamat. Reggel, amikor felkel a nap, teljesen véget ér az átalakulás. De ha gondolod, akár egy óra múlva már megkóstolhatod bárki vérét. A fogaid talán már át is alakultak hozzá.

Hermione nyelvével ellenőrizte a férfi állítását, és megrettenve érezte, hogy szemfogai hosszabbak és élesebbek lettek. Emellett tapasztalt még valamit, ami elvette az eszét: ínycsiklandozó illat terjengett a levegőben. Nehéz volt és émelyítő, de érezte, csak az lenne képes kielégíteni feltörő étvágyát. Nagy levegőket véve próbált betelni az illattal.

- Látom, már nem tudsz ellenállni a vérnek – nevetett fel elismerően a névtelen férfi. – Nagyon gyors az átalakulásod!

A lány rájött, mennyire igaza van; amit érez, az tényleg a vér szaga. Ráadásul óriási koncentrációban, hisz egy csata kellős közepén van, ahol bőven teremnek a holttestek.

Felállt, és imbolyogva a rátörő gyengeségtől, odasétált egy közeli testhez, amelynek melléből vér folydogált. Megnyalta a szája szélét, és letérdelt.

- Várj! – állította meg a vámpír. Nagy nehezen engedelmeskedett, és elszakította tekintetét az étvágygerjesztő látványtól.

- Mi a baj? – kérdezte.

- Az a vér már romlott, ne egyél belőle! – okította ki a lányt. - Neked most az élőkre van szükséged! Amíg nem kóstolod meg egy halandó vérét, kínozni fog ez a feneketlen éhség, de hamar megtanulhatod kontrollálni a vágyaidat. Most menj, keress egy áldozatot, szívd ki minden életerejét! Téged fog táplálni, erősebbé tenni minden csepp vére, amit magadba fogadsz. Keresve se találhatnál jobb helyszínt, mint itt, a csata hevében! Csak egyre figyelj, mire eljön a hajnal, húzódj védett helyre, különben elporladsz. Holnap éjjel újra felkereslek, és akkor mesélek még, de most vessük be magunkat a harcolók közé – húzta gúnyos mosolyra száját, és lassan, méltóságteljesen a zaj irányába sétált. Alakja lassan elveszett a sötét éjszakában, így magára hagyva egy újdonsült vámpírt súlyos dilemmáival.

Hermione remegve állt talpra, majd elvonszolta magát egy fáig, és a törzsének támaszkodott. Undorodott saját magától, undorodott attól, amivé vált. Egy vámpír, egy éjszakai bestia, aki mások halála árán éri el a halhatatlanságot! Újra végignézett a holtak halmain, és nem tehetett róla: orrcimpája remegni kezdett a mámorító illattól. Elhessegette a rátörő lelkiismeret-furdalást, és minden erejét összeszedve a harcmező felé indult.

z

Lépésről lépésre érezte, ahogy változik. Negyed óra múlva előkapta pálcáját, és a harcolók közé vetette magát. Tudatát máris annyira átjárta a vámpírgondolkozás, hogy immár minden teketória nélkül beletörődött, még az éjjel megkóstolja valakinek a vérét. Jóllakik, ha kell, több ember élete árán. Ez az új sorsa, el kell fogadnia, ha élni akar – és ugyan miért ne akarna?

Annyira még régi önmaga volt, hogy tudja, mindenképpen a halálfalók oldaláról keres magának áldozatot.

Nem tudta, kit válasszon, elfogta a bőség zavara. Korábban már érezte, ahogy körmei megnőnek, és olyan hegyesek és élesek lesznek, mint fogai. Maga elé emelte ujjait, és elégedetten szemlélte a változásokat. Meglátta Harryt a tömegben, és mialatt felé küzdötte magát a harcolók között, körmével gyanútlan halálfalókat sebzett meg. Egy mozdulat balra – egy nő fél szemmel sikoltozik. Egy mozdulat jobbra – Lucius Malfoy jóképű arca a múlté.

- Hermione, jó, hogy látlak, Ronnal már aggódtunk érted – kiáltotta oda Harry, aki tépett ruhában harcolt mindenkivel, aki az útjába állt. Voldemort még nem került elő – halálfalóival akarta elvégeztetni a piszkos munkát.

- Jól vagyok – hazudta a lány, és elrejtette véres körmeit. Alig várta, hogy amikor nem látják barátai, ajkaihoz emelhesse őket egyenként, és végre érezhesse a rég vágyott ízt a szájában. Ha jól nem is lakik, előételnek megteszi.

- Láttam Pitont, amint a fák felé futott, arra – mutatott Harry egy közeli erdős részre. – Nem mennél utána? Nem szeretném, ha meglógna. Ha tudod, kábítsd el lesből, de ne állj le vele harcolni, mert nagyon képzett! – aggódott. – Inkább vigyél magaddal még pár embert, úgy biztonságosabb.

- Meglesz – vigyorgott rá Hermione, és a mutatott irányba küzdötte magát.

Piton. Nála jobb áldozatot keresve sem találhatna! Talán nem lesz olyan rossz íze, mint ahogy kinéz!

Kíséretet eszében sem volt keríteni, inkább egyedül ment a férfi után. Nem is kellett sokáig keresgélnie, tíz perc gyaloglás után megtalálta; háttal neki, egy fa mellett álldogált.

A férfi megfordult, de nem emelte fel a pálcáját.

- Kérem, Miss Granger – mondta, védekezően maga elé emelve fegyvertelen kezét.

- Miért hagynám életben, maga fattyú?! – nevetett gonoszan. Énjét immár teljesen átjárta új személyisége – csak a lakmározás érdekelte.

- Nem szeretnék harcolni, azért is menekültem el az előbb – vallotta be Piton. – Talán hihetetlen lesz, amit most mondok, de mi egy oldalon állunk ebben a háborúban. Nem akarok senkit sem bántani Potter barátai közül, de a társaimat sem ölhetem meg addig, amíg a Sötét Nagyúr életben van. Ha gondolja, kötözzön meg, és a csata után adjon át az auroroknak – fejezte be nyugodtnak tűnő hangon.

- Dobja el a pálcáját! – parancsolta Hermione, aki egy szavát sem hitte a férfinak.

z

Piton szó nélkül engedelmeskedett, és meglepődött, amikor Granger is elrakta saját pálcáját, majd közelebb lépett hozzá. Egész közel - érezte a leheletét, ahogy a nyakát érte.

- Mi lenne, ha kényelembe helyeznénk magunkat? – kérdezte a lány, és kezét a vállára téve határozottan a föld felé nyomta. Piton érezte, hogy valami nem stimmel volt tanítványával, de nem tudta, mi lehet az.

Képtelen volt bármit is tenni, így engedelmeskedett - nem akart meghalni, de ártatlanokat ölni sem. A lány talán hisz neki, ami adhat egy esélyt, hogy bebizonyíthassa az igazát. A földre huppant, Granger pedig elé guggolt, még mindig furcsán közel.

- Mit akar? – kérdezte, amikor a lány megint noszogatta kezével - most arra, hogy dőljön hátra. Elvesztette egyensúlyát, és a hátára esett. Most már tudta, hogy a lány megőrült, így küzdeni kezdett, hogy talpra kecmereghessen valahogy, de fizikai ereje cserbenhagyta. Hermione Granger, egy húszéves boszorkány ereje – úgy tűnt -, jócskán meghaladja az övét. De mitől, mi történhetett?

Akkor döbbent rá a szörnyű igazságra, amikor a lány ráhasalt, és óvatosan nyelvével végigszántotta nyaka hajlatát. Az érzéstől borzongás futott át testén, és nem tehetett róla, de vágyat érzett – a mindig is kibírhatatlannak vélt – volt tanítványa iránt. Az az apró nyelv minden idegszálát riadóztatta, mégis megdermedt a sokktól – nagyon is tudta, mi következik most!

Amikor Hermione megunta a játszadozást, Piton hirtelen nyilalló fájdalmat érzett. Két tűhegyes fog a bőre alá hatolt, és máris érezte, ahogy a lány nyeldesni, szopogatni kezdi a vérét. Már késő volt az ellenálláshoz – teste elzsibbadt, tudata ködössé vált, majd elsötétedett minden.

z

Hermione elvesztette önkontrollját, amikor a férfira hasalt. Belélegezte erős illatát, amit a pánik, a küzdelem idézhetett elő, majd nyelvével felfedezte azt a pontot, amit a legalkalmasabbnak talált a harapásra. Piton hófehér bőre izgató volt, főleg, hogy halványan átütött rajta egy vörös ér. Nyelvére sós íz tapadt, majd egy határozott harapás után elöntötte száját a vér fém ízű, meleg, édeskés áradata. Először kétkedve nyelte, majd egyre mohóbban. Már nem érzékelte a külvilágot, csak ő volt ott és az áldozata, akinek tekintete lassan elhomályosult, amikor vértől pirosló szájjal egy pillanatra arcába tekintett. Visszatért nyakához, és folytatta a táplálkozást, míg érezte, hogy alatta a test elernyed, és a férfi elveszti öntudatát.

Ivott volna még, amíg bír, amíg valami a gyomrába fér, de éles füle zajt hallott. Megreccsent egy ág valakinek a talpa alatt, aki óvatosan feléjük osont.

Felpillantott, és Bellatrix Lestrange döbbent arcába bámult. Még ez az őrült némber is hátrahőkölt a látványtól: Perselus Piton vérét egy griffendéles diák szívja! Hermione kihasználta pillanatnyi előnyét, így előkapta pálcáját, és elkábította a nőt. Megkötözte, majd visszatért Pitonhoz.

Nem esett neki azonnal a kis közjáték után: most, hogy már jócskán ivott, nem kínozta tovább kínzó vágya a vér után, így elgondolkodhatott a történtekről.

- Mindig mondták a Roxfortban, hogy ez itt valójában vámpír – gondolta elmerengve. Ajkai gonosz mosolyra húzódtak. – Mi lenne, ha én tényleg azzá tenném? Van itt még elegendő áldozatnak való, nem muszáj pont neki minden csepp vérét kiszívnom! Ha vámpírrá tenném, nagyobb bosszút állnék Dumbledore haláláért, mert nekem hála még kitaszítottabb lenne, mint eddig. Kitaszítottabb lenne, mint én a mai nap után!

Leült egy kényelmesnek tűnő fatörzsre, és várakozni kezdett. Miközben ott üldögélt, a környéket szemlélte – nem szeretett volna még egy hívatlan látogatót -, majd a férfit nézte.

Az elmúlt három évben, míg nem találkoztak, nem változott semmit. Arca ugyan most falfehér és beesett volt a telihold sápadt fényénél – Voldemort tudta, mikorra kell a végső csatát időzíteni, hogy minél több vérfarkas alattvalója a segítségére tudjon sietni -, koromfekete ruhát viselt, és furcsán védtelennek tűnt így elájulva.

Fél óra múlva lassan mocorogni kezdett. Hermione látta, hogy magához tért, de nem tett semmilyen kapkodó mozdulatot – valószínűleg próbál emlékezni, mint ahogy ő is tette két órával korábban. Lassan felemelte kezét, és kitapintotta nyakát. Ezután felült, és szemét volt tanítványára függesztette.

- Miért nem öltél meg? – kérdezte a lányra támadva. Arcán a kifejezés keserűbb már nem is lehetett volna. – Mióta vagy vámpír?

Hermione úgy döntött, ha a férfi tegeződni kezd, ő sem fog feleslegesen udvariaskodni. Azok után, amit közösen átéltek, furcsa is lenne.

- Mert jobban tetszik az a gondolat, hogy nem vagyok egyedül ilyen állapotban – mondta végül. – És nem sokkal régebb óta, mint te. Te voltál az első áldozatom!

A férfi arca megrándult, de egy darabig nem szólalt meg.

- Van ellenszerem a teljes átalakulás ellen. Tökéletesen nem gyógyultál volna meg tőle, de nem lettél volna vámpír. De most már késő. Hoppanálásgátló bűbájokkal van körülvéve a terület, és talán a bájital sincs már meg. Roxfortban volt belőle a bájitalszertárban, de arrafelé ugye három éve nem jártam. Örökre vámpír maradsz, ahogy most már én is! – mondta végül meglepően nyugodtan.

- Azt hittem, idegesebb leszel – csodálkozott a lány.

- Tisztában vagyok vele, mi vár rám. Nem hinném, hogy rosszabb lesz, mint az eddigi életem. Sőt, talán jobb is, ha a többi vámpír befogad.

Hermione komoran elhúzta a száját. Egyáltalán nem akarta, hogy a férfi ennyire „megnyíljon” neki, jobban szerette volna, ha vérre menő vitákat tartanának. Vér. Csak nem szabadult a gondolattól!

- Azt hiszem, nemsokára ennem kell – jelentette ki áldozata semleges hangon, miközben kivillantotta meghosszabbodott fogait, és a hegyes körmeit szemlélte a Hold fényénél.

- Tessék, ő a tiéd lehet – nagylelkűsködött Hermione, miközben Bellatrix elkábított és összekötözött testére mutatott.

Piton orrcimpái remegni kezdtek, de tagadólag rázta a fejét.

- Sajnálom, egy társammal nem szolgálhatok – ironizált a lány. – Vagy te szívod ki a vérét, vagy én, de semmiképpen sem fog életben maradni. Hogy döntesz?

Piton nyelt egyet, majd bólintott.

Bellatrix teste mellé lépett, és az időközben felszedett pálcájával felegyenesítette, és egy fához támasztotta. Úgy tűnt, ő nem akar olyan közvetlen közel kerülni áldozatához, mint Hermione, eszébe sem jutott ráfeküdni.

Nem sokat teketóriázott, belemélyesztette fogait kábult áldozatába.

- Fenékig! – nevetett fel Hermione. A legkevésbé sem vágyott arra, hogy ez a nő is hasonlóvá váljon, mint ő.

Egyre nagyobb irigységgel nézte, hogyan habzsolja Piton a vért. Remegés futott végig a testén a látványtól, és úgy érezte, belülről vágy marcangolja, ami erősebb nála. Közelebb lépett a pároshoz, hogy mindent lásson, és közben meglazította talárja nyakát, mert úgy érezte, megfullad.

Piton érzékelte jelenlétét, és egy pillanatra felnézett. A vöröslő életnedv végigfolyt állán, és a ruhájára cseppent. Hermione már nem volt ura cselekedeteinek, így odahajolt a férfihoz, és lenyalta a halálfaló vérét kezdve az állánál, befejezve az ajkainál.

A volt bájitaltan tanár mélyen a szemébe nézett, majd felemelte Bellatrix egyik kezét, és felé nyújtotta. Hermione azonnal értette az ajánlatot, és tűhegyes fogait a csuklóba mélyesztette, míg Piton visszahajolt a nyak hajlatához.

Hosszú percek teltek el, amikor a test teljesen kizsigerelve, minden csepp vér nélkül a lábuk elé hullott. A két újdonsült vámpír egymásra nézett, majd ösztönösen, mindenfajta előre tervezés nélkül egymáshoz lépett, és összehajolt.

Először finoman lenyalogatták egymás ajkairól a még gőzölgő vért, majd birtokba vették a másik száját, tovább kutatva. Amikor már nem lehetett érezni a vér ízét, egymás ajkaiba haraptak, durván felsebezve azt. Piton keze lejjebb csúszott, és letépte a lányról a hosszú talárt, így feltárva hófehér bőrét a dekoltázs vonaláig. Hermione követte példáját, és széttépte partnere ingét. A gombok szerteszét repültek, majd feltárult a férfi fedetlen felsőteste. A lány durván meglökte, majd a földre döntötte.

Piton feküdt alul, Hermione fölétérdelt, és módszeresen birtokba vette mellkasát. Tűhegyes fogait gyakran a húsba mélyesztette, de mindig csak lenyalogatta az előbukkanó vért, szívni nem kezdte el a sebet. Piton volt az, aki megelégelte az egyirányú kóstolgatást, és leszedte a lány felsőjét is egy gyors mozdulattal, majd körmeit végighúzta a hátán, a húsba hatolva.

Ahogy elvette eszüket a vágy, úgy lett egyre durvább együttlétük. Kiszívták a másik vérét, de cserébe odaadták a sajátjukat. Csókot váltottak, de a vér íze ott volt nyelvükön, szájukon, befolyásolta minden mozdulatukat. Körmeikkel vért fakasztottak és húst marcangoltak, fogaikkal kicsipkézték a másik nyakát, teste minden részletét.

Vadállatias volt egymásra találásuk, mindenféle önkontrol nélkül adták át magukat ennek az új érzésnek, amit a vámpírélet nyújtott nekik. De azért másfajta örömre is vágytak. Amikor meztelenül összefonódtak, és arcukat a másik nyakába fúrták, már közel jártak a szexuális kielégüléshez is.

Később nem tudták volna elmesélni, mi történt közöttük, és mivel telt el két óra, mire egymásba gabalyodva elnyomta őket az álom. Nem vonultak védett helyre, nem kerestek egy barlangot, ahol kivédhették volna a másnapi napfény gyilkos sugarait. Ha rajtuk múlott volna, egy éjszakai extázis után sohasem érhették volna meg a napfelkelte második pillanatát, mert a Nap első felvillanására porrá hullott volna egymást ölelő testük. De nem rajtuk múlott.

Következik: Következmények

Következő fejezet